Magyar Zsidó Könnyhét

Magyar zsidó könnyhét

Ismét kaptunk egy fesztivált, immá­ron hetedjére, az idei azonban több nyitott kérdést hagyott maga után, mint az eddigiek, és a közvélemény sem volt egyértelműen pozitív. A zsinagógabeli programok sikeres­ségéhez továbbra sem fér kétség, ám a fesztivál kifejezés az én szótá­ramban azt jelenti, hogy több hely­színen, többféle, nagyjából egyfor­ma színvonalú esemény zajlik. Most viszont úgy tűnt, mintha a Zsidó Nyári Fesztivál megnevezés a Do­hány utcai zsinagógában tartott koncerteket fedné leginkább.

Rendben is volna, hogy ezek alkotják a fesztivál gerincét, itt lépnek fel azok az orszá­gos- és világhírű művészek, akikre az emberek megváltják a jegyet, ezek a koncertek kerülnek ki az óriásplakátok­ra, innen lehet tudni, hogy mikor van a zsidó fesztivál. Aztán ha valakit érde­kel más is, majd utánanéz a műsorfü­zetben vagy az interneten. Ebből a szempontból viszont már semmi nincs rendben. Mintha az lengte volna körül a rendezvényt, hogy legyenek meg a zsinagógái programok, a többi meg majdcsak lesz valahogy. Ez – érzésem szerint – leginkább a könyvhétre érvé­nyes, amely pedig az előző években igen hangsúlyos, fontos, érdekes és sok látogatót vonzó része volt a fesztivál­nak. Idén mostohagyerekké vált, a saj­tótájékoztatón is alig esett szó róla. Pe­dig egy kicsivel több odafigyeléssel, át­gondolással és pontosabb információközléssel ez kiküszöbölhető lett volna.

Szinte az első napig nem volt tisztá­zott a helyszín, zárásig az utolsó nap és az ár. Vadas Vera elmondása szerint a Dohány utcai zsinagóga mögötti Raoul Wallenberg emlékpark kényszermeg­oldás volt.

– A tavalyi fesztiválon a Gödör jó helyszínnek bizonyult, de veszteséges volt anyagilag, úgyhogy idén ezt nem engedhettük meg magunknak. Amikor szétküldtük az árakat, kiderült, hogy sok könyves drágának tartja. A Síp ut­cát jelképes összegért megkaptuk volna a fővárostól, de az ottani üzlettulajdo­nosok az utolsó pillanatban azt mond­ták, hogy az egyhetes lezárás jelentős kieséssel járna. Így esett a választás az emlékparkra.

Ez mind szép és jó, ám van némi bökkenő. A plakátokon, szórólapokon, újságokban és internetes oldalakon a Síp utca volt feltüntetve. (Sőt, találtam olyan oldalt is, ahol még a Gödör…) A zsinagóga előtt a Herzl téren, vagy akár a Síp utcában, még véletlenül sem je­lezte semmi, hogy merre találják az ér­deklődők a könyvhetet. Ha valaki még­is megtalálta, akkor nem mert bemenni, ugyanis a kerítéssel körülvett terület bejáratánál marcona őrök álltak, sokan azt hitték, hogy csak zsidók mehetnek be. Sokat visszavett a látogatottságból az is, hogy a sírkertben, kegyeleti okok miatt, nem lehetett koncerteket tartani, márpedig azt mindenki tudja, ahol élőzene van, ember is van.

Raj Tamás szerint az eredeti helyszín szimbolikus volt, az idei könyvhét vi­szont egyértelműen zártságra utalt. La­punknak adott nyilatkozatát Raj ké­sőbb visszavonta (A szerk.).

Vadas Vera szerint a fesztivál össz­költségvetéséből a könyvhétre elkülöní­tett összeg annyi volt, hogy a terület bérleti díját, a pavilonok felépítését és a reklámokat (a Pesti Est különszámában említve sincs) tudta fedezni a ZSIKK. Akkor vajon miért fizetett minden egyes könyves 80 ezer forint plusz áfát egy hétre? Az őrökért, akik egyébként a Hitközség alkalmazottjai? (Csak a pon­tosság kedvéért: huszonöt pavilon volt a sírkertben.) Még egy érdekesség: a pa­vilonok homlokzatán lévő, könyvesbol­tok nevét jelző táblák ára a könyvhét első napján nettó 3000 forint. Az utolsó napon viszont mindenki kapott egy csekket bruttó 5000 forintról. Se ma­gyarázat, se előzetes tájékoztatás.

Még néhány gondolat a látogatott­ságról, csak röviden. Viszonylag sok időt töltöttem a helyszínen, mert bese­gítettem egy pavilonban. Szívszorító látvány volt, ahogy a konferanszié az ott lézengő néhány tucat embert pró­bálta becsábítani egy könyvbemutatóra a Hitközség dísztermébe. Sokáig erőlködött, aztán lehozták az egészet a sírkertbe. A fönti nézőközönség jött ve­lük. Két ember. Következő alkalommal rögvest kint kezdték. Nézőközönség hasonló. Állítólag a megnyitó teltházas volt, és Alföldi Róbert kiállítása is sokakat vonzott. A Pesti Est különszáma szerint Alföldi Róbert kiállítása a Gö­dörben volt. Vajon hányan tudtak róla, hogy egy kicsit arrébb kellene menni? Vagy a kiállítás is veszteséges lett vol­na a Gödörben, mint a könyvhét?

Az idei könyvhét egy óriási szerve­zési hiba áldozata lett. Úgy nem lehet programot szervezni, hogy meghirde­tik a tervezett helyszínt, majd amikor kiderül, hogy túl drága, átviszik máshová, azt is meghirdetik, de már keve­sebb fórumon, majd amikor abba is hi­ba csúszik, találnak egy harmadik helyszínt, amelyet viszont egyáltalán nem hirdetnek meg! Gondoljuk csak át! Egy pavilon bérlője – könyvesbolt, egyesület, kiadó, bármi – kifizet 100 ezer forintot (az összeg tartalmazza a 25% áfát), hogy egyáltalán kint lehes­sen. Összeállítja az árukészletet, szál­líttat, kipakol, és napi tíz-tizenkét órá­ban foglalkoztat egy vagy két alkalma­zottat. Ez persze úgy értendő, hogy pluszban, hiszen a saját, budapesti üz­letében is kell lennie valakinek. Hány könyvet kellene eladnia, hogy megté­rüljenek a kiadásai? A fentebb említett látogatottságból kiderül, hogy a leg­több könyves igencsak ráfizetett. De nyilván sem a ZSIKK, sem a Hitköz­ség nem nagyon foglalkozott ezzel, hi­szen nekik mindegy, a bérleti díjat megkapták, a többi legyen egyéni szocprobléma. Azért rendesek voltak, mert adtak még egy esélyt: a szombat este megnyílt könyvhetet a nagy felhá­borodás miatt mégsem zárták be csü­törtökön, ahogy eredetileg tervezték. Talán rájöttek, hogy ez egy könyvhét, és nem „könyvötnap”…

Rick Zsófi