Látlelet

II. Vatikáni Zsinat, bíborosi körlevél – írott malaszt?

1993 JÚNIUSÁBAN baptista, evangélikus, református és római katolikus teológusokból álló munkacsoport tanulmá­nya jelent meg az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek soro­zatában ZSINAGÓGA ÉS EGYHÁZ címmel, alatta pedig a kérdés: Van-e antiszemitizmus a Bibliában?

A munka történelmi áttekintést ad az antiszemitizmus keresztény teológiai gyökereiről, ezzel elismeri, hogy „A keresztyén zsidóellenesség alapja és igazolása az Újtes­tamentum zsidóellenes kijelentései évszázadokon át, és máig ezekből a gyökerekből táplálkoznak a zsidók elleni fenntartások, ellenséges indulatok, melyeknek éppen a mi korunkban lettek véresen tragikus következményei… A hét­köznapok keresztyénségében, többek között a passiójátékok nyomán Krisztus szenvedéstörténetének és kereszthalálának népi megjelenítései kialakítottak egy ellenszenves zsidó- képet, aminek eredményeként az átlagkeresztyén szemében a zsidók, mint Júdás népe és nem mint Jézus népe jelent meg… Ez a középkori teológiában és a népi tudatban jelentkező nézet tükröződött a nagy középkori teológusoknál is, amit azután átvettek – bizonyos változtatásokkal – a reformátorok, Luther, Kálvin és mások is…”

A tanulmány VIII. fejezete a zsidók magyarországi történetét tekinti át, a IX. címe pedig: Holocaust és a magyar egyházak. Ennek bevezető sorait idézzük:

„A magyar egyházak történetében a legfájdalmasabb kérdések egyike, magatartásuk a zsidóüldözések idején. Ma is sebeket szakít fel, aki erről a témáról beszél, s igen nehéz elfogulatlanul tárgyalni ezeket az eseményeket. Való igaz, hogy az egyháznak aligha állt módjában a zsidóság megmen­tése a nagy világégés során. Az is igaz azonban, hogy a megmérettetés során híjával találtattak, s okuk van a bűn­bánatra…”

Mégsem a fentiek miatt vettük elő, az idézetekből is kiderült, még mindig aktuális könyvecskét, hanem IX. fe­jezete miatt. Az ugyanis felteszi a kérdést a keresztény egy­házak és hívőik számára, hogy mit lehet és mit kell tenni, hogy az évezredes „modell”, a keresztyén antiszemitizmust tápláló szemlélet megszűnjön és a gyógyítás cselekedetei megjelenjenek. A válasz egyrészt általános társadalmi fel­adatokat, másrészt teológiaikat és egyháziakat tűz ki. A következőkre hívja fel a figyelmet.

• A lelkészképzésben érvényesíteni kell a teológiai irányváltozás szükségességét és eredményeit;
• Az igehirdetésben törekedni kell a régi zsidóellenes gondolatok, képek és fordulatok nyíltabb és más szempontok­kal történő felcserélésére;

Az egyházi iskolák oktatói és nevelői tevékenységére – különösen a hittankönyvekre és a vallástanításra – igen nagy felelősség hárul…

Udvardy György, az Esztergom-budapesti főegyházmegye hitoktatási felügyelője:

A tankönyv nem mondhat ellent az egyházi tanításnak

Először Udvardy György lelkészhez jutottam el, aki a Vár­ban, a Prímási Palota irodájában készségesen állt ren­delkezésemre. Beszélgetésünk kezdetén azt tudakoltam, hogy a római katolikus hittankönyvekben a zsidóság a vallástörténelem melyik korszakában jelenik meg. Azt ugyan tudom, mert magától értetődő, hogy a zsidó Bibliát, amit a keresztények Ótestamentumnak vagy Ószövetségnek mon­danak, tanítják.

Erről mondta a lelkész úr:

