Magyarok a nácik ellen – utasítsuk el közösen a gyűlöletet!
2007. április 10. Az alábbi felhívást bocsátotta ki civil kezdeményezők egy csoportja, közös megmozdulásra hívva fel Magyarország polgárait:
Soha többet nem fordulhat elő Magyarországon, hogy fajgyűlölő csoportok másokat származásuk, vallásuk miatt megfélemlítsenek. Ez megtörtént a múltban, és folytatódott a múlt héten.
Ezen a hétfőn már több százan megmutattuk, hogy ezt nem engedjük. Tudjuk, hogy Magyarország többsége velünk ért egyet.
Ezért várunk mindenkit április 11-én, pénteken 16 órakor a
XIII. ker. Katona József és Hollán Ernő utca sarkán (megközelítés a Wallenberg utca felől),
hogy együtt utasítsuk el a gyűlöletet!
Mi mindannyian, a Magyarok a nácik ellen civil szerveződés tagjai örömmel fogadjuk, hogy Magyarországon a politikai elit és a kormány is felismerte célkitűzéseink fontosságát, és bejelentette, hogy jelenlétével támogatja a pénteki tüntetésünket.
Támogatásuk már régen esedékes volt, hiszen csak teljeskörű összefogással lehet gátat szabni az egyre radikálisabb megnyilvánulásoknak. Ugyanakkor kérjük a politikai pártok képviselőit, tanúsítsanak mértékletességet, ne tartsanak beszédeket és eseményünket ne használják fel saját politikai céljaikra! Legyen a holnapi nap mindannyiunk politikamentes közös magyar ügye!
Magyarok a nácik ellen