Különös választás Debrecenben

Különös választás Debrecenben

A DEBRECENI ZSIDÓ HITKÖZSÉG­BEN (DZSH) A TAGOK EGY CSO­PORTJA AZZAL VÁDOLJA WEISZ PÉTER ELNÖKÖT ÉS KÖZVETLEN MUNKATÁRSAIT, HOGY AZ ALAP­SZABÁLY SOROZATOS MEGSÉR­TÉSÉVEL TARTJÁK FENN VEZETŐI POZÍCIÓJUKAT, ÉS TÍZMILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ ANYAGI ÜGYE­KET A KÖZGYŰLÉS FELHATALMA­ZÁSA NÉLKÜL INTÉZNEK.

Solymosi Imre, a DZSH tagjának elmondása sze­rint az utolsó szabályos tisztújító köz­gyűlésre 1999. március 14-én került sor. Az alapszabály négyéves mandá­tumot biztosít az elnöknek és a veze­tőségnek, akiknek megbízatása esze­rint 2003 márciusában lejárt. Ennek elteltével azonban az elnök és az elöl­járóság továbbra is hivatalban maradt, és alapszabály-ellenesen közgyűlést hívott össze 2003. április 20-ra, ahol épp az alapszabály módosítása szere­pelt a napirenden. (2002-ben egyálta­lán nem tartottak közgyűlést.)

KÖZGYŰLÉS 22 RÉSZTVEVŐVEL

Az alapszabály-módosító közgyűlésről a DZSH Samor V’zahor c. időszaki hír­levelében, valamint a templomban ki­függesztett hirdetményben értesítették a tagságot, noha máskor mindenkinek személyre szóló meghívót küldtek. Az oldalszámmal nem rendelkező, „5763 Niszán-Ijár” dátumot viselő újság kö­zepén, kellően elrejtve található a meg­hívó. A tagok egy csoportja a közgyű­lés témája és időzítése ellen is tiltako­zott: erről egy tizennyolc aláírással el­látott levélben értesítették az elnököt. Utóbbit e tény nem befolyásolta, s az alapszabály-módosító közgyűlést, hu­szonkét fő részvételével megtartották. Itt 14:8 arányban elfogadták a benyúj­tott módosításokat. (A vezetőség által 2003. október 3-án kiadott hivatalos taglistán 261 név szerepelt. Solymosi Imre elmondása szerint egy közgyűlé­sen átlagosan 50-70 ember vesz részt. A módosítások mellett szavazó 14 főbe beleértendő az elnök, az alelnök, az ügyvezető igazgató és még néhány hit­községi alkalmazott.) A rendkívül ala­csony részvétel (a szokatlan értesítési módon túl) azzal magyarázható, hogy a közgyűlést a húsvéti háromnapos mun­kaszünet középső napjára időzítették, amikor tudnivalóan sokan utaznak el rövid pihenőre.

Solymosi Imre szerint a saját man­dátumát önhatalmúlag meghosszabbí­tó vezetőség az országos zsidó ügyek­re is hatással lehetett, mivel a Mazsihisz 2003. áprilisi tisztújító közgyűlé­sén is a lejárt mandátumú debreceni küldöttek szavaztak – ahol Heisler András egyetlen szavazat különbség­gel győzött. (Itt egyébként Weisz Pé­ter is elnökjelöltként indult.)

Weisz Péter hitközségi elnök és Hal­mos Sándor ügyvezető igazgató a fenti állításokra a következőket válaszolták: az áprilisban megtartott alapszabály­-módosításról már 2003. februárban – tehát még mandátuma lejárta előtt – ha­tározott az elnökség, mivel – úgymond – egyes paragrafusok ellenkeznek a tár­sasági törvénnyel illetve a Mazsihisz alapelveivel. Ezért javaslatukra az új alapszabály kimondja, hogy a) az elnö­köt nem az elöljáróság, hanem közvet­lenül a közgyűlés választja meg; b) az idős tagokhoz szükség esetén mozgó urnával kell kiszállni; c) a Sulhán áruch szellemének megfelelően csak az lehet elnök illetve al­elnök, akinek házastársa zsi­dó*; d) az elnöki és ügyveze­tő igazgatói tisztet csak fel­sőfokú végzettséggel rendel­kező személy töltheti be.

A fenti módosításokat nyil­vánvalóan a regnáló vezetők személyére szabták, és ezek a választható személyek körét erősen szűkítették, másfelől a választási procedúrát is befolyásolták. „Az alapszabály­-módosítási javaslatokat a DZSH vezetősége megtár­gyalta és egyhangúlag elfo­gadta” – tájékoztatott Weisz Péter. Minderről azonban a tagságot előzete­sen semmilyen hivatalos formában nem értesítették.

