Lényecskéink kicsiny kalauza

(Mandl Péter: Mákonypersely;Ulpius-ház, 2002. 107 oldat,1480 Ft.)

Ha bizonytalan vagy leírt sora­idban, várj koraestig, tedd le ki­csit a tolladat és hagyd, hogy jöj­jön a Versztimon, aki mohón át­olvassa művedet, aki ahol kell, szépen bele is javít. Csak hagyni kell kibontakozni.

No jó, ez kamu, mondod és inkább tovább beszélgetsz a Diribbel, amikor rájössz, hogy ők viszont nem igazán kíváncsiak rád. Lassan észreveszed, már olyan mennyiségű szó kering hi­ába körülötted, hogy itt csak a Beszédnyelő felbukkanása old­hatja meg a helyzetet. De ekkor sorra bukkan fel a Ktúzip, a Sivruin, a Hősparány és ekkor te már tényleg úgy gondolod, hogy ebben a tömegben csak egy le­hetőséged van, mindenkit lecsábítasz a rideg zárt pincébe és megkínálod őket egy pohárka Főnixmazsolával, ezzel a „sajátos nevű szőlőből készült torok­szuroknak keresztelt borféleséggel”. És persze csak ekkor, utolsóként érkezik meg a Hiába-Madár, amikor már min­denki indulófélben van, oszladozik a társaság. Mit lehet tenni, a Hiába-Madár már csak ilyen, mindig későn jön.

És elérkezik a pillanat, hogy felkiál­tasz: „most akkor hogy is van ez?” Ek­kor viszont már minden egyszerű, hi­szen elég egy könnyed mozdulat, ami­vel lekapod a könyvespolcról a legújabb lény- és növényhatározót, azaz Mandl Péter első, nemrégiben megje­lent kötetét, a Mákonyperselyt Ez a mesekönyvszerű, praktikus kis gyűjte­mény leginkább egy középkori bestiáriumra emlékeztet. Hemzsegnek benne az ismeretlen, még sosem látott, hallott lények. A leírásokat olvasva azonban rájövünk, hogy jóformán mindegyik is­merős: bennünk, férjünkben, felesé­günkben, barátunkban, szeretőnkben, főnökünkben, a szomszéd néniben, bárkiben lakoznak, lakozhatnak. Mind emberi lelki tulajdonságokkal bírnak, egy-egy jellemtípust képviselnek, gon­dosan megfigyelve és leírva, a termé­szet különös küllemű alkotásaiba zár­va.

Nem véletlen a nagy felismerés, hi­szen az ifjú szerző amellett, hogy hiva­tásszerűen orvos írásaival is a lelkeket kívánja gyógyítani. Ennek megismeré­sében már szemmel láthatóan jól ha­lad, hisz e kis gyűjtemény nagyon szí­nes skálán tárja fel saját lényünket, me­sés tükröt állítva elénk.

Barátságos, könnyed módon vezeti fel minden egyes kis – jó értelembe vett – agyszüleményét, amik hol álla­tok, hol növények, hol emberi tulajdon­ságokkal felruházott lények, manók, jelenségek. Egyeseknek a sorsa vidám, másoké tragikus, szomorú, lényük bús­komor. Egyesek nagyon szépen követik a gyermeki mesevilágot, egy-egy tün­dérpalotát építve, mások pedig teljes valójukban ülnek hétköznapjainkban, jóformán a küszöbünkön. Nem hiány­zik a munkából az irónia sem, amivel mindenki kissé durcásan fordulhat ön­maga felé. A könyv voltaképpen egy kellemes „aha-élmény” lehet mindenki számára, oly remekül el vannak találva ezek a karakterek. És mégis, mennyivel kellemesebb az izgalmas, kitalált lény­világba belemélyedni, mint csak elol­vasni Kovács János jellemzését, aki öt­venéves, körülbelül 174 centiméter magas, kissé zömök testalkatú, baj­szos, és a bal lapockáján kisebb heg ta­lálható.

Nem hiányzik az egészséges önirónia sem: itt van rögtön a már említett Be­szédnyelő, minden író rémálma, aki csak a körülötte repkedő mérhetetlen mennyiségű szó behabzsolására vár. nem hiányoznak a lírai felhangok sem. Néha már-már egy napló, visszaemléke­zés személyes, érzelmekre épülő vilá­gát pendíti meg Mandl Péter, nyugodt, csöndes hangulatjelentések, olyanok, amelyekben szívesen elidőzik az em­ber. Kár, hogy ezeknek a hangulati ele­meknek hamar vége szakad. Mindez azonban bíztató alapot, kezdőlépést je­lenthet egy jövendőbeli, nagyobb léleg­zetvételű munka, talán egy regény irá­nyába.

A kötetet, mint örök értékű jelensé­gek gyűjteményét, ajánlatos időként le-­levenni a polcról és tanulmányozni egy- egy rövidke, szórakoztató egypercesét. Érdemes mindig tartogatni egy kis „nya­lánkságot” legközelebbre is, de amikor már befejeztük, akkor meg ott motosz­kál bennünk, hogy melyik is volt az a lény, amelyik nem nagyon beszédes, nem vágyik más tudásra, csak amivel maga rendelkezik, és ott pihen a kavi­csos tengerparton. Ilyenkor nem árt ezt szépen visszakeresni!

Végül álljon itt egy megjegyzés a ki­adó felé. A könyv sajnos nagyon hanya­gul lett szerkesztett, nem esett át tisz­tességesen korrektúrán, kiadásával szemmel láthatóan kapkodtak. Az igé­nyes könyvkiadás nem engedhet ki ilyen munkát a kezei közül, ezzel sok bosszúságot, fölösleges bánatot okoz­va szerzőjének, olvasójának. Hadd le­gyen az első – és utána az összes – könyv megjelenésének öröme teljes, a szerző alkosson, az olvasó pedig a munkát ügy tartsa kezében, ahogy azt írója megálmodta.

Bán Dávid