Magasztos, szent vendégek

Egy szukkoti szokás

Berger István z.1. emlékének

Mózes harmadik könyvében, a 23. fejezet 42. versében a követ­kezőket olvashatjuk: „Sátorokban lakjatok hét nap,…”

A Tóra misztikus kommentárja, a Zóhár, így kommentálja ezt a szakaszt: „Jöjj és lásd! Mikor az ember ezen a lakhelyen (a szukkában) ül, mely a hit óvó árnyékát borítja feje fölé, az isteni dicsfény ereszkedik le rá, és Ábrahám és öt másik cáddik lakozik vele. Rabbi Aba azt mondja: Ábrahám, öt másik cáddik és Dávid király lakozik vele… örülni kell ezeknek a vendégeknek, akik nap mint nap velünk lakoznak. Az idősebb Rav Hamnuna mikor a szukkába lépett, nagyon boldog volt. Megállt a sátor ajtajában és ezt mondta: „In­vitáljuk a vendégeket!” Megterítette az asztalt, majd megállt, áldást mondott és így szólt: „Sátorokban lakjatok, Hét Nap! Üljetek le magasztos vendégek! Nosza! Hit vendégei üljetek le! Rajta!” Majd felemelte kezeit és örömmel mondta: „Boldog a mi osztályrészünk, boldog Izrael osztályrésze, mert írva van: ’…az Úrnak része az ő népe,…’ (Mózes V. 32,9.) így szólt és leült.”²

A Zóhár értelmezése azon alapul, hogy a fent idézett bibliai versben a „napok” szót – héberül ”jámim” – úgy érti, mintha az személyeket jelölne. Eszerint a pászuk³ így olvasandó: „Sátorotok­ban lakjatok, Hét Nap!” azaz “Sátorotokban lakjatok, hét vendég!” Jób könyvében találunk egy helyet, mely arról árulkodik, hogy ezt az értelmezést maga a Biblia nyelve is lehetővé teszi. A 32. fejezet 7. versében ezt olvashatjuk: „Amárti jámim jödábéru, rov sánim jódiu chokhmá.”

Az idézett versben a „jámim” szót – mely első jelentésében napokat jelent – egyes kommentárok ,,öregek”-nek értik.⁴ A szövegkörnyezet is ezt a jelentést sugallja. Ezek szerint ez a pászuk így fordítható: „Azt mondtam (magamban): vének fognak beszélni és meglett korúak bölcsességet fognak mondani.”⁵

A „hét nap” kifejezést, tehát mely az idézett tórai helyen: az ez esetben ”ig”-et jelentő – „bét” prepozíció nélkül szerepel, ezek alapján érthetjük így is: „hét öreg”, „hét tisztes, meglett korú ember”. Egy magyarázat szerint pedig ezek a vendégek azért napok, mert ha ők nem lennének, akkor mindig éjszaka lenne a földön.

A hét vendég pedig a következő: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid. A hagyomány úgy tudja, hogy szukkot ünnepének napján lelkük meglátogatja a lombsátrakat, részt vesz az ünnepi lakomán. Nap mint nap eljönnek valamennyien, sorban adva az elsőség tisztét egymásnak. Az első közülük a vendég, a többiek a kíséretét alkotják. így például a második napon Izsák nyitja a sort, vendégként érkezik, nyomában a többiekkel: Ábrahámmal, Jákob­bal, Józseffel, Mózessel, Áronnal és Dáviddal. Ez a vendégek rendje, a „széder uspízin”.⁶

Az Ári⁷ másként állapítja meg a sort. Ő Józsefet Dávid elé – az utolsó előtti helyre – teszi. Egy magyarázat szerint ez az egymást követő két messiásra utal.⁸ Ugyanakkor egy másik magyarázat is található, mely az Ári véleményét támasztja alá. Ha az Ári sorrendjét vesszük, akkor az a nap, melyen Mózes érkezik vendégként – azaz elsőnek – a hétnek ugyanarra a napjára esik, mint az ünnepet megelőző Zájin Ádár, Ádár hó hetedike, mely – a hagyomány szerint – Mózes halálozási évfordulója. Az a nap pedig, melyen Áron a vendég, megegyezik az ünnepet megelőző ros chódes Ádárral, azaz a hét azon napjával, melyre az Ádár havi újhold esik. Ez pedig Áron halálozási évfordulója.,

A sátorba lépő, még mielőtt az étkezéshez kezdene, a fenti Zóhár kommentár szavaival invitálja a vendégeket:

„Gyertek vendégek! Magasztos vendéget invitálok lakomám­hoz, Ábrahámot és vele Izsákot, Jákobot.. Üljetek le magasztos vendégek! Nosza! Üljetek le hit vendégei! Rajta!”