• Az Ószövetség az alap, a gyökér, a Kinyilatkoztatás része, teljes érvényében. Jézus Krisztus fényében értelmez­zük az Ószövetséget is.
• A tankönyvekből egyértelműen kiviláglik, hogy Jézus zsidó volt? Zsidó környezetben, annak vallási törvényei szerint élt, és legelső követői zsidók voltak.
• Mi a zsidóságra is, az Ószövetségre is úgy tekintünk, hogy Jézus Krisztusban nyert értelmet, illetve, hogy őt megértsük, ismerni kell környezetét. Zsidó volt, megtartotta a zsidó vallás parancsait…
• Mit mondanak megfeszítéséről a tankönyvek? Az engedetle­nekkel kegyetlenül leszámoló, a Rómát kiszolgáló sadduceusok okozták halálát, vagy a zsidók mindegyikének, minden nemzedé­kének viselnie kell a gyilkosság vádját?
• Kollektív felelősség nincs!
• A II-IV. században a római katolikus egyházatyák hevesen támadták a zsidóságot, mert nem fogadták el Jézust Messiásnak, sőt Arany szájú Szent János szerint „bűneikért” Isten igazságos ítélete sújtja őket…
• A II. Vatikáni Zsinat 1965-ös nyilatkozata a Nostra Aetate más vallásúakkal foglalkozó részében pontosan le van írva, hogy hogyan kell tekinteni zsidó testvéreinkre. Idézhetek Szent Pál leveléből is, aki a megkereszteltekről ír, akik felismerték a szabadság törvényét, s mint írja „…ha ezt megvetitek, ha bűnt követtek el, az ugyanolyan, mintha Krisztust feszítenék meg”.

A vatikáni zsinati nyilatkozat, amelyet VI. Pál pápa hirdetett ki, és amelyben az is benne van, hogy „Az egyház titkában elmélyedve zsinatunk megemlékezik arról a kötelékről, amely a lélek világában összekapcsolja az új szövetség népét, Ábrahám leszármazottaival… Ezen felül mélyen sajnálja az egyház, amely megemlékezik a zsidókkal közös örökségről, mindazt a gyűlöletet, üldözést és az antiszemitizmusnak sokféle megnyilatkozását, amely bármikor és bárki részéről a zsidók ellen irányult…” E nyilatkozat olvasható a tankönyvekben?

– Igen!

• Szó szerint?
• Szellemiségében, magyarázatokkal, hiszen egy 10 éves kisgyereknek másként kell erről beszélni, míg egy ne­gyedikes gimnazista számára már elő kell venni a zsinati dokumentumokat és egyéb írásokat. A zsinat szelleme irányít bennünket.

A tankönyvek nem mondhatnak ellent az egyház taní­tásának. 1992-ben jelent meg a katolikus katekizmusa, ma­gyar fordítása pedig 1994 decemberében – ennek meg­felelően dolgozzák át a tankönyveket. Az persze nem várható, hogy akár a zsidósággal, akár más kérdésekkel kapcsolatban gyökeresen más vagy új felfogás érvénye­süljön. Egy embert többféleképpen lehet megismerni: más akkor, ha csak rossz tulajdonságait nézem, és nem akarom a jókat figyelembe venni, és más, ha nem tudok érdemeiről. Éppen ezért a teológusok körében komoly erőfeszítések történnek arra, hogy az intertestamentáris irodalmat tanul­mányozzák, hogy abból jobban megismerjük Jézus tanításának lényegét, az ő személyét. Neves külföldi ka­tolikus teológusoknak évek hosszú sora óta jelennek meg a zsidó vallási szokásoknak ókori törvényeik kutatásaiból levont ismertetői, így az ünnepek hasonlóságáról…

• Arról, hogy mi található meg a zsidó ünnepekből a ke­reszténység piros betűs napjaiban? Például, hogy Jézus széderestén ült tanítványaival, ami Utolsó Vacsoraként ismert a ke­resztény liturgiában…
• Legalábbis az ünnephez kötődően voltak együtt…
• A tankönyveknek kik a szerzői?
• Szakemberek írják, és azok is ellenőrzik! Ha nem felel meg egy könyv az egyház tanításának, akkor nem kaphat oktatási engedélyt.
• A most használatos tankönyveket mikor adták ki?
• Ez változó! Van, amelyik az 1978-as pályázat alapján került forgalomba, van, amelyik az 1993-as jóváhagyás után jelent meg. Fontos, hogy az új bibliakutatásokat be tudjuk dolgozni. Ebben zsidó teológusok kutatási eredményeit is felhasználjuk.
• Mielőtt bekapcsoltam a magnetofont, Ön elmondotta, hogy a hittanórákon nemcsak az egyháztörténetet tanítják, liturgiáját, hanem a szolgálatot, a közösségépítést is.
• Egy nyolcadik általánosba járónak vagy gimnazistának nemcsak a fejét tömjük, hanem gyakorlati tettekre is serkentjük őket, hogy segítsenek a rászorulóknak, füg­getlenül azok vallásától, bőire színétől. Vegyenek részt kari­tatív munkában, vállaljanak környezetükben feladatokat…
• Biztosan sok diák környezetében van elárvult zsidó temető, kifordult sírkövekkel, olvashatatlanná vált feliratokkal. Auszt­riában néhány éve katolikus szervezetek kezdeményezték ezek megmentését, ápolását. Előfordult ilyen az Ön egyház­megyéjében?
• Nem tudok róla…

