Már biztos, hogy új elnöke lesz az izraeli Munkapártnak
2007. május 28. Lemaradt a pártelnöki tisztségért folyó versengésben Amír Perec, az izraeli Munkapárt jelenlegi vezetője a hétfői belső választáson; a küzdelem a második fordulóban Ami Ajalon és Ehud Barak korábbi kormányfő között folyik majd.
A szavazók kikérdezése alapján a tévéállomások csak 17-19 százalékot adtak a jelenlegi védelmi miniszter Perecnek, akinek a hozzáértését kétségbe vonták a tavaly nyári, rosszul sikerült libanoni háború miatt. A politikában új embernek számító Ajalon 38-39, Barak 33-36 százalékot kapott az előzetes felmérések szerint. A két ellenfél június 12-én mérkőzik meg újból, ha ezek az előrejelzések pontosnak bizonyulnak. Ha Ajalon a hivatalos kiértékelés során mégis elérné a 40 százalékot, első fordulós győztesnek nyilvánítják.
A szavazáson a párt 100 ezer tagja jogosult részt venni. Öt jelölt volt: Amír Perec jelenlegi pártelnök, védelmi miniszter, Ehud Barak volt kormányfő, Ami Ajalon a belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) volt főnöke, Danni Jatom, a titkos szolgálat (Moszad) egykori vezetője és Ofír Pinesz volt miniszter, akit a párt egyik emelkedő csillagának tekintenek.
A szavazás kimenetele a jelenlegi izraeli kormány sorsáról is dönthet. Barak és Ajalon ugyanis korábban lemondásra szólították fel Ehud Olmert miniszterelnököt, miután közzétették a tavalyi libanoni háború irányításával kapcsolatos, elmarasztaló jelentést. Ajalon azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben őt választják meg, a Munkapárt kilép a kormánykoalícióból, ha Olmert ragaszkodik posztjához. A 19 munkapárti képviselő nélkül Olmertnek nem lenne többsége a 120 fős Kneszetben.
(Forrás: MTI, www.nol.hu)