Láger-poézis
Messziről érkezett egy könyv. Nem a küldeményt felvevő és továbbító postahivatal, az izraeli kiadó van távol tőlünk, hanem a versek megírásának ideje, az 1944-es-1945-ös esztendő. Meg a fogantatás körülménye. Hiába maradt ránk másoktól is, elpusztultaktól, köztük a horvát Ivan Goran Kovacsicstól, a mi Radnótinktól kínban, a brutalitás fizikai és szellemi béklyójában született líra, amikor az alkotó és műve megsemmisülésének nagyobb volt a bizonyossága, mint a megmaradásnak. Az idő múlása ellenére változatlanul lenyűgözőek ezek az üzenetek.
Ilyen csoda, ha nem is mérhető az említett két mártír irodalmi értékéhez az erdélyi származású GRÉDA JÓZSEF Fogóddz a semmibe című gyűjteményének második, magyar és héber nyelvű kiadása. Az első költemény dátuma 1944. június, születésének helye: Auschwitz.
A kedvesem haját levágták
A kedvesem haját levágták,
de nékem nem volt még soha
oly kedves ez a fej, mint most hogy
szürke, mint testén a ruha.
Csak sose bánja! Egyre látom
kis keskeny arcát: glóriás,
s a glória fényében minden
csöpp hajszál úgyis óriás!
A versekben megismerjük a pokol mindennapjait, az evés gyönyörűségévé emelkedett krumplihéjat, a lágerálmokat és vágyakat, az álmokban visszatérő régi emlékeket, az életre kelt családtagokat. A legmegrázóbb vers mégis az alábbi:
Te, éjjel láttam magamat:
álltam az ablakunk alatt.
Fent álltam régi, másik én,
s néztem lent új-magam: „Szegény,
mondtam, mily mocskos, talán
tetves,
talán lop is”. Te, drága kedves,
álltam az ablakunk alatt,
s nem engedtem be magamat!
Bunzlau, 1944 decembere
A versek a kiszabadulás után folytatódnak a viszontlátott, de már otthont nem adó Szluckon, Nagyváradon. Ezek közül való a címadó 11 szakaszos vers. Abból vettük ezeket a sorokat:
Fogóddz a semmibe! Fogd féltőn két
marokra!
Az emlék eltűnik, elhervad könnyű
csokra.
Most még látod anyád, a csöndje
drága béke, a nagy szekrénybe rak habos
fehérneműt,
de a kép eltűnik, már nincs itt, vége,
vége.
(Gréda József: Fogóddz a semmibe, Lágerversek. Eked, 1989.)
– i -l
Címkék:1990-05