Visszatérve a tankönyvekhez: ismert lesz belőlük a gyerekek számára a holocaust? És az antiszemitizmus vétke? Olvassák a gyerekek a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1992-es nyilatkozatát az antiszemitizmus és a faji megkülönböztetés ellen? Abból II. János Pál pápa szavait, amelyeket Budapesten a zsidóság képviselőinek mondott. Hadd idézzem: „… az emberek lelkiis­meretét arra kell nevelni, hogy az antiszemitizmust és a rasszizmus minden formáját úgy tekintsék, mint Isten és emberiség elleni bűnt.”

• Az olyan fogalmakkal, mint antiszemitizmus, holocaust, megismerkednek a diákok, de bővebben nincsenek kifejtve, mert a hitoktatásban Jézus kora és az azt megelőző korszakok az anyag. A kérdésben szereplő témákra a modern történelmi ismeretekben, vagy az egyháztörténet tanításában kerül szó.
• Olyan téma is szerepel, mint a katolikus egyház a nácizmus idején?
• Igen, van!
• A tananyagban vagy csak a beszélgetések során kerül szóba?
• A beszélgetésekben merül fel, de a tankönyvekben is van rá utalás.
• Elképzelhető, hogy a nácizmus és a kommunizmus em­bertelensége, amely olyan sok szenvedést hozott az egyházra, a hívőkre, bekerül az egyháztörténetbe?
• Az egyház olyan sok mindent megélt az évezredek folyamán… Nyilván ezekre ki kell térni, mi azonban elveket tanítunk, nem maradunk meg egy szituációnál. Mi azt magyarázzuk, hogy milyen emberi tényezők váltották ki ezeket, és ilyen helyzetben mi a hívő ifjú kötelező viselkedése. Bár van az egyháznak világos értékrendje, az egyháztörténet tanításánál szó esik ezekről a témákról…

Végezetül Udvardy hitoktatási felügyelő úr a beszélgetés­ben említett II. Vatikáni Zsinat „Nostra Aetate” kezdetű dokumentumából a következőket olvassa fel: „És hogy az Egyház lett az Isten új népe, mégsem szabad úgy szólni a zsidókról, mintha kárhozatra szánta vagy megátkozta volna őket Isten, és mintha ez a Szentírásból következnék. Gon­doljanak tehát arra mindazok, akik hittant tanítanak vagy Isten igéjét hirdetik, hogy olyasmit ne tanítsanak, ami nem felel meg az evangéliumi igazságnak és krisztusi szellem­nek. ”

Egy katolikus hittankönyv

Katolikus HIT és erkölcs a 9 éves korosztály számára – kiadta a Mária Iskolatestvérek Szerzetes Rend 1993-ban…

A könyvvel ismerkedem, keresem benne a zsidóságot, pontosabban azt a zsidóképet, amellyel a gyerekek többsége életében először találkozik. A kiadványról általánosságban annyit, hogy fényes papírra nyomták, rengeteg a színes fotó és kevésbé korhű rajz, a fejezetek végén módszertanilag kitűnő összefoglalókkal, szinte szórakoztató feladatokkal. Húsz témára oszlik, a többi között az evangéliumok neveivel ismerteti meg a kicsinyeket, bemutatja a templomot, annak szertartásait, közli az imádságok szövegeit, többek között megmagyarázza az ünnepeket.

Nézzük a zsidóságot érintő tananyagot. Az első ke­resztényekről elmondja például, hogy milyen vagyoni réteg­ből kerültek ki, de hogy ez melyik nép volt, azt nem. Ruháik – az őket ábrázoló rajz szerint – a burnusz és a tóga elegye. A második, a Tornyok és harangok című téma bemutatja a pogányok templomát, a görög „eklézsiát”, s a zsidók „szent sátrát” is. Ezt írja: Izrael népe tudta, hogy Istennek nincs szüksége hajlékra. Amikor ez a nép a pusztában vándorolt, sátorban őrizte a frigyládát. Ezt a sátrat „a találkozás sátrának” nevezték, mivel ünnepnapokon a nép köréje gyűlt, hogy Istent imádja. Amikor Izrael népe letelepedett és városokban, falvakban kezdett élni, királyuk, Salamon, temp­lomot építtetett Jeruzsálemben. A templom alakja hasonlított a pusztai sátor formájához. Az izraeli templom volt az a hely, ahol a nép Istennel találkozhatott. Vagy ahogy Jézus nevezte: „az imádság háza”.

