Légy szerény és szolid, lányom-Vagy mégse
A mai ortodox nők olyan közéleti szerepeket tölthetnek be, melyek évszázadokon át tiltva voltak számukra: vallásos bíróságokon feleségek képviseletében járhatnak el, tudósként tanulmányozhatják a Tórát, a zsidó törvények felett dönthetnek, a zsinagógában bizottsági tagok vagy akár elnökök is lehetnek, sőt néhányuknak még az is megadatik, hogy Tóraolvasók legyenek. Az ortodoxia óvatosan ugyan, de egyre inkább elfogadja, hogy a nők intellektuálisan és szellemiekben hozzájáruljanak a vallásos közösség életéhez, ám ezzel párhuzamosan, testi jelenlétüket illetően a nők egyre többször ütköznek – ha nem is negatív, de – kritikus véleményekbe. Persze nem új keletű probléma a nőnek az otthon falain kívül, az ortodox közélet színterein megjelenni.
Az ifjú lányok azt tanulják az iskolában, hogy nagyon figyeljenek oda rá, hogy öltözködjenek, és hogy beszéljenek – nehogy szexuálisan megkísértsék a velük találkozó férfiakat. Azt is tanítják nekik, hogy a zsinagógában halkan kell beszélniük, hogy a női imák és dalok ne vonják el a férfiak figyelmét. Ennek eredményeként az ortodox nők testben és lélekben kettéváltak, s a férfibűn potenciális forrásaként tárgyiasultak – állapították meg A Zsidó Ortodox Feministák Szövetségének (Jewish Orthodox Feminist Alliance, továbiakban JOFA) manhattani konferenciáján.
A JOFA konferenciája mintegy ezer ember részvételével zajlott, a szekciók két fő problémát tárgyaltak meg: milyen ortodox jogalapot találjanak arra, hogy nők is olvashassanak fel a Tórából, és milyen hatással van a cniut, vagyis szemérmesség/szerénység az ortodox nőkre, ami a nők vallási, és szexuális életét, az önképét és a közéleti tevékenységet illeti.
Idana Goldberg, a Pennsylvaniai Egyetem doktorandusza, a JOFA konferencia szervezőbizottságának társelnöke szombat esti beszédében így fogalmazott: túl sok ortodox nőre mondható el, hogy „beszélnek, mégsem hallani a hangjukat.” „Túl sok olyan nő áll a szentélyben, aki láthatatlannak érzi magát, mint nem kívánatos vendég. Túl sok olyan zsidó nő van, akik azért nem tudnak kreatívan, tevékenyen részt venni a zsidó életben, mert a hatalmi tekintély elhallgattatta, kizárta őket.”
Blu Greenberg, a JOFA elnöke megnyitó beszédében a női szerénység hagyományos értelmezésének újrafogalmazására szólított fel, hogy az „ne az elrejtett nők egyoldalú szerénységmérője legyen, hanem a zsidó életmódot meghatározó, mindkét nemre vonatkozó mérce.” A konferencia résztvevői megdöbbentek, milyen heves vita bontakozott ki a szerénység kapcsán. Arlene Agus, a „Láthatatlanul: A Cniut pszichológiai következményei” című szeminárium vezetője így fogalmazott: „Úgy tört felszínre a téma, mint egy vulkán. Nem gondoltam volna, hogy az első nyilvános vita alkalmával ilyen hatalmas indulatokat vált ki. A test lett az ortodox feministák számára a legújabb frontvonal. Kívül, a közélet minden fontos terén eredményeket értünk el, s most erőteljesen befelé fordulunk” – mondta egy interjúban. Kislány korában, mikor a Borough Parki-i Ifjú Israel Zsinagógába járt „a nők oldalán még kiénekeltük a tüdőnket” – emlékszik vissza Agus, aki ma felnőtteket oktat. Most, negyven évvel később a társadalmi elvárások annyira megváltoztak, hogy szinte sosem hallani a ortodox zsinagógában olyan nőt, aki teli torokból énekel, akkor sem, ha amen-t mond. „A kol isa (a női hang) ellenfelei kerekedtek felül, s a hallgatás fátyla ereszkedett a nőkre. A nők gátlásosak lettek imáikban, s ez annyit jelent: inkább tudatában vannak a férfiak, mint Isten jelenlétének.”
