Levelesláda – beszámoló az ortodoxia elnökválasztásáról

Levelesláda

Beszámoló az ortodoxia elnökválasztásáról

A Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitköz­ség augusztus 24-én tartotta rendkívüli, elnökjelölő választmányi ülését, miután Fixler Herman, aki több mint harmincöt éven át töltötte be az elnöki pozíciót, néhány hónappal ezelőtt elhunyt.

Az elnöki posztra a választmány bár­mely tagja jelölhető volt, ezért a válasz­tási procedúrát kívülálló, Heisler And­rás Mazsihisz-elnök bonyolította le le­vezetőelnökként. A felkérést, illetve azt, hogy Heisler mellett a neológia más képviselői – például Zoltai Gusztáv és Streit Sándor – is megjelentek, többen történelmi jelentőségű gesztusként érté­kelték. Mivel a választási eljárás pontos rendje hiányzik az alapszabályból, az elnök és a két elöljáró megválasztása a Heisler javasolta módon történt. Ennek értelmében a választás akkor érvényes, ha a huszonöt fős választmány egyharmada jelen van, a jelöléshez pedig az ott tartózkodó tagok legalább tíz százalé­kának támogatása szükségeltetik. Amennyiben az első körben egy jelölt sem képes megszerezni a szavazatok ötven százalékát, úgy a második fordu­lóban már csak a két legeredményesebb indulhatna, és az egyszerű többség dön­tene. Ungár Richárd, a szavazatszámlá­ló bizottság egyik tagjának véleménye szerint a jelen lévő húsz fő szótöbbsége is elegendő lett volna, ez a vita azonban fölöslegesnek bizonyult, hiszen az egyedüli jelölt Herczog László – akit ér­demeire való tekintettel* egy előzőleg Heislerhez eljuttatott levélben javasol­tak – tizennégy szavazattal elnyerte az elnöki széket.

Persze meglepő lett volna, ha való­ban ilyen zökkenőmentesen zajlik min­den. Haraszti Sándor felvetését, misze­rint logikusabb lenne először a csonka választmányt „feltölteni”, azzal az – ér­deminek nem mondható – válasszal utasították el, hogy arra csak a közgyű­lés jogosult. Példaként a Mazsihiszt említették, amelynek vezetősége Fixler halála óta ugyancsak nem a teljes lét­számmal működik. A második problé­ma az elöljárókkal kapcsolatban merült fel, nem tisztázott ugyanis, milyen fel­adatok hárulnak majd Simon Tamásra és Varró Sándorra. Többen úgy vélték, hogy az elöljárókat, akiknek munkakö­rét a vezetőség később határozza meg, tulajdonképpen nem létező posztokra nevezték ki.

Heisler még a voksolás előtt hangsú­lyozta, hogy olyan hiteles elnököt kell választani, akinek legitimitása meg­kérdőjelezhetetlen. Ez utóbbi kitétel vonta maga után a harmadik kérdést: megtartható-e egyáltalán a választás, hiszen Hoffman Áron rabbinak, aki külföldön tartózkodik és telefonon sem sikerült elérni, felülbírálati joga van. Végül úgy döntöttek, hogy a választás eredménye mindaddig érvényes, amíg a rabbik meg nem vétózzák azt, ha vi­szont ez bekövetkezik, akkor új válasz­tást kell kiírni. A változtatás joga tehát fenntartva.

Ekkor kerültek terítékre az izraeli bét din (rabbinikus bíróság) által küldött rejtélyes levelek, amelyekre addig csak homályos célzásokat tettek a beavatot­tak, noha tartalmukat mintha mindenki és senki sem ismerte volna. A tekinté­lyes testület ebben arra kéri a közgyű­lést, hogy mindaddig ne tartsák meg az elnökválasztást, amíg nem tisztázód­nak bizonyos kérdések. A legfontosabb információkra, nevezetesen, hogy mi­lyen kérdéseket kell tisztázni, kinek cí­mezték a levelet, és vajon ki súgott Bu­dapestről – bár a találgatások azonnal megindultak – még azután sem sikerült választ kapni, hogy Zeév Paskesz lefor­dította a levelet.

A félremagyarázások elkerülése vé­gett indokolt lett volna a közgyűlést ez­zel kezdeni, már csak azért is, mert – mint megtudhattuk – a levél már több napja vándorolt az illetékesek között. A benne foglaltak lényege – már amenny­it sikerült abból kibogozni, hogy az elnökhelyettes, aki Fixler Herman halá­la után betöltötte az elnöki pozíciót, a ciklus végéig maradjon a helyén. A je­lenlevők véleménye azonban az volt, hogy a bét din nem avatkozhat bele a közösség belügyeibe, a rabbibíróságnak egyébként is mindkét felet meg kellett volna hallgatnia. (De ki lett volna a má­sik fél?) Ezenfelül a formai követelmé­nyeknek sem tettek eleget azzal, hogy a levelet faxon továbbították. Herczog ki­fejtette, hogy csupán kérésről van szó, amit kötelező figyelembe venni. Akadt olyan, aki szívesebben kérte volna ki a rabbik véleményét, de a közhangulatot az egyik felszólaló fogalmazta meg sommásan: Hol volt a bét din, amíg mi zsidók voltunk? Néhányan David Moskovitsot, a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskola volt igazgatóját gya­núsították azzal, hogy az elnökségre as­pirál, és ezért súgott Izrael felé. Mindez azért is érthetetlen, mert Moskovits kül­földi állampolgárként nem választható.

Újdonság, hogy az ülést viszonylag nagy érdeklődés és aktivitás jellemezte. A korábbi vezetés öröksége – a címsza­vakban történő beszámolók, az egy­személyes vezetés, az átláthatatlan gaz­dasági működés, a bennfentesekből ál­ló, vagy csak egyszerűen átláthatatlan hierarchia -, amit az idősebbek feltétlen lojalitása és a fiatalabbak rezignációba fúló beleszólási kísérletei csak erősítet­tek, nyilván nem fog máról holnapra megváltozni. Herczog meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott megválasztá­sa után, mondván: az ortodoxia mind erkölcsileg, mind anyagilag nehéz hely­zetben van, így kizárólag az elvégzett munka számít. Abbéli reményét is kife­jezte, hogy a Zájin Adárkor tartott köz­gyűlésen sikerül néhány helyen módo­sítani az alapszabályt, pótolni a választ­mány hiányzó tagjait, és alkalmas jelöl­tet találni a főtitkári tisztségre.

cs. m.

*Herczog László – Fixler Herman elnök mellett – sok éven át töltötte be az ortodoxia főtitkári tisztségét.