A szöveg alatt egy színes felvétel a Siratófalról, de hogy a kép mit ábrázol, arról egy szó sincs.

Ugyancsak a második témában található „Az első ke­resztényeknek nem volt templomuk” című fejezet. Ez így kezdődik: „Az első keresztények jelentős része korábban a zsidó valláshoz tartozott. Hozzászoktak ahhoz, hogy minden évben egyszer elzarándokoltak a jeruzsálemi templomba, hiszen az volt vallási életük központja. Ott mutattak be ál­dozatokat Istennek. Többnyire állatokat áldoztak… A temp­lomban tartották meg legfontosabb ünnepeiket, ezért mindig szívesen mentek oda. ”

E fejezet végén az első feladat: Az első keresztények között voltak zsidók és pogányok is.

Mit gondolhattak ők, mire szolgál a templom?

Az 5. téma „A próféták és a jövendölések” című fe­jezetében három rajz köré tördelve olvasható: „…A zsidó népet Mózes vezette ki Egyiptomból. Évekig vándoroltak, míg elérkeztek Kánaán földjére. Amikor a nép nehezen viselte a megpróbáltatásokat, próféták jöttek, akik vigasztaltak: A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Mert gyer­mek születik, fiú adatik nekünk. ” E témakör egyik feladata ószövetségi személyek megnevezése, akik a zsidó népnek megjövendölték Messiás eljövetelét. Kutatómunkaként pe­dig tabló készítése arról, hogy miként várták a zsidók a Messiást.

A 11. témában szó esik a zsidó temetési formáról, a Vörös-tengeren való átkelésről és e helyen található az alábbi feladat:

Mit jelentettek az alábbi fogalmak a zsidók és mit a keresztények számára? A rabszolgaság, a szomorúság, a sötétség, a szabadság, az öröm, a fény.

A vasárnap keresztény ünnep – a szombat zsidó ünnep című 12. témában olvasható: Jézus és tanítványai is zsidók voltak. Mózes törvényei előírták számukra, hogy a hét egy napját tegyék ünnepnappá… Isten szólt: Tartsd meg a szom­batot, szenteld meg, ahogy Istened parancsolta neked!

Vajon miért cserélték fel a szombatot a hét első napjával? – teszi fel a kérdést a tankönyv. A válasz: „Szombat elmúltával a hét első napjára virradóra, elment Mária Mag­dolna és a másik Mária, hogy megnézze a sírt, ahol Jézus feküdt. Egy angyal szólt hozzájuk: – Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadt.” … A ke­resztények tehát szombatról vasárnapra virradóra gyűltek össze, hogy megüljék ünnepüket.

Az utolsó zsidó vonatkozás egy kép, a kafarnaumi zsi­nagóga romjai, de ép görög stílusú kőoszlopokkal. A fénykép aláírása szerint ott mondta el Jézus eukarisztikus beszédét, vagyis átváltoztatta a kenyeret és a bort az ő testévé és vérévé.

Gyökeres fordulat?

Vallásos katolikus ismerőseimtől tanácsot kértem, hogy egy­házi személyek közül kiket kérdezhetek meg a római ka­tolikus egyház magatartásában a zsidókkal kapcsolatban – egyházi értékelés szerint gyökeres fordulatot hozó 1962-65-ös II. Vatikáni Zsinat határozatának megvalósulásáról, vala­mint a Magyar Püspöki Kar 1992-es, az antiszemitizmus és a faji megkülönböztetés ellen tett nyilatkozatáról. A tervezett beszélgetéseket akartam felhasználni informálódásra, arra, hogy teljesülnek-e az Ökumenikus füzetben javasolt teo­lógiai és egyházi feladatok. Az utóbbival kezdem: akikkel beszéltem, a füzetet nem ismerik, egyesek pedig még is­meretlenül is, erre való hivatkozásomat, mint értéktelent, hozzájuk méltatlant fogadták. Nem voltam sokkal ered­ményesebb, amikor azt szerettem volna megírni, hogy az általános hitoktatásban és a teológusképzésben milyen a zsidókép, szerepel-e az antiszemitizmus. Sok helyre tele­fonáltam, sok személy irányított máshoz. Volt, aki csupán telefonon volt hajlandó néhány mondatot válaszolni.

Dr. Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Római Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja: Egyetemünkön külön ószövetségi tanszék működik, amelynek keretében Izrael történetéről, a zsidóság üldöztetésének szerepéről részletes tájékoztatást kapnak a hallgatók, továbbá a héber és az arámi nyelveket tanulják és az eredeti ószövetségi szövegek tanulmányozása is tanrendükhöz tartozik…

Dr. Tarjányi Bélával, aki ugyancsak a Hittudományi Kar professzora, telefonon a beszélgetés így zajlott le: Maguknak nem nyilatkozom, mert megsértettek! – volt az első reagálása, amikor meghallotta, hogy melyik szerkesztőségből keresem.

