Levél Kovnóból

Legutóbbi látogatásomkor Kovno óvárosában laktam. A fi­gyelmes látogató észreveszi az egykori zsidó jelenlét árul­kodó nyomait, mint például a mezüze nyomát egy-egy ház ajtófélfáján.

A zsidók az 1300-as években jelen­tek meg Kovnóban, amikor Nagy Vitautasz meghívta őket országába. A középkorban Litvánia a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő hatalmas or­szág volt, amelynek kereskedői vala­mennyi európai országba eljutottak. A zsidók, akik a Villja folyó partján fekvő városokban telepedtek le – így például Kovnóban, a Jonaver utcában, és a fo­lyó túlpartján fekvő Szlabodkéban – ak­tívan részt vettek a kereskedelemben: ők szállították a litván fát és lent az észak-európai kikötőkbe, a hidaknál vámot szedtek, szolgálták a helyi földe­surakat és vámházakat tartottak fenn.

Az utca, ahol lakom, keresztezi a Muitines gatva, azaz a Vámház utcát, amely nevében is őrzi e múlt egy rész­letét. Egy sarokkal lejjebb a Kurpiu, vagyis a Cipész utcát keresztezi, ahol a zsidó suszterek dolgoztak hajdanán. Még lejjebb található a Mapu gatve, amely a Zamenhof gatvéba fut: mind­két utca egy-egy kiváló zsidó nyelvész nevét viseli: Avraham Mapu volt az a 19. századi író, aki a héber nyelv szekuláris használatának úttörőjeként el­sőként írt ezen a nyelven regényt, míg Zamenhof, mint köztudott, az eszpe­rantó megalkotója, lakásom pedig a va­lamikori Jatkever gasnak, vagyis Hen­tesüzlet utcának hívták. Jiddis nevére ma kevesen emlékeznek. Fejge Fridman, aki 1914-ben született a Jatkever és a Jonaver utca sarkán álló házban, egyike azon keveseknek, akik tisztán emlékeznek az utcára és hajdani lakói­ra. Fel tudja idézni a pékeket, a mester­embereket, a kereskedőket és üzletei­ket.

– Abban a házban élt a nagynéném. Ezen az oldalon pedig Eliasev, a jiddis költő lakott. Amott cukorkákat árultak, és annak a háznak udvarán tartották gyűléseiket a cserkészek. Az egész ut­cában érezni lehetett a Rozenmarin bolt füstölt húsainak és kolbászainak il­latát. Ezen kívül még a Laisves aleján is volt egy üzletük, és termékeik Erecbe is eljutottak, még a legnagyobb húsfel­dolgozó üzem tulajdonosa is hozzá járt kolbászért, hiszen Rozenmariné jobb volt. És kóser.

Barátnőm, Mirjám Safir Szlabodké­ban született, de gyakran járt az óvá­rosba vásárolni. – Un vu du lebst… Ahol most laksz, az volt anyám nagynénjének háza. Egy bizonyos Polanskihoz ment férjhez. Az egész épület ezé a Polanskié volt. Sábeszkor gyakran vendégeskedtünk náluk.

Az udvarban valamikor kis zsinagóga állt, de ennek ma már semmi nyoma. Kovno sűrűn beépített óvárosában egy- egy üres hely gyakran arra utal, hogy ott valamikor zsidó tulajdonú épület le­hetett: a náci, majd a szovjet uralom éveiben minden elkövettek, hogy a zsi­dó jelenlét valamennyi nyomát eltün­tessék.

„Oanc alt-stot iz geven idise krumen.” (Az egész óváros zsidó üzletek­ből állt.) Ma litvánul, nem jiddisül kell megszólalnom, ha vásárolni akarok va­lamit. A pomadorn-t még megértik, ha paradicsomot kérek, de brejt helyett már duona-t kell mondanom, ha kenye­ret akarok. Az itteni fekete kenyér iste­ni, talán a legjobb a világon.

Fejge csodálatos blincesz-t (palacsin­ta) készít, de úgy véli, a mai ételek nyo­mába se érnek az akkoriaknak. Lánya, Mirjám hatalmas befőttes üvegekben kovászolja az uborkát, míg fia, Jankl sóletet főz abban a kemencében, me­lyet kifejezetten erre a célra épített.

Eliasev, közismertebb nevén Bal Makhsovesz rendszeresen írt a helyi jiddis újság Stikelekh un brekhlekh (Morzsák és morzsalékok) rovatába. Bi­zonyos értelemben csupán ennyi ma­radt a hajdani zsidó közösségből: né­hány morzsa a jóízű, fekete kenyérből.

 (Forward)

Seleanu Magdaléna fordítása