Weisz Péter nyomdai számlával tá­masztotta alá, hogy a közgyűlési érte­sítést tartalmazó lapszám március 5-én – tehát még mandátumuk lejárta előtt – megjelent. A postai bélyegző­ből viszont az derül ki, hogy az csak március 18-án, tehát a mandátum le­járta után jutott el a címzetthez.

A 261 fős tagságból 18 tiltakozás és 8 ellenszavazat mellett 14 fő által megszavazott új alapszabály háromévi rendezett tagdíjhoz kötötte a szavazati jogot. A fő gondot nem a még 2000-ben megszabott évi 1200 forint jelen­tette, hanem az, hogy az új szabályról a tagokat nem értesítették.

A bíróságra ezek után gyorsan eljut­tatott új alapszabályt az érdeklődők a megyei bíróságon tekinthették meg, mivel az ezt jóváhagyó közgyűlésről jegyzőkönyvet, összefoglalót nem kaptak a tagok. (Ilyet egyébként a mó­dosított alapszabályhoz sem csatol­tak.) „Az új alapszabály megtekinthe­tő a hitközség irodáján” – tette ehhez hozzá az elnök.

ÜGYVIVŐ ELNÖKSÉG

Horowitz Ernő és Somogyi László, akik részt vettek az (általuk illegitim­nek tartott) áprilisi alapszabály-módo­sító közgyűlésen, nem kevesebbet ál­lítanak, mint hogy ott a három évre visszamenőleg rendezendő tagdíjról nem is esett szó: ezt utólag írhatták be a jegyzőkönyvbe (amit ők nem láttak).

Weisz Péter hangsúlyozta, hogy a közgyűlés elhalasztását „bejelentették” a Mazsihisznek is. Valóban: Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazga­tója 2003. május 12-én kelt válaszleve­lében – hangsúlyozva, hogy „a Mazsihisz taghitközségei önálló jogi személyek” – méltányolta a tájékozta­tást, mely szerint Debrecenben „munkatorlódás és technikai nehézségek miatt a helyi hitközségi választásokra később kerül sor”, és felkérte Weiszt az ügyve­zető elnöki teendők ellátására 2003. má­jus 30-tól, valamint arra, hogy „mielőbb kerítsenek sort a hitközségi választások szabályszerű előkészítésére és megtartá­sára”. (Érdekes módon a Zoltai-levelet csupán 2003. szeptember végén, egy botrányba fulladt közgyűlés után látták először az ellenzékiek, miután az elnök legitimitását megkérdőjelezték.)

Weisz Péter elmondta, hogy a fen­tiek szellemében szeptember 21-re be­számoló közgyűlést hívtak össze, a választásokat előkészítendő. Szerinte azonban az ott megjelenő renitensek olyan botrányt csináltak, hogy az el­nökség a beszámolót sem tudta el­mondani, és emiatt az egész közgyű­lést fel kellett oszlatni. Ám a szeptem­ber 21-i közgyűlés meghívóján felso­rolt négy napirendi pontban választási előkészületekről egyáltalán nincs szó – az 1. pontban kárpótlási tájékoztató szerepel, a 3. pont pedig így szól: „Tá­jékoztató a Debreceni Zsidó Hitköz­ség eddigi munkájáról, a várható fej­lesztésekről”. Solymosi Imre szerint „miután megvolt a kb. másfél órás, kárpótlással kapcsolatos tájékoztató, Weisz Péter felállt, és azt mondta: ’Most átalakulunk tisztújító közgyű­léssé.’ Halmos pedig felolvasta a tag­díjukat 3 évre visszamenőleg rende­zettek listáját. Természetesen hangos vita keletkezett belőle.” Dávid Jenő, korábbi gazdasági elöljáró elmondása szerint „a végén Weisz ordítva közöl­te, hogy bezárja a közgyűlést”. Ugyancsak őszerinte Halmos ügyve­zető igazgató csőcseléknek minősítet­te a felháborodottan tiltakozókat. Az ellenzék tiltakozásának annyi eredmé­nye lett, hogy Halmos Sándor szep­tember 23-án értesítette az elnököt és az elöljáróságot: lejárt a mandátumuk, kezdjék meg a választási előkészülete­ket. A vezetőség nem lépett.

