Már Kolumbusz is?

Régi vicc, hogy az iskolában a tanító felszólítja a gyere­keket, soroljanak fel híres embereket. Ezek elkezdik: Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus, Marx, Einstein, Freud… Móric­ka jelentkezik: „Tanító bácsi kérem, lehet nem zsidó is?”

Ez juthat eszünkbe most, amikor Amerika felfedezőjé­ről, Kolumbusz Kristófról lesz szó, aki 1492. augusztus 3-án indult el Spanyolországból „India” felé. Ez a dátum a zsi­dóság számára is sorsdöntő volt, mert ugyanezen év au­gusztus 2-a éjfélétől zsidó vallású ember nem tartózkod­hatott spanyol földön. Kolumbusz viszont megparancsol­ta matrózainak, hogy este 11 óráig bezárólag, az indulás előtti napon, legyenek a fedélzeten. Ez persze lehetne vé­letlen is, de az már nem, hogy augusztus 3-án beírja nap­lójába az indulást, és megemlíti, hogy ez az a nap, ami­kortól zsidók nem tartózkodhatnak Spanyolországban. Ha nem lett volna személyében, esetleg néhány társa sze­mélyében érintve, nem valószínű, hogy rögzíti e tényt.

A következőkben Kolumbusz zsidó származásának valószínűségéről lesz szó. Ezt sokan kétségbe vonják. Ép­pen ezekben a hetekben jelent meg Paolo Emilio Taviani olasz professzor könyve: Kolumbusszal Amerikába 1492 címmel. Ebben ő negyedik generációig bezárólag a nagy felfedező olasz parasztoktól való származására utal. Ira­tokról beszél, amelyek ezt bizonyítják. Tudjuk, hogy az iratok nem mindig hitelesek. Főleg nem nagy zsidóüldö­zések idején… Ettől függetlenül nem állítjuk, hogy az ál­talunk felhozott bizonyítékok megdönthetetlenek.

A zsidók helyzete a XIV. századi Hispániában

A körülmények jobb megértése miatt vizsgáljuk meg röviden a spanyol királyok alatt élő zsidók történetét.

A keresztények uralma alatti Spanyolországban a zsi­dók a király jobbágyai voltak, a kincstár kizárólagos tu­lajdonai. Ez a stabilitás időszakaiban csak az adó fizeté­sének a kötelezettségét jelentette. A királyt nem érdekelte a zsidó közösségek belső felépítése, amelyek önrendelke­zési joggal felruházott szervezetek voltak. „Aljama”-nak nevezték a zsidó közösségeket, megtartva régi arab nevüket.

A spanyol zsidóság helyzete a XIV. század vége felé radikálisan rosszabbodott, amikor Ferrant Martinez, Ecia (Andalúziában) főesperese 1378-ban uszító beszédek so­rozatát tartotta ellenük. Ebben 23 helyi zsinagóga elpusz­títását követelte. 1390-ben, az érsek halála után, Martinez lett az egyházközség valódi ura, amit újabb uszításra használt föl. Kezére játszott I. János király halála 1390-ben, mert a korona kiskorú örökösére szállt, aki meg sem kísé­relte, hogy ellenőrzése alá vonja a veszedelmes főpapot.

1391. június 4-én (héber dátum szerint: 5151. Tammuz 1.) felkelés robbant ki Sevillában. A tömeg gyújtogatott, rombolt, gyilkolt és rabolt. Zsidó nőket és gyermekeket rabszolgának adtak el. Az események hatására általános lett a hitehagyás. Zsinagógákat katolikus templomokká alakítottak, a zsidó negyedeket ellepték a keresztény be­települők, elfoglalták a zsidó lakásokat. A felfordulás átterjedt Castiliára, ahol szintén gyilkoltak, raboltak. Virág­zó hitközségek szörnyen megfogyatkoztak, amit a kitéré­sek is fokoztak. Megtámadták Toledo, Madrid, Cuenca, Burgos s Cordoba zsidóságát, és a királyság semmit nem tett a védelmükre. Különben is, annyi ember vett részt a törvénysértésben, hogy lehetetlen lett volna letartóztatni a vezetőket. Ugyanezen év júliusában Aragóniában rob­bant ki lázadás, majd Valencia zsidó közösségét pusztí­tották el e hónap 9-én és több mint 250 zsidót mészárol­tak le. Számos kis hitközséget egészében térítettek át. A Baleári-szigeteken július 10-én több mint 300 zsidót öltek meg, a többit erőszakkal áttérítették. Barcelonában több mint 400 zsidó esett áldozatul augusztus 5-én. A gyilkos­ságok és erőszakos térítések folytatódtak és gyakorlatilag Aragónia egész zsidó közösségét elpusztították.

