Leszúrtak egy rabbit Frankfurtban

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007.09.11.

Szeptember 9-én a város nyugati negyedében egy késszúrással súlyosan megsebesítették Zalman Gurevitch rabbit. A rabbi két ismerősével volt úton éppen, mikor szembetalálkozott a tettessel. A két nő társaságában érkező tettes először „arabnak hangzó” szavakat kiabált felé, majd mikor a rabbi ezt láthatólag nem értette, a tettes németül halálosan megfenyegette, majd késsel megszúrta őt. Ezután ő és a két nő különböző irányokban elmenekültek.

  Zalman Gurevitch  
  Zalman Gurevitch a kórházban  

A hatóság feltételezése szerint nem előre kitervelt támadásról van szó. Az ortodox rabbit öltözékéről könnyű volt felismerni, ez ingerelhette támadásra az ismeretlent, akinek nyoma veszett. A társaságában lévő két nő viszont állítólag jelentkezett a rendőrségen.

A Német Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Charlotte Knobloch – azon kívül, hogy elítélte a támadást – felvetette a kérdést: a No-Go-Area nevű (nem németek számára veszélyes és elkerülni javasolt) körzetek csak Kelet-Németországban léteznek vagy újabban a nyugati országrészben is?

A frankfurti zsidó közösség elnöke, Dieter Graumann pedig a moszlim szervezetek aktívabb fellépését követelte. Igaz ugyan – mondta – hogy többségük elítéli az iszlám nevében elkövetett erőszakot, ám nem sokat tesznek a gyűlöletet prédikáló imámok és az iszlám ifjúság radikalizálódása ellen.

(jég)

[popup][/popup]