„Mondd, te kit választanál?”

„Mondd, te kit választanál?”

„Miért legyek én transzvesztita, kiterítenek úgyis.

Miért ne legyek transzvesztita, kiterítenek úgyis”

(József Attila után, szabadon)

Remélem, hogy mire a lap megjelenik, a következő sorok már érvényüket vesztették. Ha Terry Black visszakapta a jogát, hogy felnevelje a kisfiát, akit több hivatal közös egyetértésével hiva­talosan fogadott örökbe. Ez esetben most nyugodtan lapozzanak.

A cikk leadása (pillanatában novem­ber 9-én) azonban a helyzet még a kö­vetkező:

Adva van egy férfi, akiről pszicholó­gus, háziorvos, és gyámhatósági szak­ember külön és együtt megállapította, alkalmas a gyermeknevelésre. Ugya­nezt a férfit megkereste egy család, hogy örökbe adja neki újszülött gyer­mekét (a pénzügyi mellékszáltól most tekintsünk el). Az anya, az erre illeté­kes hivatal előtt, a férfi javára lemon­dott a gyerekéről, a közigazgatási hivatal szakembere ezt az akaratát érvénye­sítette. Az eredmény: egy elégedett csa­lád, egy boldog apa, és egy gyerek, aki­nek minden jel szerint jó dolga lesz.

Persze, mint azt mindannyian tudjuk, a történetben ott a csavar, hogy a férfi transzvesztita, azaz olyan ember, aki bár fizikailag férfinek született, nőnek érzi magát. A bajt csak tetézi ahelyett, hogy titkolná, szívesen festi a körmét, imád kirakatokat nézni és anya szíve van, ezt mindenkinek kikürtöli.

És ekkor elszabadul a pokol.

Az ügyészség állatira résen van, és rögtön vizsgálatot indít, hogy újra ki­vizsgáltassa, milyen alapon döntöttek úgy a szakemberek, hogy egy transz­vesztita gyereket nevelhessen. A szoci­ális és család ügyi miniszter is vizsgála­tot indít, hiszen ebben az országban szociális ügyekben ennél nagyobb baj elő nem fordulhat. És, hogy itt valami nincs rendjén, az kétségtelen. A gépe­zet tehát beindul.

Itt egy ember, akiről tudjuk, hogy nem olyannak született, mint a több­ség. De ez mind semmi. Vállalja, hogy olyan, amilyen. Ami őrült nagy baj. Mert ahelyett, hogy behúzná fülét farkát, hogy senki se vegye észre, nem a főáramban sodródik, kinyitja a száját. Sőt, küzd a jogaiért. És amikor győz, mert feketén-fehéren elismerik, hogy bár látszólag más, de valójában olyan, mint a többség: egészséges, lelkileg rendben van, kiegyensúlyozott, szere­tettel nevelne egy gyermeket, akkor hir­telen hibázik. Annyira örül, hogy győzelmét nagydobra veri. Ha kushadt volna, és csendben pelenkázná Dani­kát, akkor bizony senki se érezné meg a pelenka szagát. így viszont mindenki­nek elkezdett bűzleni valami. Hogyan is fordulhatott elő, hogy egy ilyen alak boldogságához az állam asszisztáljon? Hogy elveszik-e a gyerekét (aki hivatalo­san az övé), azt még nem lehet tudni. De hogy megtörik, az már biztos. És ez már fél siker.

Csak a pontosság kedvéért idézem azokat a pszichológusokat és orvoso­kat, akik az elmúlt napokban mind el­mondták, hogy attól, hogy valakit egy transzvesztita vagy egy homoszexuális nevel fel, még nem lesz sem ez, sem az. Mint ahogy a homoszexuálisok és a transzvesztiták is mind heteroszexuális családokban születtek.

Az internetes közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 64%-a úgy gondolja, hogy a minisztérium nem ve­heti el Terry Black gyerekét. Ez persze hamis eredmény, hiszen azok, akik az interneten szavaznak, tipikusan fiatal, nagyvárosi értelmiségiek. Ehhez képest a metrón, mellettem három, középkorú asszony felháborodottan vitatkozik ar­ról, hogy a disznóság ott kezdődik, hogy megengedik, egy férfi gyereket ne­velhessen. Mert, hogy nincs az a férfi, aki erre alkalmas lehetne. A trevira kar­digánban kapaszkodó hölgyek egyéb­ként épp úgy gondolkodnak, mint a magyar családjogi bírók, tehát a társa­dalom legalább egyvalamiben egysé­ges. Nincs szükség kérdésekre és nincs helye kételyeknek. A trevira a tuti.

Szegény Terry Black álmában sem képzelte, hogy egyszer jelkép lesz. Pe­dig nehezen kerüli el, mert nem sok futkos körülöttünk ebből a fajtából. Ha körülnézünk, tessék mondani, hány olyan embert ismerünk, aki karakánul vállal valamit? Egy elvet, ami nem diva­tos, egy pártot, ami nem trendi, egy stí­lust, ami ósdi? Akinek fontosak a hitek és az éppen elbukottak. Aki, ha kell, ki­áll, mellé áll és végső esetben feláll. Aki demonstratíve mellé ül és megveti azt, aki átül… De hát ez messzire vezet. Talán, mire Danika felnő, másképp lesz. De térjünk vissza a realitásokhoz.

Amennyiben a fenti történet csak a képzelet szüleménye lenne, a forgatókönyv író több végkifejlet között vá­laszthatna.

1. Csók és Könny

Hosszú küzdelem árán végül győz az igazság. Terry Black felneveli a kisfiát. Öreg éveire három egészséges unoka nagyapja lesz és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

2. Folytatásos teleregény

Terry Black idegösszeomlást kap, gyógykezelésre szorul. A pszichológus megállapítja, hogy mégsem alkalmas a gyereknevelésre. Az engedélyt a meg­változott körülményekre való tekintet­tel simán visszavonják, a gyereket elve­szik.

3. Magyar reality show

Terry Blacktől, a korábbi eljárás for­mai hibáira hivatkozva, elveszik a gye­reket. Odaadják egy már régen gyer­mekre váró, meddő házaspárnak. Évek múlva derül ki, hogy a házaspárnak közös cége volt (példának okáért) a csa­ládügyi minisztérium egyik munkatársá­val, aki átjátszotta nekik a gyereket.

Tessék választani!

Lugosi Viktória