Leon Zelman, a bécsi

A Stephansplatzon székel. Ott, ahol a katolikus egyház rezidenciája, azt mondanám, majd hogy kezet fog jó néhány zsidó szervezettel, hamarjában a Jewish Welcome Service-t, az izraeli Információs Irodát, a Das Jüdische Echo Évkönyv szerkesztőségét említeném, de gyanítom, van itt még több is belőlük. Csakhamar kiderül, Zelmant mindegyikhez szinte elválaszthatatlan szálak fűzik.

Milyen eseteket ragadjak ki ténykedéséből? Mi sem természetesebb, mint az, amelyiknél jelen voltam. Egy Ural vidéki orosz zsidó orvos kereste ottjártamkor. Hogy talált rá, ép ésszel fel nem fogom, hiszen se nyelvismerete, se földrajzi koordináták birtokában nem volt. Körülményesen adja elő) itt szándékszik letelepedni, ehhez kéri a segítségét. Zelman figyelmesen hallgatja, ám ígéretekkel nem dobálózik. Köztudott, hogy a bevándorlás mind keményebb dió. Egy néhány számadattal aligha érzékeltethetem mennyi remény, csalódás rejlik mögöttük. Bécsben jelenleg nyolcezer zsidó él, ebből ötezer betelepült, s ennek javarésze, pontosabban négyezer a volt Szovjetunió területéről származó orosz, ukrán, grúz zsidó. De akadnak a betelepültek között még perzsiaiak, portugálok, éppúgy, mint ázsiaiak, vagy afrikaiak. Mindamellett a messzi Uraiból jött jövevényt Zelman nem bocsátja üres kézzel útnak.

• Nem jár az emigráció azzal a veszéllyel, hogy felhígul, jóformán felolvad a bécsi osztrák zsidóság és kultúrája, szokásai, a jövevényekébe?
• Nem féltem ezt a közösséget – így a tömör válasz.

Ennek mintegy igazolására veszi elő az imént érkezett meghívókat. A Bécsben tartandó nagyszabású kultúrfesztiválra szólnak, ahol a gyerekektől kezdve, a fiatalokkal folytatva, s az öregekkel bezárólag mindenki megtalálja a neki megfelelő” rangos kulturális szórakozást. Sokan bekapcsolódtak a szervezésbe: az Osztrák Főiskolai Szövetség, az Osztrák Szocialista Párt ifjúsági tagozata és a főkarmester: a Zsidó Hitközség Kulturális Klubja, mindet nem győzném felsorolni. Egy későbbi időpontban az egyik folyóiratban viszontláttam e fesztivál résztvevőit szereplés, szórakozás, tánc közben. Szinte megcsapott a belőlük áradó életkedv, vidámság, talán még azt is hozzátenném, hit a jövőben.

Ugyanezt mondhatom a Das Jüdische Echo Évkönyvről (melynek L. Z. a főszerkesztője), melyből sokszínűség, mélység, igényesség árad. Némi ízelítőül hadd szolgáljon itt néhány találomra kiragadott rímszó: Zsidó filmművészet Ausztriában; Humor a két világháború között; A kelet-európai haszidizmus és miszticizmus.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy nálunk minden olyan rózsás. Ne ringassuk magunkat ábrándokba. A bécsi zsidóságnak ma is meg kell küzdenie talpon maradásáért. És gondolnia kell az utánuk jövő generációra is.

Példának hozza fel, hogy a Szent Koronának is megvan az osztrák megfelelője, a Kronenzeitung, amely ugyancsak kitett magáért. A legutóbbi antiszemita kirohanása általános felháborodást keltett. Nem kevesebbet állított, minthogy az auschwitzi holocaust és a második világháborúban elesett német katonák, ideértve az SS-eket is, között egyenlőségjelet illik tenni. „Memorandumban tiltakozunk” – mondja L. Z., hangjából érződik, még mindig nem tud lecsillapodni e pimaszság kapcsán.

Az antiszemitizmus elleni harcról lévén szó, feltétlenül meg kell említenünk az Osztrák Zsidók Történeti Intézetét, melyben nem elhanyagolható szerepet tölt be L. Z. Az antiszemitizmusnak Ausztriában sajnos megvan a maga történeti gyökere.

• De forduljunk a jelen felé – L. Z-ben a realitásérzék kerekedik felül. – Reményt keltő, jövőbe mutató nyilatkozat látott napvilágot. Első ízben fordult elő, hogy a keresztény és a zsidó egyház közös nyilatkozatban ítélte el az antiszemitizmust. S helyénvaló, ha itt megemlítjük, milyen jó a kapcsolata a zsidó hitközségnek (amely felöleli az összes zsidó szervezetet) a Rathaus-zal, ami a többi között Helmut Zilk főpolgármester nem kis érdeme.

L. Z. magánéletét illetően nagyon soványka adatok birtokába jutottam. Jóformán gyerekként hurcolták el Auschwitzba a lodzi gettóból. Talán a papír is nehezen viselné el mindannak felsorolását, amin keresztülment. Minden bizonnyal ez a nyitja annak, hogy ötven esztendő múltán sem vett annyi erőt önmagán, hogy felkeresse az egykori lodzi gettót. De mikor a jeruzsálemi fiatalokat elvezette Mauthausenbe, ott sok minden felfakadt benne. Volt mit mondania ezeknek a fiataloknak. Neki, a túlélőnek. Tény, hogy egy néhány napra rá felhívta telefonon a jeruzsálemi polgármester. Mintegy esküként hangzottak LZ. szavai: – Ez elemi kötelességem.

Kroó László