„Magyar zsidó kommunista vagyok.”

(Dalos György: Az istenkere­ső, Magvető, 1999, 205 oldal,

1190 Ft; A kulcsfigura, Ab Ovo, 1995, 207 oldal, 550 Ft; Vendég a jövőből, Palatinus,

1998, 242 oldal 996 Ft)

„Ezzel mindenkinél jól fek­szel” – teszi hozzá a címben sze­replő mondathoz a nagymama, bemutatkozás gyanánt javasolva azt Singer Robinak, A körülme­télés című könyv főhősének. Egyúttal ez az a mondat, amivel Dalos György kamaszodó re­gényhősei viaskodni kényszerül­nek, lehetetlennek, ugyanakkor törvényszerűnek érezve azt. Le­hetetlennek, mivel „zsidónak születik az ember, kommunista pedig lesz”, és törvényszerűnek, ami az ötvenes években talán nem is oly meglepő. Fényes pél­dája e kornak egy 1950 körül készült fénykép a Budapesti Iz­raelita Hitközség egyik gyűlésé­ről, amelyen a menóra fölött Le­nin, Sztálin és Rákosi portréja függ a falon. Manapság is ké­nyes téma ez, a budapesti zsidó kispolgárság háború utáni életének egy olyan évtizedéről, amely irodalmilag szinte teljesen feldolgozatlan, Goldstein Imre, Nádas Péter vagy Szántó T. Gábor regényeit leszámítva. Dalos György esetében nem csupán művei te­matikája hatott újszerűén még a rend­szerváltás után is – nem utolsósorban azért, mert nem volt olvasható -, ha­nem mert szereplőit zsidóként ábrázol­ja, nem pedig a kor terminológiájának megfelelően a „fasizmus áldozatai­ként”, vagy a ma csak „vörös asszimiláció”-ként emlegetett folyamat részesei­ként. A lapokon olyan zsidók is megele­venednek, akik sokszor titkolózva, de mégiscsak átörökítik, fenntartják és élik a szervezett hitéletet.

A körülmetélés és Az istenkereső fő­szereplőinek fejében összeegyeztethetetlenül kavarog együtt kommunizmus, cionizmus, kereszténység és zsidóság. A gördülékeny, tömör regények cselek­ménye azonban, beleértve A kulcsfigurát is, igen sok hasonlóságot, olykor se­matikus felépítést árul el. A képlet a kö­vetkező: a család és az iskola elvárásai, illetve azok világszemlélete közt őrlő­dő, állandó lelkiismeret-furdalástól gyö­tört fiatal fiú, aki sem elszakadni, sem beolvadni nem tud teljesen örökölt és választott-vágyott közösségébe. Gyengesége vagy a benne dúló káosz miatt így mindig árulásra, hazugságra kény­szerül, amit kiemelkedő tanulmányi eredményeivel próbál ideig-óráig lep­lezni. Szerettei megtévesztése, öncsa­lása azonban csúfos véget ér, a banális­nak tűnő konfliktusok végül mégis katartikus felismerésekhez vezetik, ame­lyek egész későbbi életét meghatároz­zák. Ez vagy származása megtagadását, vagy annak vállalását jelenti, a művek vége mégis nyitott marad, hogy egy ilyen gyermekkor talán szintén törvény- szerű folytatását A kulcsfigurából és – Dalos egyik legfontosabb művéből – A hosszú menetelés, rövid tanfolyam­ból ismerhessük meg. A fentebb emlí­tett képlethez a tragikus csonka család nyomasztó világa mellett még hozzátar­tozik a főszereplő útját egyengető, ön­jelölt szellemi mentor, aki elhivatottsá­gától vagy becsvágyától vezérelve sze­retné utódjává kinevelni a főhőst, ha­talmas pszichikai súlyt helyezve ezzel rá. Az elmaradhatatlan családi szégyen­folt – ami a zsidó árvaház növendéké­nek esetében egy hipochonder, keresz­tény anya, a fiatal ellenzékinek egy Izra­elbe emigrált apa és egy vezető beosz­tásban lévő kommunista nagybácsi, a KISZ-tag számára pedig az ortodox apa – csak a hazugságok újabb örvényeibe sodorja az ifjút.