Az 1391-es nagy zsidóellenes lázadás után a zsidó hit­községek ismét működhettek, de nem tudták visszanyer­ni a régi fényüket, lecsökkentek számban és befolyásban.

Gyakran támadták őket egyházi részről és különösen a Talmud keresztényellenességét igyekeztek bizonyítani. Az üldözöttek egy jelentős része elhagyta Spanyolorszá­got, legtöbben mint zsidók, de voltak olyanok is, akik át­tért keresztényekként kezdtek új életet új hazájukban. (Állító­lag Kolumbusz ősei is ekkor távoztak el Hispániából.) Kétharmad részük azonban Spanyolországban maradt. Ezeknek fele továbbra is zsidóként élt, míg a másik fele áttért a katolikus vallásra.

Ezek az új keresztények nagyobbrészt gazdag és elő­kelő emberek voltak, akik főleg azért cseréltek hitet, hogy továbbra is meg­tarthassák pozíciói­kat mint vezető bankárok, ügyvé­dek, orvosok, kormánytanácsadók, tisztviselők. A leg­szebb házakban laktak, nagy jólét­ben éltek, ami fel­keltette ellenük a régi keresztények gyűlöletét.

Izabella castiliai királynőnek Ferdi­nand herceggel, Aragónia trónörö­kösével 1469-ben való házassága ka­tasztrofális követ­kezményeket jelen­tett a zsidóságra. A sors iróniája, hogy ezt a házasságot ép­pen a zsidó közös­ség vezetői „hozták össze”.

Az új királyi pár első tette Granada arab királysága elle­ni támadás megin­dítása volt. De ez a háború, a magukat jól elsáncolt, gaz­dag arabok ellen igen sokba került, hatalmas összege­ket emésztett fel.

Pénzszerzés céljá­ból a legkisebb elle­nállás irányába for­dultak és szemük az „új kereszténye­ken” akadt meg. E nagy vagyonnal rendelkező réteg kifosztása látszott a legcélszerűbbnek. Ennek lebonyolítására ismét felállították az addig nem nagyon tűrt inkvizíciót. Az uralkodók ugyanis féltek e szervezet túl nagy befolyásától. De az új királyi pár pénz­szüksége legyőzte bennük a féltékenységet és nagy hatalmat adtak a katolikus egyház nyomozóinak a kezébe, hogy az új keresztények áttérésének őszinteségét meg­vizsgálják. A vizsgálat első lépései közé tartozott, hogy a gyanúsított minden vagyonáról pontos leltárt készítet­tek. Aki ellen ilyen eljárást indítottak, annak kilátástalan volt a helyzete, mert a legszörnyűbb kínzásoknak vetet­ték alá, amiből nem kerülhetett ki élve, mert akár beval­lotta, hogy „titokban zsidózott”, akár nem, mindenkép­pen máglyahalálra ítélték. Legfeljebb ha „megbánta bű­nét”, akkor előbb megfojtották és csak a holttestét vetet­ték máglyára, míg ha mindvégig tagadott, elevenen éget­ték el.