Az erkölcsös viselkedés és szerénység ortodox fogalmát, ami elvben férfiakra és nőkre is vonatkozik, vakon félreértelmezték, s ennek akár katasztrofális következményei is lehetnek. Gondoljunk csak a fiatal vallásos lányok életveszélyes evészavaraira, figyelmeztetett a Héber Egyetem tanára, Hartman Halbertal nyitó beszédében, melyben a cniut pszichológiai hatásait vizsgálta. „Úgy tűnik, hogy az ortodox társadalom lányaink hangját vastag ruha és a szexuális bűntudat alá rejti”, mondta a gender – a nemtan – és zsidó oktatás, serdülőkori pszichológia és szexualitás kutatója. Szerinte az egyre növekvő nyilvános cniut-vita csak reakció a modem társadalomban a fiatal lányokat körülvevő populáris kultúrára, ahol a zenei klipekben gyakran jelennek meg csípőjüket sztriptíztáncosnőként riszáló nők, s a reklámok tele vannak közel meztelen női testekkel. A női szexualitást középpontba állító tömegkultúra újra a figyelem középpontjába állította a cniut-ot mint „az ellenállás egy módját, mint igazi önmegvalósítást”, folytatta Halbertal, „ami rendben is volna, ha a cniutot nem forgatnák ki eredeti értelméből, hogy a zsidó nők minden kételyét ezzel hallgattassák el”. A nőket arra tanítják, hogy ne kérdőjelezzék meg se a rabbikat, se a férfiakat általában, mert az nem felel meg a cniut eszményének. De hiába bugyoláljuk be a lányainkat egyre több ruharétegbe, és hiába zárjuk el őket az idegen tekintetek elől, nem tudjuk megvédeni vallásos lányainkat a női test mindent átható szexualizálásának hatásától. Hartman Halbertal példaként több olyan esetet hozott fel, amiről ortodox mamák számoltak be neki, hogy ifjú lányaik a sidduchot (a lehetséges jövendőbelivel való találkozást) három hónappal elhalasztották, hogy legyen idejük önsanyargató koplalásba kezdeni.
Ugyancsak az szerénység alapján zártak ki több nőt az ortodox élet vezető pozícióiból, még akkor is, ha csak olyan világi funkciókról volt szó, mint a zsinagóga elnöke. Technikailag erre egy Majmonidesz midrás-kommentár szolgált, amely így szól: „a közösség királyt kinevezhet, de királynőt nem”. Majmonidesz szerint nő nem tölthet be hatalmi funkciót. A centrista ortodox zsidóság fő törvényértelmezője, néhai Joseph B. Soloveitchik úgy határozott, hogy a legmagasabb pozíció, amit nő betölthet, a zsinagóga alelnöke. De hat éve Englewood- ban az N.,J. Ahavath Torah Gyülekezetben az elnöki tanács úgy döntött, hogy a sül elnök tisztjére leginkább egy olyan személy lenne alkalmas, aki történetesen nő. Shmuel Goldin, a rabbi, először lehetetlennek tartotta ezt, de mikor a bizottság ragaszkodott a jelölthöz, Gedalia Dov Schwartz rabbihoz fordult tanácsért, aki az amerikai centrista ortodoxok rabbinikus tanácsával kapcsolatban álló egyházi bíróság, a Bét Din feje. Schwartz rabbi végül úgy határozott, hogy nő is betöltheti a zsinagóga elnöki posztját, hiszen egyáltalán nem királyi vagy királynői hatalomról, egy kézben összpontosuló parancsuralomról van szó. Valójában a zsinagóga elnöke egyedül nem adhatja el a zsinagóga épületét sem, sőt még komolyabb összegről sem állíthat ki csekket ellenjegyzés nélkül. így történt, hogy mégis nő tölthette be három évig az Ahavath Torah elnöki székét, s azóta más centrista ortodox gyülekezet is hasonlóképp járt el. Minderről maga Shmuel Goldin számolt be a „Hogyan osszuk meg a hatalmat” szekcióban.
