Ma lenne 97 éves Faludy György költő, műfordító, író

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. szeptember 22. Faludy György Budapesten született zsidó polgári családban. Édesapja Faludy Jenő, vegyész, édesanyja Bieringer Erzsébet Katalin volt. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban. Ezután a bécsi (1928-1930), a berlini (1930-1931), a párizsi (1932), és a grazi (1932-1933) egyetemen tanult. 1933-1934-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meg is határozta pályáját.

  Faludy Gyorgy  
  Faludy György  

Zsidó származása miatt 1938-ban elhagyta Magyarországot, Párizsig menekült, itt találkozott többek között Koestler Artúrral és más kommunistákkal. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Marokkón keresztül az Amerikai Egyesült Államokba jutott, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett, majd három évig az amerikai hadseregben szolgált tisztként. Eközben húga az országban maradt, nem élte túl az ostromot. Faludy megjelent köteteit máglyákon égették el a nyilasok.

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. Noha baloldali érzelmű maradt (vezetésével döntötték le kommunista munkások 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát), a kommunista hatalom is ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben hamis vádak alapján 3 évre a recski kényszermunkatáborba zárták. Az itt írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg Börtönversek 1949-1953 címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste meg a kenyérre valót, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.

Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője. 1961-1962-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, amely azonban először angol fordításban jelent meg 1962-ben. A könyv 1987-ben jelent meg először Magyarországon az AB Független Kiadónál kalózkötetként. 1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon tiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, melyen a neve szerepelt.

1988-ban másodszor is hazatelepült. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén, otthonában érte a halál.

Tiszteletére 2006. október 3-án, Torontóban, a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ceremóniára időközben bekövetkezett halála miatt már nem tudott elutazni.

(Forrás: Wikipédia, Pécsi TV)

[popup][/popup]