A „szellem-vendégek” fogadására a házigazda köteles nap mint nap egy-egy szegényebb hitsorsosát is vendégül látnia a sátrában. Ha ezt elmulasztja – folytatja a Zóhár – akkor a „magasztos, szent vendégek” elhagyják a sátrat, szidva tulajdonosát: „Ábrahám feláll azt asztal mellől és azt kiáltja társainak: ’Távozzatok e gonoszok sátraiból!’ És valamennyien kivonulnak utána.”

A hagyomány úgy tudja, hogy ez a hét vendég, egyben hét pásztor is. Izraelnek és a hetven népnek⁹ is pásztora. A hét pásztor fogalma Micha prófétánál bukkan fel először. Az 5. fejezet 4. versében ez áll: „És ő a mi békességünk. Ha az Assirus eljő a mi földünkre és megtapodja palotáinkat: állatunk ellene hét pásztort és nyolc fejedelmi férfiút.” „Ki ez a hét pásztor?” – kérdezi a Talmud a Szukka traktátus 52. lapjának b. oldalán. – „Dávid középen, Ádám, Sét és Metushélach a jobbján, Ábrahám, Jákob és Mózes a balján.” – hangzik a válasz.

Ez a „hét pásztor” a középkori imaköltészetben is tovább él. A „Máoz Cúr” kezdetű channukai himnusz utolsó versszakában buk­kanhatunk rá.¹⁰ A költemény egyes versszakai Izrael történetének kritikus állomásairól szólnak. Elbeszélik, hogyan támadta meg, hogyan akarta elpusztítani az ellenség a népet és, hogy Isten végül, hogyan mentette ki mindig az ő választottját. Egyiptom, Bábel, az Amálek népéből származó Hámán, majd a szeleukida görög biro­dalom fenyegetéséről olvashatunk. A fenyegetésről és a szabadulás­ról, melyet a következő versszakban újabb fenyegetés és szabadulás követ. így jutunk el az utolsó strófához, mely – feltehetően – a pijjutköltő saját koráról szól. Éppen ezért ez a versszak, mely az első – bevezető – versszakkal együtt keretbe foglalja a négy, különböző történeti korszakokhoz kapcsolódó strófát, nem beszél megszabadulásról.

„Taszítsd el a vöröset!” – hangzik az utolsó versszak záró sorának első szakasza. Ez a szorongató zsarnok, a „vörös”, egyes kommentárok véleménye szerint Ézsau. A bibliai történet – Jákob és Ézsau ellenségeskedése – a későbbi korok számára szimbólummá vált. Izraelnek és a világ többi népeinek szembenállását jelképezi. Egy más magyarázat szerint a „vörös” szó jelzettje Barbarossa Frigyes császár, a rőtszakállú. Az „ádmon”, „vörös” szó ugyanak­kor utalhat birodalmára, a Német-Római Császárságra is, hiszen gyökbetűi megegyeznek az ”Edom” szó gyökbetűivel, mely az Ézsautól „származó” – azaz Izraellel szembenálló – bűnös birodal­makat jelöli.

A költemény ezzel a felkiáltással zárul: „Támaszd fel nekünk a hét pásztort!”

