Kút

Kísérő szavak egy filmhez

A nemzetek múltjukból építkeznek. A magyar nemzet nemrég emlékezett meg 1956 és 1849 vértanúiról. Vajon kell-e még foglalkozni 34 vagy 140 év előtti tragédiákkal? – ezt a kérdést józanul gondolkodó ember nem teheti föl. Csak olyan népek maradtak fent a történelemben, amelyek nem felejtették el a múltjukat.

A zsidó nép történelmi emlékezete különösen hosszú. Megünnepeljük 3400 évvel ezelőtti kiszabadulásunkat, megemlékezünk legnagyobb prófétánk 3300 évvel ezelőtti haláláról, és meggyászoljuk Jeruzsálem 1900 éve történt lerombolását. Mégis vannak, akik azt mondják, hogy mi végre rontjuk el az emberiség jókedvét a zsidóságot alig 50 éve ért legnagyobb katasztrófa örökös felemlegetésével.

Újból és újból elmondjuk ezeknek az embereknek: a zsidóság a soaht, a vészkorszakot évszázadok, évezredek múlva sem fogja elfelejteni. És ebben az emlékezésben magunk mellett tudhatjuk az emberiség jobbik részét.

A film, amelyet Virág Teréz és Sipos András készített, arról beszél a közöttünk élő sorstársaink szavaival, a mi szavainkkal, hogy a soah nemcsak egyszerűen része a zsidóság kollektív történelmi tudatának, hanem beépült a túlélők és gyermekeik, unokáik egyéni életébe. Eleven fájdalommal mindmáig emészti a lelkeket. Mert sokan vannak, akiket ma sem hagynak aludni a közel fél évszázada átélt szörnyűségek, sokan, akik szinte máig képtelenek voltak elmondani gyermekeiknek, mi történt velük. És sokan vannak a gyermekek, az unokák, akik nem is sejtik, hogy szüleik és nagyszüleik szenvedéseik elfojtott keserveitől gyötrődnek maguk is, csak azt érzik, hogy valami nincs rendben velük, valahogyan másképp élnek és éreznek, mint azok a velük egykorúak, akiknek a családjára, szüleire nem ütött ilyen bélyeget a történelem. És azok is sokan vannak, akik évekig, olykor fél életen át is emésztik magukat, hogy szabad-e vállalniuk ás átörökíteniük zsidóságukat, és szabad-e megtagadniuk ezt az örökséget.

Sipos András és Virág Teréz filmje, mely a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület támogatásával, tagjainak közreműködésével készült el, ezeket a fájdalmakat, önemésztő kételyeket szólaltatja meg. Megrendítő, de egyben felszólító erejű film ez: arra szólít, hogy törődjünk ezekkel a köztünk élő emberekkel és segítsünk rajtuk – ki-ki a maga eszközeivel.

Virág Teréz volt az, aki Magyarországon először kezdett el foglalkozni a vészkorszakot túlélők és leszármazottaik traumáival. A sebek gyógyítása nem lehet azonban egyetlen ember ügye, sőt nem lehet kizárólag a magyar zsidóságé sem. Ahogyan a magyar zsidóság osztozott a nemzet fájdalmában és együtt szenvedett vele 1849-ben és 1956-ban, úgy a vészkorszak ütötte sebek gyógyítása is a magyar társadalom közös ügye kell, hogy legyen.

Dr. Virág Teréz pszichológus, az MZSKE elnökségi tagja lélektani rendelőt kíván létrehozni a holocaustot túlélők és leszármazottaik lelki gyógyítására. Fáradozásainak eredményéről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.