Letartóztatástól tartva nem utazik Londonba az izraeli miniszter

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság

2007. december 7. Avi Dihter, az izraeli kormány belbiztonságért felelős minisztere nem utazott el Londonba, attól tartva, hogy “háborús bűncselekmény” elkövetése miatt őrizetve veszik – közölte tegnap szóvivője.

A brit igazságszolgáltatás ugyanis bárki ellen eljárást indíthat háborús bűnök miatt, ha valaki feljelentést tesz az illető ellen. A jelenlegi miniszter a Sin Bét belbiztonsági szolgálat korábbi vezetőjeként érintett volt egy 2002. július 22-én Gázában végrehajtott izraeli légitámadásban, amelyben 15 palesztin civil, közöttük több gyermek halt meg. Egy F-16 izraeli vadászgép egytonnás bombát dobott le Szalah Sehade, a Hamasz radikális szervezet katonai szárnyának egyik parancsnoka házára, amelyben rajta kívül a felesége és nyolc gyermeke is életét vesztette.

Dihtert egyébként egy brit kutatóintézet hívta meg a november 27-i annapolisi közel-keleti konferencia utáni helyzetet elemző konferenciára – írta az MTI. A külügyminisztérium figyelmeztette Dihtert, hogy szélsőbaloldali szervezetek esetleg kihasználják a helyzetet, feljelentik, és akkor őrizetbe is vehetik. A miniszter magánlátogatásra utazott volna oda, s nem részesült volna a kormány vendégeinek járó mentelmi jogban.

Hasonló esett meg 2005 szeptemberében: előállítástól tartva Doron Almog, a dél-izraeli régió volt katonai parancsnoka döntött úgy, hogy a London melletti Heathrow-ban inkább nem száll ki a repülőgépből. Dihter az első izraeli miniszter, aki lemondott egy nagy-britanniai meghívást. Tavaly az izraeli hadsereg döntött úgy, hogy nem küldi tábornokait egy brit katonai akadémián tartott tanfolyamra, hasonló megfontolásból. Dihtert egyébként 2005-ben már beperelték az Egyesült Államokban, mert részt vett Sehade likvidálásának kitervelésében, azonban a szövetségi bíróság kidobta az ügyet, mert érvelésük szerint Dihter a kormányzati emberként nem fogható perbe – írta a Reuters

[popup][/popup]