Ez a történet csak illusztráció arra, mennyi minden változott az elmúlt harminc évben az ortodox nők számára. Akkor, harminc évvel ezelőtt rendezték az első Nők és Judaizmus nemzetközi konferenciát, mondta Blu Greenberg a JOFA elnöke. Mikor 1973-ban azt javasolta, hogy hozzanak létre női Tóra tanulmányozó köröket, női kolelokat – a közönség kinevette. Ma már sok ilyen létezik szerte a világon. Ezek közé tartozik a manhattani Drisha Institute is, ahol több éves kemény tanulás után a nők a zsidó jog bizonyos területein döntőbíraként szerepelhetnek. Sok olyasmi létezik ma már, ami akkor még elképzelhetetlen lett volna, habár még távol vagyunk attól, hogy a nők egyenrangúsága általánosan jellemző legyen az ortodox világra. Ilyen diadal pl. a női Tóra-tudósok, a női imacsoportok léte, és az, hogy nők is mondhatnak kaddist a gyászban, s mondhatnak áldást a borra, és hogy a Tóra-tekercseket a női részbe is átviszik a zsinagógában, hogy a nők közel mehessenek hozzá, sőt Szimchat Tórakor ők is táncolhassanak vele. Előfordul, hogy a sírkövekre felvésik az anya nevét is, vagy megemlítik azt a körülmetéléskor és bár micvókor. Ma már általánossá kezd válni, hogy a lányoknak kialakult a saját ceremóniájuk, a bát micva is.
Ennek ellenére még sok a tennivaló: többek között átfogó megoldást kell találni az aguna (elhagyott, vagy nem bizonyítottan özvegy, aki ezért nem mehet férjhez – a szerk.) dilemmára. Hétfőn ennek szenteltek egy egész szekciót, ahol aguna aktivisták számoltak be munkájukról, s egy rabbikkal együtt tartott zárt ülésen arról tárgyaltak, mit lehetne tenni a jövőben.
A folyamat, amelyet Greenberg úgy jellemzett, hogy „az ortodox feminizmus újraértelmezi a nők szerepét és feladatait”, hatással van a férfiakra is. Aaron Frank rabbi, a baltimore-i Beth Tfiloh vallásos iskola igazgatója szerint. „A feminista tudatosság erősödése nagy kihívást jelent a férfiak számára”. Példaként megemlítette, hogy „sok férfi elméletben ugyan nyitott a nők tanulásával kapcsolatban, de abban a pillanatban, ha az saját tanulásukat hátráltatja, például mikor az egyik szülőnek otthon kell maradnia a gyerekekre vigyázni, s kedd este épp a nőnek van Tóra szemináriuma, már más lesz a véleményük.”
Tova Hartman Halbertal arra hívta fel a figyelmet, hogy mindkét nem számára át kéne értékelni a cniut fogalmát. „Mindannyian ugyanattól a torz kulturális tekintettől szenvedünk. Mint a Tóra őrzői, küzdenünk kell a megújulásért. Olyan világot kell teremtenünk, ahol nők és férfiak együtt osztoznak Isten földjén, s együtt alkotnak szent közösséget.”
Juhász Borbála fordítása
*Köszönjük Peresztegi Ágnesnek, hogy felhívta a figyelmünket erre a cikkre. – P.K.
Címkék:2003-01