Macedónia kényes helyzete

Macedónia kényes helyzete

Victor Mizrahi apja úgy menekült meg a deportálás elől, hogy mohamedán­nak adta ki magát. Esete kivételesnek számított. Macedónia 8.000 tagot szám­láló erős, háború előtti zsidó közösségének csaknem minden tagját Treblinkába szállították, ahonnan senki sem tért vissza.

Az 50 éves Mizrahi a háború után született és most a macedón fővárosban, Skopjéban él. Ő a kicsiny, száznyolcvanhat tagot számláló Skopjéi zsidó kö­zösség vezetője. Innen Pristina csak 50 kilométer. A deportálás és halál mos­tani hulláma „szívet szaggató szenvedéssel tölt el mindannyiunkat” – mondja Mizrahi.

A szefárd Skopjéi zsidóknak nincs zsinagógájuk. Mégis egészen idáig rend­szeresen látogatta őket Yitzak Asiel, a 250 km-re levő Belgrád rabbija, aki most megnősült és nem tud olyan gyakran jönni. A skopjeiek még mindig tart­ják a kapcsolatot a szomszédos köztársaságok zsidóival és dolgoznak a kör­nyező zsidó emlékhelyek, többek közt a közeli Bitolában található temető helyrehozatalán.

Skopjében él egy fiatal koszovói albán menekült nő, Donjeta Sushka. El­mesélte, hogyan terelték be a pristinai vasútállomásra. „Az állomást drótkerí­tés és fegyveres őrök vették körül” – emlékezett vissza. „Rengeteg ember volt a pályaudvaron. Ezután a katonák megkezdték az emberek elszállítását. Vona­tok és teherautók és vonatok és teherautók. Nagyon megijedtünk… A kerítés­hez húzódtam, hogy jobban lássam, mi történik, és ahogy az őrökre és a ke­rítésre pillantottam, elképzeltem: valahogy így nézhetett ki Auschwitz.”