Magyar Zsidó Pedagógus Önképzőkör

Ne másoktól várjuk, amit nekünk is el kell végeznünk…

Októberben került sor annak az előadás-sorozatnak megnyitó összejövetelére, amelyet a leg­fiatalabb magyarországi zsidó tömö­rülés indított el. A zsidó pedagógusok „újszülött” szervezetének egyik bábá­jától, Ács Katalintól, a Dob utca 85. alatti Általános Iskola és Háziasszonyképző Szakiskola tanárától kértünk in­formációt arról, hogy mi célból hozták létre, és mi ez az Önképzőkör?

– A magyar értelmiségnek azt a ré­szét hívjuk sorainkba, akiknek valami köze van a zsidósághoz, s akik szeret­nének többet tudni a kulturális örök­ségről, a hagyományról, a szokásokról, az önazonosságról. Nem a vallásos­ságot akarjuk erősíteni – ez a zsi­nagógák dolga; Izrael Állam iránti min­den rokonszenvünk ellenére sem akar­juk a kötődést hozzá elősegíteni – ezt a cionistákra bízzuk -, hanem arra ke­resünk együtt választ, hogy mitől és hogyan legyen zsidó az, aki nem vallásos, nem akar alijázni, azonban van köze, affinitása, vonzódása a zsidósághoz, és azt is tudja, hogy min­den pártban, minden munkahelyen, minden lakóházban az emberek számon tartják – elenyésző számtól eltekintve nem rossz szándékból -, hogy ki zsidó.

Mi ennek az értelmiségnek egy szeletét céloztuk meg; a nevelőket, szeretnénk egy baráti kört, valamiféle szakmai klubot létrehozni.

• Nem akarok hazabeszélni, de nem lehetne ezt a klubot a MAZSIKE keretében megszervezni? Most már méltó környezetre találnának a Garay utcában. A másik kérdésem: Miért szük­séges a pedagógusoknak elkülönül­niük?
• Minden szervezettől, egyesülettől azonos távolságot tartunk, helyünk pedig a Révay utcában lesz. Ugyanak­kor, amikor szervezetileg önállóak ma­radunk, az egész zsidó közösséghez tar­tozunk. Ennek már vannak tényei: első összejövetelünkre az Új Élet és a MAZSIKE Hírlevele is toborzott, a találkozóra pedig a Goldmark-teremben került sor.

Örömmel fogadunk sorainkba más hivatások gyakorlóit, a mag mégis a pedagógusokból áll majd, hiszen az egész szerveződés lényege a szakmán nyugszik. Mindnyájunk javára válik majd, ha a bennünk levő nevelési kérdéseket lesz hol megbeszélni.

• Mik ezek a nevelési kétségek? Nem nyelvbotlásból mondtam ezt kérdés he­lyett.
• Az iskolákban továbbra is min­denki magára hagyottan dolgozza fel a „zsidókérdést”. A pedagógusra bízzák, hogy mit mond a zsidóságról, hogyan emlékezik a Holocaustra, miként reagál az osztályban elhangzó zsidózásra. A gyerekek ezzel szidalmazzák egymást, a fogalmat nem is ismerve, csupán azt, hogy az valami negatív dolog. Ilyenkor mit tegyen a zsidó pedagógus? Felfedje magát vagy ne? Mi a gyerekek előtt állunk, modell vagyunk, ha mi zavarba jövünk, ha elhangzik, hogy zsidó, akkor kitől várjuk, hogy megalapozza az új nemzedék tisztánlátását, a holnap együttélésének zavartalanságát. Erről beszélni, mint zsidónak, mint pedagó­gusnak egyaránt kötelességünk. Ennek módszerét keressük meg és dolgozzuk majd ki a klubban.

Az elmondottakhoz hozzáteszem, hogy ezek a problémák nem csak az állami iskolák nevelőit foglalkoztatják, hanem minden iskolában tanítót, sőt az Anna Frankosokat, a Laudereseket és a Wesselényi utcaiakat is. A ”mi” isk­oláinkban sincs közös elképzelés, ki­dolgozott módszer arra, hogy miképp neveljük a gyerekeket a környezetükkel való együttélésre, másságukból adódó viselkedésre.

• A zsidó közvélemény joggal igényli, hogy a tankönyvek, az oktatás, tehát a pedagógusok, sőt a keresztény hittan­tanárok már az iskolákban vegyék ele­jét mindenféle előítéletnek, többek között az antiszemitizmusnak. Önök pedig kiegészítik azzal, hogy ha ezt ok­kal elvárjuk másoktól, ellene elsőként a mieink tegyenek.
• így van! Az én iskolámban ez az igény a cigányokkal elsődlegesebb, mert ők sokkal többen vannak, mint a zsidógyerekek, és az előítélet is erősebb velük szemben. Az elmúlt évek gazdasági változásai, az egyik oldalon a nincstelenség, a másikon a meggazda­godottak pazarlása és hivalkodása erősíti az ellentéteket. Az ilyen helyzet­ben a hangulat könnyen fordul valame­lyik kisebbség ellen.
• Segítette első találkozásuk céljai­kat?
• Mindenképpen. Megerősítette a kezdeményezőket abban, hogy az ön­képzőkörre, klubra szükség van. Az ér­deklődés is ezt bizonyította, mert töb­ben jöttek el, mint amennyi meghívót elküldtünk. Schweitzer József, Felkai László, Popper Péter vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött előadásai, majd az azt követő beszélgetés délután 3 óráig tartott, és az eddig elmondottakra ke­reste a választ. Legközelebb november 13-án találkozunk, akkor már a Révay utcában. Az előadó a közismert pedagógus-pszichológus, Ranschburg Jenő lesz. Témája: Lehet-e humaniz­musra nevelni ebben a „kegyetlen” világban?