2003. november 21-én hatvanhárom tag levélben fordult a lejárt mandátumú elnökhöz, s a régóta esedékes tisztújító közgyűlés összehívását indítványozták. (Az alapszabály szerint a tagok húsz százalékának kezdeményezésére akár rendkívüli közgyűlést is össze kell hív­ni.) Levelükben azt is kifogásolták, hogy a választási bizottság elnöke, Mé­száros József az elnök sógora, ez pedig az alapszabály szerint összeférhetetlen­séget jelent. (Beszélgetésünk során Weisz Péter e kifogást azzal utasította el, hogy 1. ő ekkor csak ügyvezető el­nök volt, s erre a helyzetre az alapsza­bály nem vonatkozik; 2. a választási bi­zottság elnökét csak a közgyűlés moz­díthatja el; 3. ilyen pont az alapszabály­ban nincs. A birtokunkban lévő alap­szabály 5.0.d) pontja szerint „Jelölő- és választási bizott­ság tagja nem lehet az, aki a Hitközség tisztviselője vagy annak hozzátartozója.”) A beadványra dr. Szabó István ügyvéd válaszolt: mivel az aláírók egy része nem is deb­receni lakos, továbbá „szá­mosán nem tesznek eleget tagdíjfizetési kötelezettsé­güknek”, a kéréssel nem áll módjukban foglalkozni.

Az elöljáróság ezután más módon lá­tott hozzá a tisztújító közgyűlés előkészí­téséhez: mint Weisz Péter elmondta, a hitközség valamennyi tagját személye­sen keresték fel, s gyűjtötték be tőlük a jelöléseket a tisztújító közgyűlésre. Min­derről jegyzőkönyv is van – erősítette meg Weisz Péter és Halmos Sándor. Az általam megkérdezett ellenzékiek jegy­zőkönyvnek azonban hírét sem hallot­ták. A jelöltállítás ilyen módja amúgy is aggályos, hiszen a lakásokon történő je­lölés folyamata ellenőrizhetetlen.

A GAZDASÁGI MENEDZSMENT

A Weisz Péter működését kifogásolók különösen súlyos kihágásnak tekintik azt, hogy a lejárt mandátumú elnökség tovább intézte a hitközség anyagi ügyeit. Az alapszabály szerint 5 millió forint fölötti tranzakcióhoz közgyűlési jóváhagyás kell. A tagság azonban csak a városi újságból tudta meg, hogy a temető felújítása 22 millió forintba került. (Az újságcikk egyebek közt 4 km járdafelújítást említ. Dávid Jenő szerint a temető összes betonozott gyalogútja nem hosszabb 400 méter­nél.) A renitens tagok pedig Zoltai Gusztáv Mazsihisz-ügyvezető igazgatótól (akinél panaszkodó legációban jártak) értesültek arról, hogy az egykor a hitközség tulajdonában lévő Simonffy utcai iskola megváltásáért az állam részletekben 175 millió forintot fizet a Mazsihisznek, melyből utóbbi 70 millió forintot már át is utalt a debreceni hitközség számlájára.

Weisz Péter és Halmos Sándor a 2000. július 23-i közgyűlés jegyző­könyvével igazolták, felhatalmazást nyertek arra, „hogy az épület járadéka­lapba helyezéséről tárgyaljanak a Mazsihisz vezetőségével”. A felhatalma­zás csak a tárgyalásokra vonatkozott – válaszolta erre Solymosi Imre a megállapodásra a közgyűlés nem adott felhatalmazást, holott a kial­kudott 170 millió sokszorosan felülmúlja az alapszabályban rögzített 5 milliós küszöböt, amely felett már közgyűlési jóváhagyás szükségeltetik.

A vezetés működését bíráló „renitensek” közül Dávid Jenő 2002-ben lemondott gazdasági elöljárói tisztjéről, miután – el­mondása szerint – a gazdasági ügyek vitelére semmilyen tényleges befolyással nem rendelke­zett. Az utolsó csepp a pohárban szá­mára a következő volt: kitartóan köve­telte, hogy a Pásti utcai zsinagóga felú­jításakor (melyre a Nemzeti Kulturális Alap 20 milliós összeget biztosított) több pályázótól kérjenek be árajánlatot. El akarta kerülni, hogy megismétlődje­nek a tető felújításakor észlelt visszás­ságok, amikor az egyetlen pályázó visszaélt helyzetével, és egyebek kö­zött 7000 Ft/m2 fölötti árú műemlék cserepet tüntetett fel az elszámolásban, holott valójában 2500 Ft/m2 árú anya­got tett föl. 2002 májusában Dávidnak sikerült elérnie, hogy a felújításhoz egy második árajánlatot is bekérjenek, amely 14 millió körüli összköltséget kalkulált. Ám nem sokkal ezután meg­tudta, hogy a szerződést már áprilisban megkötötték – ugyanazzal a vállalko­zóval, aki a tető felújítását végezte, ezúttal 29 milliós értékben. Mindennek tetejébe az – előle eltitkolt – megáll­apodásban épp az ő neve szerepel mint a beruházás felelőse. Mindezekhez a beruházásokhoz pedig a vezetőség nem kért közgyűlési jóváhagyást (2002-ben egyáltalán nem is volt közgyűlés), mert a költségeket 5 milliónál apróbb téte­lekre tördelték, ekképp kerülve meg a közgyűlés elé terjesztés kötelezettsé­gét. Dávid Jenő elmondta, hogy eddig a DZSH összes nagyberuházását (zsina­gógafelújítás, temetőrendezés, jelenleg pedig a konyha elköltöztetése) ugyanaz a vállalkozó, Tömöri Lajos, illetve az ő cége, a Réla Kft. végzi. A cég maga nem foglalkozik felújítási munkákkal, kizárólag alvállalkozókkal dolgoztat.

