Kultúrharc lesz Izraelben?

A harag prófétája 90 éves

Jesajáhu Leibovitz-cal, a Héber Egyetem nyugalmazott biokémikus professzorával, számos vallásfilozófiái mű szerzőjével pontosan egy éve közöltünk interjút. Dudi Goldman, a Jediot Ahronot 1992. december 6-i számában közölt interjújában a professzor ismét a zsidó nép és Izrael „sorskérdéseiről” nyilatkozott. Hangvétele tavaly is provokatív volt, ám az általa megfogalmazottak most is továbbgondolkodásra késztetnek.

Leibovitz professzor! A kormányfő egy sajtókonferencián azt nyilatkozta, hogy a PFSZ veszíteni fog erejéből az autonómia megszületésével, mint ahogy a Cionista Szövetség is veszített Izrael Állam létrejöttével. Ön egyetért ezzel az analógiával?

Igen, feltétlenül. Pontosan ugyanarról van szó. A Cionista Szövetség élő test volt, energikus, fontos. Az Állam létrejötte után viszont holttestté vált. Ez fog történni az arab nacionalizmussal is. Amint létrejön a Palesztin állam és létre fog jönni az arab nacionalizmus veszít erejéből.

Egyetért ön azzal a javaslattal, miszerint szankciókat kellene életbe léptetni Németországgal szemben a nacionalizmus erősödése és az idegengyűlölet miatt?

Nem! Amennyire én tudom, egyetlen zsidónak sem esett bántódása. Ön talán hallott arról, hogy megöltek volna egy zsidó gyereket is Németországban? A Cáhál viszont megölt egy tízéves arab gyereket. Egy tízéves terroristát ölt meg a Cáhál? Mit szóljunk ehhez? Ön talán egyetértene azzal, hogy emiatt a világ országainak meg kellene szakítaniuk diplomáciai kapcsolataikat Izraellel?

Azonban török vendégmunkások gyerekeit megölték.

Ez igaz!

És ha holnap, Isten őrizz, egy zsidónak esne bántódása Németországban, akkor vajon állami szinten kellene reagálnunk rá?

Mit tehetnénk? Ne legyünk képmutatók. Néhány évvel ezelőttig kik voltak Izrael legjobb barátai? A gyilkos Ceausescu Romániában, az apartheid kormány Dél-Afrikában és a fasiszta tábornokok Argentínában.

-Még mindig támogatja a katonai szolgálát megtagadást a Területeken?

Igen. Elárulhatom Önnek, hogy valósággal özönlenek hozzám az olyan fiatalok, akik ebben a témában keresnek fel. Ez nagyon fontos kérdés. Például nemrég közölték a lapok, hogy ötvenegy tizenkét éven aluli gyereket ölt meg a hadsereg. A zsidó fiatalok tudják ezt, és hozzám fordulnak. Én pedig azt mondom nekik: az embernek nincsen joga ahhoz, hogy önmagán kívül mástól is elvárja, hogy hős legyen. Ezt az ember csak ön­magától várhatja el. És szolgálatot megtagadni a Területeken, ez bizony hősiesség. Nem úgy értem, hogy hősiesség letölteni azt a 28 vagy 35 napot a katonai börtönben, ami ezért jár. Ebbe még senki sem halt bele. A lelkierőre gondoltam, ami ahhoz kell, hogy szembeszállj mindazzal, ami körülötted van. Senkitől sem lehet elvárni, hogy szolgálatmegtagadó legyen a Területeken. Ezért biztatom ezeket a fiatalokat, hogy fogjanak össze. Akkor néhányszáz fiatal ehhez nem kellenek ezrek levelet ima a védelmi miniszternek, mely így hangozna: „Mi be akarunk vonulni és teljes hitünkkel és minden erőnkkel akarunk szolgálni. De előre tudatjuk Önnel, hogy ha a Megszállt Területekre küldenek minket, megtagadjuk a parancsot.” Ezt több száz tizennyolc éves fiatal írná alá.

