Landeszman főrabbi elutazása a magyar sajtóban

Írta: (szécsi) - Rovat: Archívum, Belföld, Hazai dolgaink

A főrabbi távozásáról három hazai lap tudósított, saját információk alapján.

A Magyar Hírlap augusztus 12-i száma „A főrabbi hetedik éve” című tudósítása arról tájékoztatott, hogy Landeszman György augusztus 6-án, pénteken búcsúzott el híveitől a Dohány utcai zsinagógában. „Egy régi zsidó hagyományra hivatkozott, arra a szokásra, hogy a hetedik esztendő a pihenés éve. Hétévente a régi zsidók nem vetettek; ekkor pihent a föld is, az ember is. A negyvenkilenc éves főrabbi számára most hetedszer jött el a hetedik év, s mint mondta, vallási parancsot hajt végre, amikor a szokásosnál valamelyest több időt tölt távol a zsinagógától írta a Magyar Hírlap munkatársa, Gy. M. Megjegyzi: Landeszman György nem Izraelbe vándorol ki, hanem meghívásra Torontóba utazik. A három hónappal megtoldott pihenő december utolsó napjaiban ér véget. Januárban ismét ő tartja az istentiszteletet a Dohány utcai zsinagógában fejeződik be a tudósítás.

A Pesti Hírlap ,Landeszman György főrabbi lesz”, „A Dohány utcából Torontóba” című, augusztus 13-i tudósítása közli, hogy a főrabbi három hónapos kanadai útra készül, feleségével és nevelt lányával. Küldetése az év végéig szól, lányát egy torontói iskolába íratja be. Landeszmanné, aki a Kútvölgyi úti kórház alkalmazottja, decemberig kapott munkája alól felmentést. A főrabbit már elbúcsúztatták a Dohány utcai zsinagógában. „Zoltai Gusztáv szerint a magyarországi zsidóság »jobbik« fele visszavárja Landeszman Györgyöt” fejezi be információját a lap.

Az Új Élet augusztus 15-i száma első oldalán „Lapzárta után” felcímmel tájékoztatja olvasóit Landeszman György elutazásáról. A főrabbit augusztus 6-án istentisztelet keretében búcsúztatták írja a Magyarországi Hitközségek lapja, amely úgy értesült, hogy a főrabbi „hivatásának gyakorlását Kanadában, Toronto egyik magyar nyelvű közösségében folytatja”. A Landeszman család fizetett és fizetés nélküli szabadságra ment: „Azaz formálisan nem „kivándorolt”. Azt csak mellékesen tesszük hozzá, hogy a Dohány utcai templom előző lelki vezetője hasonló formaságok között távozott Izraelbe – fűzi hozzá a lap tudósítója.

A Magyar Hírlap augusztus 27-i információja szerint az elutazott főrabbit egymást váltva, többen helyettesítik majd. Zoltai Gusztáv írja a lap hírzárlatot rendelt el az ügyben, ezért nem tudható, ki(k) az utód(ok). A Pesti Hírlap ugyanezen a napon megjelent cikke szerint december 18-ig öttagú rabbikar veszi át a Dohány utcai körzet irányítását. Ennek tagjai: dr. Schweitzer József, dr. Menachem Meron, Berger István, Fröhlich Róbert és Markovics Zsolt. A nagyünnepek istentiszteleteit Schweitzer József és Menachem Meron vezeti majd.

A Szombat megjegyzése: a lapok információi, mint a fentiekből is látható megfogalmazási nüanszoktól eltekintve egybevágnak. Talán még pontosabb lehetett volna a tájékoztatás, ha a MAZSIHISZ vagy a Rabbikar a találgatásoknak elejét veendő saját közleményben tudatja a híreket a zsidó közösséggel és a téma iránt érdeklődőkkel.

Csak közvetve tartozik a témához, hogy a Pesti Hírlap augusztus 17-i száma egy teljes kolumnát szentel az Új Világ című amerikai emigráns magyar lap cikkének (amelyet teljes terjedelmében közöl), s amelynek azonnal éles visszhangja támadt. A Los Angeles Timesban Hector Tobar „gyűlöletkeltőnek” nevezi. (Az ő cikkét is lehozta a Pesti Hírlap.) Az Új Világ 1993. június 25i számának ominózus cikke a következő címet viseli: „Kutyakorbácsot a nemzetgyalázó Landeszman főrabbinak és utastársainak!”. A lapot 30 ezer példányban terjesztik Amerikában és a magyar óhazában.

(szécsi)

Címkék:1993-09

[popup][/popup]