Ezzel el is érkeztünk Dalos György munkásságának másik fő témájához, a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki ér­telmiségének életéhez, amely köré re­gényeinek másik része szerveződik, és amelynek – hajdani tagjaként – autenti­kus krónikása lehet. Egy másik kor­szak, melyről számos visszaemlékezés és dokumentum áll rendelkezésünkre, hiszen szereplői ma is a közélet megha­tározó arcai, így azonban ritkán kapha­tunk róla elfogulatlan képet. A szerzőt magát is elítélték a fennálló rendszert balról támadó, maoista „összeesküvés­ben”, ahonnan útja a demokratikus el­lenzékhez vezetett, és amelyről A hosszú menetelésben számolt be. A kulcs­figura is egy ilyen zsidó ellenzéki, Kohen Tamás életéről, pontosabban eltű­néséről szól, aki inkább a nők, mint­sem a rendszer elől kényszerűi mene­külni, noha zűrös nőügyei, a belső emigráció furcsa módosulásaként, ép­pen a valódi magánélet hiányából faka­dó lelki deformálódás tünetei.

Nem véletlen tehát, hogy a szerzőt élénken foglalkoztatja a hatalom és az értelmiségi viszonya, ami már 1985 cí­mű, Orwell művének „folytatásaként” írt pamfletregényében is megjelenik, a kelet-európai államokban megvaló­sult szocializmus paraboláját nyújtva egyben.

Sokkal pontosabban, hatalmas felké­szültséggel és líraibban járja körül ezt a kérdést Vendég a jövőből című, szá­momra egyik legkedvesebb munkájá­ban, mely a hazánkban is egyre ismertebb, egykor elhallgattatott szovjet írónő, Anna Ahmatova és a brit politológus, filozófus Sir Isaiah Berlin szerelmi történetét dolgoz­za fel. Szerelem? Egyetlen találkozás, egyetlen éjszaka története ez a szép- és tényirodalom, szerelmi re­gény és dokumentum hatá­rán egyensúlyozó életrajz, amely minden jó életrajz­hoz hasonlóan egyben kor­rajz is. Műfaját, módszerét tekintve leginkább Czeslaw Milosz A rabul ejtett ér­telem című kötetére emlékeztet, ahogy a személyes életutak bemutatásával sokkal megrázóbb képet fest az elnyomott, a megal­kuvó, a hallgató és a rend­szert kiszolgáló értelmisé­giek létmódjairól, mint a hi­vatalos történetírás. E mel­lett segít eligazodni abban a sokáig titkos univerzumként létező progresszív írói világban, melynek alkotóit ma már a huszadik század klasszikusaiként tartjuk szá­mon. Ahmatova igazi tragédiáját nem férjének, Nyikolaj Gumiljov költőnek a kivégzése, az ő és fiának többszöri deportálása jelentette, hanem a kény­szerű hallgatás és az a „végzetes követ­kezményekkel” járó éjszaka, amikor Berlin személyében a szabadságba sze­retett bele, türelmesen és tehetetlenül várva annak beteljesülésére, amúgy oroszosán. Egyszóval: hiába.

Dalos György gyakran önéletrajzi ih­letésű írásai mindig a valóság pillérein állnak, a kérdés csupán az, hogy mit je­lent a történelem esetében az objekti­vitás. Megragadható-e, létezik-e egyálta­lán a történelem valósága, még ha ily csekély időbeli távolság választ is el tő­le, esetleg életünk szerves részéről van szó. A szerző, aki egyben történész is, talán nem véletlenül tartja erre alkal­masabbnak a szépirodalmat.

Csáki Márton