A hét pásztor eljövetele itt a végső szabadulást jelenti, tehát messianisztikus kép. Ezt erősíti meg a Radak¹¹ kommentárja, aki a Micha prófétánál található, fentebb idézett helyhez megjegyzi: hogy a hét pásztor, és a nyolc fejedelmi férfiú a Messiáskirály főemberei lesznek. Ha a paszuk talmudi kommentárját nézzük, akkor azt látjuk, hogy a pásztorok közül Dávid királyé a fő hely. Ő az, aki a „népek” nagyjai – Ádám, Sét és Metusélach – és Izrael nagyjai – Ábrahám, Jákob és Mózes – között áll. Közvetít közöttük, összefogja őket. A Messiás napjaiban majd valamennyien együtt lesznek, egy sátorban költik el a közös lakomát.

A „hét pásztor” motívuma tehát így találkozhat a „magasztos, szent vendégek” motívumával. Az utóbbiban is ott rejtőzik a Mes­siás eljövetelének reménye. Akkor majd a vendégek, Izrael és a nemzetek pásztorai, teljes testi valójukban jelennek meg és együtt lakmároznak az ünnepi sátrakban az igazakkal.

Az állandó készenlét a messiás eljövetelére, Izrael népének, mint szimbólumközösségnek az ébersége. Ezt a várakozást egyes ünnepi alkalmakkor tárgyak is megjelenítik. Ilyen például Elijáhu serlege a Széder estén, vagy Elijáhu széke a circumcisio szertartásán. A szukkába várt ünnepi vendégeket tábla fogadja, melyen az adott nap vendégének neve van kifüggesztve. A szfaradi közösségekben külön széket is elhelyeznek tiszteletére. Terítővel lefedik, szent könyveket tesznek rá és azt mondják, hogy ez a vendégek széke.

A Chemdát Jámim című könyv egy külön imát is említ a vendégek tiszteletére¹³: „Legyen kedves előtted Istenünk és atyáink Istene, hogy a hét magasztos, szent vendég, kiknek lelke sátrainkban fényesen világít, Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Áron, József és Dávid érdeméből részünk legyen a Te nagy irgalmadban és kegyel­medben. Azért, hogy hamarosan megláthassuk erődnek hatalmát, azt, hogy kisöpröd az ocsmányságot a földről, a bálványokat pedig kiirtod. Felállítod a világban a Mindenható királyságát. Az emberek pedig majd szólítják Nevedet, hogy feléd fordítsák mind a gonoszokat… Az Örökkévaló pedig királlyá lesz az egész földön, azon a napon lesz Ő egy és az Ő Neve is egy. Mi pedig boldog életre támadunk fel, áldásra és békére, segítségre és szabadulásra. Mi valamennyien, szövetséged gyermekei…”

*

Jegyzetek

1. A cikk megírásának ötletét Tőle kaptam és egyes részeknél is segít­ségemre volt.
2. Zóhár, Emor hetiszakaszhoz írt kommentár.
3. Bibliai vers.
4. Lásd: Hartom kommentárját a kaszuto-féle kiadásban. “Yavne” 1985 Jerusalem
5. Az IMIT által kiadott Bibliában így fordítják: „Azt mondtam: Napok beszéljenek és az évek sokasága tudasson bölcsességet.” Szentírás 4. kötet, IMIT, Budapest, 1907.
6. Az „uspíz” vendég szó latin eredetű. A „hospes” szóból származik, mely mind a vendéglátót, mind a vendéget jelöli. A biblia nyelve még nem ismeri. A Talmudban bukkan fel először.
7. Jicchák Lúria (1534-1572) Cfáton élő kabbalista mester.
8. Ti.: Messiach ben Joszéf, Messiach ben Dávid.
9. A hetven nép kifejezés alatt a föld összes népét értik.
10. 13. századi költemény. A szerző nevét a versszakok kezdőbetűit összeolvasva kapjuk: Mordecháj.
11. Rabbi David kimchi (1160-1235) Bibliamagyarázó.

Érdemes itt megjegyeznünk, hogy Rási (1040-1105) a Micha helyhez írt kommentárjában beismeri, hogy nem tudja, hogy a Talmud bölcsei honnan tanulták a hét pásztor nevét.

13. A Jábec által kommentált imakönyvben minden vendég külön jelzőt kap.: Ábrahám a szeretett, Izsák a megkötözött, Jákob a tökéletes, Mózes a hű pásztor, Áron a szent pap, József az igaz, Dávid a Messiáskirály.