Lehet-e hinni?

 A POLITIKAI JOBBOLDALHOZ húzó izraeli választópolgárok azzal utasítják el az önálló palesztin ál­lam követelését, hogy ez csak az első lépés lenne: az arabok kétlépcsős terve szerint ugyanis Izrael 1967 előtti területére is kiterjesztenék igényüket, mihelyt a ma izraeli meg­szállás alatt álló Ciszjordániában és a gázai övezetben létrejönne a pa­lesztinok állama. A baloldal ezzel szemben rámutat, hogy a PFSZ egyes vezetői, elsősorban Arafat ma­ga az Izraellel való együttélés mel­lett nyilatkoztak, és ismételten kije­lentették, hogy beérnék az utóbb említett régióval. Azok, akik még mindig Nagy-Palesztináról álmodoz­nak, e békülékeny felfogás szerint már csak jelentéktelen, szélsőséges csoportokat alkotnák.

Sokat fölteszik azonban a kérdést, lehet-e hinni a palesztin vezetők megnyugtató szavainak. Nem csap­dába készül-e lépni az izraeli „béketábor”? Abban csaknem mindenki egyetért, hogy Izrael nem bocsátkoz­hat bizonytalan kimenetelű kísérle­tekbe. És kétségtelen jeliek mutatnak arra, hogy Arafat és hívei mérsékletes szavait legalábbis óvatosan kell fogadni.

A megszállt területeken az év ele­jén olyan röplapokat terjesztettek, amelyeken az Arafathoz hű Fatah nevében többek között azt követel­ték, hogy a palesztinok hazájuk földje gyanánt követeljék a Jordán­tól a tengerig az egész területet. Vagyis az 1967 előtti Izrael földjét is. A röplap szerint a két éve tartó intifáda még semmi lényegeset nem ért el, ezért most fokozni kell a fegyveres harcot, mert a palesztin nép csak ezzel vívhatja ki helyét a nemzetek között. A röplap befejezé­sül Arafatot éltette.

Arra a kérdésre, milyen legyen a megalapítandó állam, a palesztinok világos választ adnak: demokrati­kus, pluralista állaim legyen nyugati mintára. Egyes megnyilvánulások azonban kételyt ébresztenek. Szári Nusszeibeh, egy Oxfordban és a Harvardon tanult filozófiaprofesszor, a megszállt területeken élő palesztin értelmiség egyik kimagasló szemé­lyisége egy vitairatban fejtette ki elképzeléseit a jövendő palesztin ál­lamról. Eszerint például Tájékozta­tási Minisztériumot kell felállítani, amelynek valamennyi bel- és kül­földi palesztin lapot alárendelnének, az újságírók valamennyien a kor­mánytól húznának fizetést. Kérdés, hogyan fér ez össze a nyugati min­tájú demokráciával.

Hadd említünk végül egy jelen­téktelennek tűnő apróságot. Dr. Mahdi Abdul-Hadi, egy mérsékelt­nek ismert palesztin értelmiségi, egy kelet-jeruzsálemi palesztin tudomá­nyos társaság igazgatója olyan név­jegykártyákat osztogat koktélpartik alkalmával, amelyeket miniatűr tér­kép ékesít, és ez a Jordántól a ten­geriig nyúló területet tünteti fel arannyal nyomott vonalak között. Nyilván a leendő független Palesz­tina ez.

Vajon miért adnak ilyen kétértel­mű jelzéseket a palesztinok, ha csak­ugyan készek elismerni a zsidó ál­lamot? – teszi fel a kérdést a Neue Zürcher Zeitung jeruzsálemi tudósítója.