MAZSIKE a padlón

Kezdetben volt a remény.

1988-89-ben a demokratizálódó Magyarországon gombamód szaporodtak a társadalmi szervezetek, a „szabadság kis körei” népesítették be az országot. Az utána bekövetkező zuhanás, az eufória utáni másnaposság, a válság, szinte valamennyi mozgalmat elérte, a közösségi tettvágy alábbhagyott, a tagság passzív tömege még passzívabb és még „tömegesebb” lett (közben a szervezetek létszáma apadt), elmélyültebb, átgondoltabb munkára, szisztematikus és szakszerű működésre lett volna szükség, professzionális tevékenységhez folyamatosan biztosított anyagi háttérrel. Padlóra kerültek a különféle egyesületek, szövetségek.

Így például a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület is.

Alig egy éve még tagadták a válságot a szervezet vezetői (közülük számosán azóta már lemondtak az elnökségben betöltött funkciójukról), ma azonban aki kicsit is belelát a MAZSIKE életébe, tagadhatatlanul észreveszi a bomlás, a diszfunkcionalitás jeleit. (A többi zsidó szervezet szintén hasonló gondokkal küzd, vagy még egyéb, speciális jelenségek is társulnak problémáikhoz.)

1. A MAZSIKE vezetőinek sorából s aktivistái közül jó két éve szivárog el (ha már nem befejezett e folyamat) az a humán értelmiségi réteg, amely beállítottságából adódóan egyedül hivatott egy kulturális egyesület szellemi arculatának kialakítására. Az alakulástól mostanáig zajló szervezeti identitáskeresés során vált sokak számára vállalhatatlanná a profil, ami felé a MAZSIKE a magyar zsidó a kulturális és az egyesület jelleg felől tolódott. Újradefiniálásra várnak a szervezet céljai (érdekvédelmi, politikai, szociális-karitatív), vagy az eredeti jelleg, irányultság felélesztésére. Mindehhez persze az is szükséges, hogy a zsidó értelmiség, felelősségének tudatára ébredve, tevőleges szerepet vállaljon a közösségért (itt persze nemcsak a MAZSIKE-ről van szó), aktívan kapcsolódjon be, esetleg vissza, a ma gyakran valóban nívótlan, de nélkülük soha fel nem cseperedhető közösség életébe. E folyamat talán csak évek múltán mutathat fel eredményeket.
2. A MAZSIKE megmaradt vezetői, kevés kivétellel, alacsony színvonalon vegetáló vagy nem a főprofilhoz tartozó szekciók irányítói, s inkompetensek a szervezet egésze tekintetében. Gyakran minden rosszindulatot nélkülöző szűklátókörűség, koncepcióhiány, zsidóságban, közösségszervezésben való járatlanság okoz működésképtelenséget. Lehet, hogy a szervezeti struktúra szorul módosításra, mert nem várható el dolgozó emberektől a munkaidő utáni tettvágy ebben a szférában, de a vállalt funkcióval kapcsolatos linkség, hanyagság tűrhetetlen.

Sokak számára a MAZSIKE csak afféle ugródeszkaként szolgált, s azóta más szervezetben landoltak, hogy elfelejtsék a starthelyet. Tán még rosszabb eset, ha egyszerre többfelé köteleződtek el, s a MAZSIKE sínyli meg, hogy információkat, kapcsolatokat, támogatási forrásokat (melyeket szervezetünkben töltött idejük nyomán ismertek meg) most másik, nagyobb megbecsülést, közszereplést, nemzetközi kapcsolatokat jelentő funkciójukban kamatoztatják. Mindeközben a mostohává lett elsőszülött, törődésük, intenzív gondolkodásuk és munkájuk híján haldoklik. Káderpolitikára nemcsak diktatúráknak van szüksége, de folyamatos működésükhöz demokratikus szervezeteknek is.

3. Mind ez ideig megoldatlan maradt az Egyesület finanszírozása. Véleményem szerint jelenleg nem oldható meg, hogy „saját lábán járjon” a szervezet, ezért hatásos adománygyűjtő tevékenység beindítása szükséges, gazdasági tanácsadók, szakemberek bevonásával, honi és külföldi alapítványi lehetőségek szisztematikus kiaknázásával.

A magyar állam holocaust utáni restitúciója az össz-zsidóság járandósága, ezért e folyamatot a többi zsidó szervezettel karöltve, de felelősséggel kell menedzselni, mert a jövőnk szerves részét képezik mind az esetlegesen visszatérő ingatlanok, mind az egyéb anyagi javak. (Csak egy példa. Lehetetlen állapot a Garay utcai helyiség egyidejű használata klubnak, irodának és szerkesztőségnek. Egy jobbérzésű ember, kis túlzással, az ajtóból visszafordul a komfortfokozatot tapasztalva.) Szakszerű jogászbizottságnak kellene felállnia erre már történtek kezdeti lépések -, mely megvitatja valamennyi lehetséges lépést a jóvátétel ügyében.

4. A „belföldi diplomácia”: a többi zsidó szervezethez, képviselethez s az egyéb társadalmi vagy politikai szervezethez fűződő viszony, úgyszintén a külügyek bonyolítása (legalább kapcsolattartási szinten) megoldandó feladat. Túllépve a személyes ellentéteken, minden elvi és praktikus nézetkülönbségen, törekedni kell az együttműködésre, s nem mástól várni a kéznyújtást.
5. A tagság aktív nyomása, közreműködő akarata nélkül persze nincs esély változásra. Erről fog szólni a közgyűlés, ezen áll vagy bukik a MAZSIKE jövője.

Ha nem is teljességükben, de a fenti néhány gondolatot módomban állt néhány MAZSIKE-elnökségi tagnak előadni. Azt mondták: ez a „maximum-program”. Sajnos tévednek, ez a minimum, s annak is csak vázlata, hevenyészett kritika, töredékes jövőkép csupán. Távoli talán a párhuzam, de a ’68-as Párizs jelszavának szellemében kell nekünk is szembenézni feladatunkkal: legyünk realisták, követeljük a lehetetlent!

(sz. t. g.)