• Akkor nagyon röstellkedem és máris bocsánatot kérek! Azonban hozzáteszem, hogy nálunk sajnos ritkán szólalnak meg katolikus személyiségek, így emlékeznék az Önnel kapcsolatos írásra. Volna szíves megmondani, hogy azt ki írta, és hozzávetőlegesen a megjelenés időpontját?

Tarjányi professzor: A szerzőt nem tudom, körülbelül 7-8 éve történt!

• De kérem, a Szombat első száma 1989 őszén jelent meg, valamivel több, mint 5 éve. Nem más lap volt?

Tarjányi professzor: Lehet. Valami… Élet.

– Új Élet?

Tarjányi professzor: Az!

• Akkor velünk, a Szombattal beszélget?

Tarjányi professzor: Zsidó újság sértett meg, zsidó lapnak nem nyilatkozom!

A bíborosi felhívás és megvalósulása

1994. október közepén volt 50 éve annak, hogy a nyilasok átvették a hatalmat, és a vidék zsidóságának deportálása után végveszélybe kerültek a budapestiek is. A gyászos évforduló alkalmából Paskai László bíboros, mint a katolikus egyház budapesti főpásztora nyilatkozatot tett közzé, amelyben egyrészt a holocaustot a század legnagyobb szégyenének, égbekiáltó bűnének nevezte, kérve „Isten irgalmas szeretetének kiesdését az áldozatokért… minden ember egy­forma megbecsülését kölcsönös megértésben és szeretetben”, másrészt a körlevél alapján 1994. október 16-án, vasár­nap a főváros római katolikus templomaiban, a szentmiséken alkalmas módon megemlékeznek a fővárosi holocaust 50. évfordulójáról.

A nyilatkozat idézett szövege a Magyar Távirati Iroda alapján volt olvasható a napilapokban, hivatkozva arra, hogy az a Főegyházmegye körleveleiben jelent meg. Közzétette a Magyar Kurír, a magát félhivatalosnak nevező egyházi lap, de abból kimaradt a felhívás a szentmiséken való emlé­kezésre.

Elsőként Nagy Imre kanonokot, a felső-krisztinavárosi plébánost kerestem meg, hogy mi tud az október 16-i temp­lomi megemlékezésekről?

Nagy kanonok úr: Nincs visszajelzési kötelezettség, min­den plébános maga határozta meg, hogy miként foglalkozik a bíborosi körlevéllel. Többnyire kitették a hirdetési táblára, volt, ahol felolvasták.

• Önnél?

Nagy kanonok úr: Felolvastuk…

Vasárnaponként misére járó hölgytől hallottam sokadmagammal, hogy a békásmegyeri Ófalu templomában hatásos beszédben emlékezett 1944. október 15-re Szlávik Andor nyugalmazott plébános, Ferences-rendi szerzetes. 1944. de­cember 12-én felhívtam az atyát. Megállapodtunk, hogy aznap találkozunk Az antiszemitizmus búvópatakja Péter sziklájában című előadásán, amelyet a Keresztény-Zsidó Társaságban tart, és ott alkalmat találunk, hogy jegyzetei segítségével felidézze számomra a gyászos évfordulón el­mondott prédikációját.

A hallgatóság – vallásos keresztények és zsidók – egyaránt megosztottan fogadta fejtegetéseinek egyes részeit. Abban teljes volt az egyetértés, amikor a zsidóság örök érdemeit hangoztatta az egyistenhit megfogalmazásában, követésében és megőrzésében, abban is, hogy keresztény nem lehet an­tiszemita. Vitát váltott ki a katolikus egyház 1944-es ma­gatartásának értékelése a deportálások idején, mai állásfog­lalása és gyakorlata, és többi között az is, hogy amikor Jézus Pilátus előtt állt, a tömeg kegyelmet Barabásnak adott, vagyis bar Abbas-nak, tehát az Atya fiának.

Előadása előtt megkerestem a plébános urat, hogy meg­beszélésünk alapján megismételje október 16-i prédi­kációjának tartalmát lapunknak.

• Nem emlékszem egyetlen mondatra sem. Jegyzeteim sincsenek…

Találkozásunk után néhány nappal üzenetrögzítőmön a következő hallatszott a bemutatkozás után: Ismét átnéztem az említett misére való felkészüléshez használt forrásokat. A bíborosi körlevél nem került elém…