Fiatalok jönnek hozzám, elmondják történetüket. Itt van például egy fiú, aki egy mosávban élt, és az úgynevezett ״dolgozó település” eszméjén nevelkedett. Most ifjú tiszt. Egységével a Területekre vezényelték. Elmesélte nekem, hogy Dzsaninban minden reggel neki és bajtársainak őrjáratra kell menniük. Fegyverrel a kézben mennek, és egyetlen céljuk a félelemkeltés. Látja, micsoda félelemmel, micsoda gyűlölettel néznek rájuk az arabok… És azt kérdezem magamtól így mondta nekem ez a fiú mit csinálok én itt? Miért vagyok én itt, egyáltalán?” Aztán valami gyűlése volt ott az araboknak és odaküldték őket, hogy feloszlassák a gyűlést. Akkor felállt egy arab fiatal, kezében a PFSZ zászlajával. Erre ők parancsot kaptak, hogy lőjenek a levegőbe. A gyűlésezők valamennyien szétszéledtek, egy sebesült kisgyereket kivéve, akit eltalált a figyelmeztető lövés. A Cáhál kórházba szállíttatta. Azonban ebben a fiatal tisztben világok omlottak össze. Ő azt hitte, hogy azért jöttünk erre a földre, hogy valami szépet építsünk, és tessék. Ehelyett gyerekeket kell ölnie. Ez a fiatalember azt kérdezte tőlem, helyeslem-e, hogy miután leszolgálta katonaidejét és leszerel, kivándorol Izraelből.

És mit tanácsolt neki?

Azt mondtam neki, hogyha ezt az országot a mi országunknak tekinti és Izrael államát a mi államunknak, akkor maradjon itt, és próbáljon meg másokkal összefogni és harcolni azért, hogy a helyzet változzék. Végül is nincs egyedül.

Ön szerint a tisztesség ezt követeli tőle?

A tisztesség azt követeli meg az embertől, hogy ne legyen csekkhamisító, azt azonban nem követeli meg, hogy hazafi legyen. Emlékszik arra az esetre, hogy mintegy egy éve elégették az USA zászlót? Volt valamilyen ״balos” tüntetés, azt hiszem, Lousianában, és ott felállt valaki és elégette az USA zászlót.

Bíróság elé állították, és az ügy törvényszékről törvényszékre vándorolt, egészen a legfelső bíróságig. És az USA legfelső bírósága úgy határozott, hogy nem lehet semmit sem kezdeni ezzel a fiatallal, mert a törvény értelmében, nem lehet megtiltani senkinek, hogy véleményt nyilvánítson. És a zászlóégetés valójában ennek az embernek a véleménye… Ezekben a napokban döntenek a polgárjog számos kérdéséről a Kneszetben.

A részleteket nem ismerem, azonban azt tudom, hogy a polgárjogi kérdésekben nem az a fontos, hogy mihez van joga a polgárnak, hanem az, hogy mit tilos az államnak megtennie polgárával, akár a többség akarata ellenére. Ennek kirívó példája az őrizetbe vétel. A mandátum óta itt mindenkit őrizetbe lehet venni. És, tegyük föl, hogy a lakosság kilencven százaléka gyűlöl valakit, és be akarja csukatni, akkor, hogy úgy mondjam, a demokrácia elvei alapján csukják be. De a polgárjog megvédi őt. Épp így tilosak a vallási törvények is, még ha a lakosság kilencven százaléka a vallás törvényeit akarná, akkor is tilos törvénybe iktatni őket. Az államnak nincs semmi dolga velük.

Van véleménye a homoszexuálisok jogainak kérdésében?

Úgy gondolom, hogy az államnak nem szabad beavatkoznia. Tudom, hogy a Tóra szerint a homoszexualitás tilos, de Izrael Állama nem a Tóra állama, és mint nem vallásos államnak tilos beavatkoznia.

Mi történik azután, hogy békét kötünk szomszédainkkal? Vajon a kultúrharc melyről Ön gyakran beszélni szokott erősödni fog?

Akkor kerülnek terítékre a zsidó nép valós problémái. Nézze meg a zsidó nép történelmét! Amikor volt állami léte, akkor mindig tele volt háborúkkal. A Biblia idejében, és azután is. És csak egyetlen háború volt méltó az emlékezetre: a Hasmóneusok harca, amely a hagyományőrzők és a görögséghez asszimilálódók közötti polgárháború volt.