Kolumbusz Kristóf fellépése

Ezekben a belső feszültségektől terhes években tűnt fel Kolumbusz Kristóf a spanyol udvarban. 1447 és 1453 között születhetett Genovában, az olasz kikötőváros­ban, ahol 13 éves koráig élt. Felje­gyezték, hogy senki nem hallotta őt egy néhány szónál töb­bet olaszul beszél­ni. Ehelyett régi kasztíliai tájszólású spanyol nyelvet használt, amely a zsidók és a kitértek sajátja volt. Soha nem írt Kolumbusz olaszul sem, még a genovai bankjához írt levelei is spa­nyol nyelvűek. Köztudott, hogy azok a zsidók, akik­nek elődei a zsidóellenes pogrom ide­jén menekültek el Spanyolországból, megőrizték eredeti nyelvüket. Viszont törvény tiltotta a zsi­dók három napnál hosszabb ideig való tartózkodását Genovában. Így csak a ki­tértek telepedhet­tek le a városban, akik lehetőleg csak egymással érint­keztek, ezáltal meg­őrizték nagyszüleik, szüleik castiliai nyelvét. Kolumbuszról feljegyez­ték, hogy spanyol beszéde „régimó­di”.

Kolumbusz neveltetése, ahogy írásaiból kitűnik, az Ótestamentumon, vagyis a héber Biblián alapult. Gyak­ran idézte Jesáját és úgy utalt magára, mint a „nem-zsi­dók megvilágítójára”. Megírta a „Prófécia könyvét”, amelyben meg akarta győzni a királyt és királynét, hogy finanszírozzák útját, amelynek célja Jeruzsálem felszaba­dítása.

Különösen érdekes, hogy Amerika felfedezője az időt a héber naptár szerint számította: „Ez a világ teremtésének ideje a zsidók szerint… Ábrahám születésétől a második Temp­lom elpusztításáig 1088 év telt el… a világ kezdetétől 1481-ig (amikor ezt papírra vetette) 5241 év múlt el” írja földrajzkönyvének egy üres lapjára. (A Sevilla-i Kolumbusz Könyvtárban található.)

Ugyanezen könyv számos részt tartalmaz Izraelről, amely mellé Kolumbusz sajátkezűleg magyarázatokat ír és ezeket bőven ellátja egy kéz jellegzetes jelével, hogy aláhúzza fontosságukat. A kéznek, amelynek csuklóján fodor van, mutató ujja ugyanis egy olyan szakaszra irányul, amelyet ő aláhúzott. Az Izrael rész mellett Kolumbusz egy egész csokor fodrot rajzolt és azt írta: „számos zsidó helyet említ”. Úgy tűnik, szinte túlzott soviniszta büszkeség önti el, amikor arra a rész­re, ahol a zsidóknak az asztronómiához való hozzájáru­lásáról van szó, Kolumbusz odaírja: „Minden nemzet asztronómiája a zsidóktól származik.” 1481, vagy 82-ben érkezett Kolumbusz Spanyolországba. Itt az inkvizíció már javában működött, amely új keresztények ezreit küldte a legszörnyűbb halálba. Tekintve, hogy szárma­zását sötétség veszi körül, nem lehet semmi meglepőt találni abban, hogy egy ferencrendi kolostorba megy lakni. Ez igen jó taktika arra, hogy ne gyanakodjanak személyét illetően.

Spanyolországban Kolumbusznak egy évtizedet kell várnia, amíg lehetőséget kap a „keleti” utazásra. Támo­gatót keresett, tengeri útja lebonyolítására. Talált is egy gazdag marranust, Don Luis de la Cerda-t, Medina Celi her­cegét, akinek több hajója volt. Ez a marranus hajlandó volt egy hajót építtetni és felszerelni a felfedező útra.

Csaknem hét évet kellett még ezután is várnia, míg el­indulhatott. Ezalatt egy zsidó nő Beatriz Enriquez de Harana lett a szeretője, akivel élete végéig együtt élt. 1488ban fiúk született, a Fernandó nevet kapta a király után. A nőt az inkvizíció miatt nem merte elvenni. Ha maga nem lett volna zsidó származású, akkor ettől nem kellett volna félnie…

Kolumbusz végül Don Luis de Santangel marranus bankárral keresett kapcsolatot, akinek családja egyike volt Aragónia leggazdagabbjainak, ő maga pedig Ferdi­nand királynak adott pénzügyi tanácsokat. Santangel kölcsönt ajánlott az uralkodónak Kolumbusz vállalkozá­sára, azzal a feltétellel, hogy ha a vállalkozás sikertelen lesz, akkor a kincstárnak nem kell megfizetni a kölcsönt. De ha sikerül, akkor nemcsak a kölcsönt kapja vissza, ha­nem az udvar mentességet biztosít a Santangel családnak az inkvizíció üldözései elől. Így megegyeztek: Santangel adott a királynak 17 ezer dukátot kamat nélkül, és ennek ellenében 1497. május 30-án kapott egy különleges okira­tot, amely védte őt és leszármazottait az inkvizíciótól.

