Madárlátta per

Forrás: Népszabadság

2008. február 21. / Szemere Katalin Többismeretlenes egyenlet a pesti Király utca 50.-es számú ház helyzete. Az egyik “X”: miért húzódik évtizede az épülettel kapcsolatos per a főváros és a korábbi működtető, a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvány között? Továbbá: mihez van joga a – “házfoglaló”, ezért papírforma szerint jogszerűtlenül ott tevékenykedő – Sirály nevű kulturális központnak?

Lamentálhatunk azon is: ha mindenki minőséginek tartja a Sirály civil és multikulturális programjait, miért nem kapnak ideiglenes használatbavételi engedélyt? És még egy, a helyzetet bonyolító kérdés: mit tehet a Budapesti Városvédő Egyesület, amely közgyűlési határozat szerint használhatná a pincerészt? (Ez jelenleg a Sirály színházterme, de nem működtethető a fenti szint nélkül, és fordítva.) A kérdéseket feltettük a feleknek, de ettől még nem oldódott meg a Király utcai játszma. Patthelyzet.

Egyre gazdagabb programot mutathat fel a Szalai-Szabó István vezette intézmény. A függetlenek közül nemcsak a színitársulatok, zenekarok, képzőművészek találtak itt befogadó helyre, hanem a civil szervezetek is. A közönség negyven százaléka fiatal külföldi, aki laptopjával beül az emeletre, és tudja, senki nem nyomasztja ötpercenként, mit rendel. Aki péntek este kap gusztust a Sirályra, beleshet az írók (például Garaczi László, Peer Krisztián, Toepler Zoltán és Farkas Zsolt) pókerpartijába. Már ha hagyják. Szombat délelőtt pedig azokkal az önkéntes tanárokkal futhat össze, akik a rászorulókat ingyen készítik fel a középiskolai felvételire, érettségire.

A sirályosok szerint beláthatatlan messzeségben van az alapítvány és a fővárosi önkormányzat közti per vége. Legutóbb a január közepi tárgyalást halasztották el. A tisztázatlan jogi helyzetet pedig meglehetősen rosszul kezeli a városháza, pedig mindenkinek érdeke lenne: ne menjen teljesen tönkre az épület. Vabankra játszanak a kulturális központ vezetői, hiszen nincs biztosítékuk, hogy maradhatnak. Ennek dacára meglehetősen sok pénzt fordítanak a termek életben tartására. Legújabb, százezres költségű projektjük, hogy – hangszigeteléssel – csillapítsák a zajokból adódó konfliktust a szomszédokkal. De miből is van pénzük ezekre? – kérdezhetjük teljesen jogosan. Egyrészt a helyet a Városi Színház Művészeti Kht. üzemelteti, amely az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól nyert pályázati pénzét fordítja erre, míg a VIII. kerületi Városi Színházat próbahelynek használja. A működésbe forgatják vissza a Sirály kávézó bevételeit is, amely – mivel engedélyek hiányában nem kereskedhet – adomány-alapon működik. (Számla helyett adománylapot adnak a pincérek.)

A pikáns helyzetet tovább fűszerezi, hogy tulajdonképpen a főváros is támogatja őket. Egyik fellépőjüknek, a Teatro Capriccio Sátorszínháznak legalábbis támogatást adott a sirálybeli Bajazzók előadáshoz. A kulturális központ fizeti a közüzemi számlákat, sőt elődjei tartozásait ugyancsak kiegyenlítette.

Hogy meddig járnak ide írók-zenészek-színészek-képzőművészek-nonprofit vénájúak, nem tudni. Még a Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, Bőhm András sem bocsátkozna találgatásokba. A pert ő is kilátástalannak tartja, akárcsak azt, hogy annak végkifejletéig a kulturális központ ideiglenes működési engedélyt kapjon. Bár többször ellátogatott a Sirályba, és a programokat igen magas színvonalúnak tartotta, azért deklarálja: Szalai-Szabóék jogtalanul költöztek oda. A jó ügy érdekében ugyanakkor – hallgatólagosan – leállították kiutasításukat. És ha a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítványnak nincs kifogása ellene, a jogvita alatt használhatják az épületet.

A harmadik fél: a Budapesti Városvédő Egyesület. Amíg nem kerül pont a történet végére, a Kossuth Lajos utcában kaptak teret. Tétényi Éva ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: örülnek a helynek, de ideiglenesnek tartják, lehetetlenség ott hosszú távú programokban gondolkodni. A Sirály és a főváros ügyében nem akarnak részt venni, megvárják a konszenzust vagy az újabb lehetőséget.