Nincs ünnepe és emléknapja a Józsua b’n Nun idejében történt honfoglalásnak, és annak sem, hogy Dávid király elfoglalta Jeruzsálemet. De van egy nyolcnapos ünnepünk. És ha bármelyik amerikai gyereket megkérdezi, melyik a legnagyobb esemény az USA történetében, azt fogja válaszolni, hogy a Polgárháború. Éppen így van ez a Chanukka ünnepével is, amely a Hasmóneus harcok emlékezete. Ez egy fontos polgárháború volt. És így lesz nálunk is: kultúrháború.

A kultúrháború csak a vallásosak és nem vallásosak között lesz, vagy a keleti és nem keleti zsidók között is?

Mindezek a konfliktusok lesznek, minden fajtából. A szőttes, amely háromezer éven keresztül összetartott bennünket a zsidó kultúra mintegy kétszáz éve málladozik. Nincs semmi olyasmi, manapság, ami közös kincse lenne mindazoknak, akik zsidóknak érzik magukat.

Nekem igenis úgy tűnik, hogy van közös történelmi emlékezet.

Tévedés. A zsidó nép többségének nincs történelmi emlékezete. A zsidóság háromezer éves történelmének emlékezete a legtöbb zsidó számára teljesen idegen. A zsidó történelem a legtöbb érettségizőnek semmit sem jelent.

Talán ez a jele annak, hogy végre olyanok leszünk, mint a többi nép?

Nem. Minden népnek van történelmi hagyománya. Az amerikaiaknak például van valami fontos értékük, melyet Alkotmánynak neveznek.

Mi köze van egy harlemi spanyolnak az amerikai alkotmány gyökereihez?

Ez az alkotmány határozza meg az életét. És nem csodálkoznék, ha ez a spanyol pár év múlva az USA elnöke lenne. Harminc évvel ezelőtt bolondnak tartották azt, aki azt jövendölte volna, hogy egy fekete lesz New York városának polgármestere. És lám, fekete a polgármester New York városában, ott, ahol a lakosság nagyja nem fekete.

És éppen így volt a zsidó néppel is, mely zsidóságának köszönhetően őriztetett meg, annak ellenére, hogy tagjai különböző nyelveken beszéltek. Jemenben arabul beszéltek, Kelet-Európában jiddisül. A közös kultúra valamennyiüket összefogta. Ma igazán nem tudom, milyen közös dolog van még mindazok számára, akik zsidóknak érzik magukat. És ha itt ül Ön előtt két zsidó, akik a legőszintébben zsidóknak érzik magukat, megeshet, hogy nem ehetnek együtt, egy asztalnál. Hiszen egy askenázi és egy szefárd rabbi sem tud együtt étkezni. A franciáknak ott van az egész francia történelem és kultúra. Ott van nekik mindaz, ami az elmúlt ezer évben a francia népet franciává tette. És a zsidók többségének fogalma sincs róla, hogy mi tette a zsidó népet zsidóvá az elmúlt háromezer évben.

Márpedig én, vallástalan létemre, nem érzem magam kevésbé zsidónak, mint ófrancia érezheti magát franciának, vagy az ír írnek.

Nem így van. A francia, száz százalékig francia. Akar egy példát hallani? Gyakran szoktam orosz bevándorlókkal találkozni. Kérdezem tőlük, hogy mit tanultak ott az orosz iskolában, a három nemzedékig tartó kommunista hatalom idején. Nos, világossá vált, hogy amit egy oroszországi zsidó fiatal tanult az iskolában a kommunizmus alatt, az pontosan ugyanaz, mint amit én tanultam hetvenöt éve a cári orosz iskolában. És mindez a kommunizmus három nemzedéke után.

Mit jelent ez? Azt, hogy van valami meghatározott és immanens, ami a változó hatalmi rendszereken túl van?

Pontosan ezt. A zsidó népnek ez a problémája igen fontos probléma. És a legtöbben közülünk nem így gondolják. Legtöbben közülünk csak arra gondolnak, hogy vajon megtartsuk-e a Golánt vagy sem.

Schmelowszky Ágoston fordítása