Amikor végül sor került Kolumbusz utazására, akkor ő Luis de Torres-t vitte magával, mint tolmácsot, aki be­szélt héberül. Torres zsidó volt, és csak közvetlenül az in­dulás előtt tért át a katolikus hitre, hogy részt vehessen az utazásban.

Kolumbusz zsidóságának bizonyítékai

A későbbi években biztosnak látszott pozíciója, hírne­ve és gazdagsága csökkentette Kolumbusz elővigyázatos­ságát. Így furcsa jeleket lehet felfedezni 12 levelének első szava fölött, amelyeket fiának, Diegonak írt 1504. novem­ber 21-e és 1505. február 24-e között. Egyes tudósok azt ál­lítják, hogy ezek a bét és a hé héber betűi a beezrát hásém rövidítései -, amelynek jelentése, „Isten segítségével”, amit vallásos zsidók használnak levelük kezdetekor.

Amerikába való utolsó utazásakor, amikor lázas beteg volt, Kolumbusz hallucinált, s vélt hangokról írt Izabellá­nak és Ferdinándnak, amelyek hozzá szólnak: „Ó, bolond ember nehézkes vagy hinni és szolgálni Istenedet, a mindenség Istenét! Mivel tett ő többet Mózesnek és Dávidnak, a szolgájá­nak?… Amikor látott téged egy korban, ami kielégítette őt, cso­dálatosan híressé tette a nevedet a földön… Mi többet tett ő Iz­rael népéért, amikor kivezette őket Egyiptomból? Vagy Dávid­nak, akit pásztorból emelt Júdea királyává?

Láthatjuk, hogy szinte öntudatlanul a zsidó Szentírás­ból merít hasonlatokat!

Végrendeletében Kolumbusz pénzt hagyott „egy zsidóra, aki Lisszabon gettójának a bejáratánál lakik”. Ugyancsak kérte idősebb fiát, Diegót, akire vagyonának nagy részét hagyta, hogy viselje gondját Beatriznak, a zsidónőnek, akit nem ve­hetett el olyan okokból, amelyek „jól ismertek” Diegónak.

Kolumbusz aláírása a végrendeletén igen érdekes. Ahelyett, hogy az életében használt valamilyen nevével írta volna alá, egy rejtjelet alkalmazott:

Vannak olyan tudósok, akik szerint a háromszögfor­ma katolikus imát reprezentál, de semmi oka nem lett volna annak, hogy Kolumbusz elrejtse keresztény hitét. Sokkal hihetőbb az a hipotézis, amit azok a tudósok állí­tanak, akik szerint az inkvizíció idején a marranusok tit­kos üzeneteket használtak, amelyek héber imákat rejtet­tek magukba, hogy így nyilvánítsák ki hűségüket őseik vallásához. Ezek szerint a betűk egy latinra fordított hé­ber imát szimbolizálnak: Sanctus, Sanctus Adonaj, Sanctus. (X) Cheszed Mólé (Y pedig a négy betűs istennév kezdő­betűje), magyar fordításban: Szent, Szent, Isten, Szent. Ir­galommal Tele Örökkévaló. Az utolsó két sor Kolumbusz aláírása, nevének latin-görög formája, az El Almirante pedig admirálist jelent.

Ha Kolumbusz elsőszülött leszármazottai örökké ezt az aláírást használják, ahogyan ő utasította őket, akkor ezzel olyan eszközt alkothatott, amely lehetővé teszi szá­mukra, hogy teljesítsék veszély és önmaguk leleplezése nélkül a zsidó tradíció központi parancsát, hogy min­den fiú imádkozzon az elhunyt apa lelkéért.