Dávid Jenő 2002 novemberében ér­tesült arról, hogy a vezetőség felmen­tette őt Mazsihisz-küldötti funkciójá­ból. Tiltakozására, hogy ti. az alapsza­bály szerint erre csak a közgyűlésnek van joga, azt a választ kapta, hogy az alapszabály időközben megváltozott. Utóbbi fejleményt érdekes dokumen­tumok tanúsítják: Weisz Péter elnök meghatalmazásából Boros Béla ügy­véd fordult a Hajdú Bihar megyei bí­rósághoz. 2002. július 31-i dátumot viselő levelében arra kéri a bíróságot, hogy „a 2001. június 10-i közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata alapján” jegyezze be a DZSH alapszabály-mó­dosításait. Ennek egyik pontja az, hogy a Mazsihisz-közgyűlésre az elöl­járóság delegálja és hívja vissza a kül­dötteket. Ám az állítólag júliusban kelt levél bíróságra érkezésének dátu­ma 2002. december 4. – később tehát, mint hogy Dávid Jenőt a módosításról tájékoztatták. Az eddigiek fényében az sem meglepő, hogy a hivatkozott jegyzőkönyvet az ellenzékiek közül senki sem látta. Ugyanez a módosítás jelentősen megnöveli az elnök és az ügyvezető jogkörét a pályázatok és a beruházások intézése terén.

A MAZSIHISZ KETTŐS JÁTÉKA

A vezetőséggel elégedetlen debreceni hívek több alkalommal utaztak Buda­pestre, a Mazsihiszben illetve annak erőskezű ügyvezető igazgatójában bízva. Elmondásuk szerint Zoltai Gusztáv személyes találkozásuk so­rán valóban megütközött a hallotta­kon, és vizsgálatot helyezett kilátás­ba. Mindezt írásba is adta, ám 2002. október 3-án kelt, Dávid Jenőnek írott levelében már más húrokat pengetett. Közölte: „Az alapiratok áttanulmá­nyozása közben észlelték”, hogy a debreceni hitközség önálló egyház­ként jegyeztette be magát, így a Mazsihisz nem folytathat az ügyben fe­lettes szervként vizsgálatot. Az ügyet ezért visszautalják Debrecenbe. Annyit azonban közölt, hogy „a megkez­dett és most felfüggesztett vizsgálat eddig a stádiumig anyagi vagy eljá­rási jogszabálysértést még nem fede­zett fel”.

Ehhez az álláspontjához Zoltai Gusztáv a későbbiekben is ragaszko­dott: amikor egy másik „lázadó” a le­járt mandátumú elnökség alapszabály-­módosításáról tájékoztatta őt, ekkép­pen válaszolt: „Az Ön által felvetett problémát – bármennyire is együtt ér­zünk Önnel – törvényességi szem­pontból nem áll módunkban megvizs­gálni, mivel a Debreceni Zsidó Hitközség önálló egyházként bejegyez­tette magát a bíróságon, így annak leg­főbb szerve a DZSH közgyűlése.” Fenti levél május 15-én kelt. Három nappal korábban íródott az a (fentebb már említett) levél, melyben Zoltai felkéri Weisz Pétert az ügyvezető el­nöki teendők ellátására. Weisz Péter – Mazsihisz-alelnök – a vele folytatott beszélgetés során számos alkalommal hangsúlyozta, hogy ők elismerik a Mazsihisz „fennhatóságát”.

A bonyolult jogi viszonyokhoz még egy adalék: a CompLex CD Jogtár­ban található a BH 1997.252 számmal jelzett legfelsőbb bírósági határozat, mely a helyi zsidó hitközségek jogi státusával foglalkozik. Ennek tanúsá­ga szerint a bíróság megkereste a Mazsihiszt. „A Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetségének átirata rögzí­ti, hogy a tag hitközségek önállóak, de nem minősülnek önálló egyháznak vagy társadalmi szervezetnek.” A Ma­zsihisz ezen átiratát a Mazsihisz ügy­vezető igazgatója 2003-ban – úgy lát­szik – nem ismerte.

A sűrűsödő bírálatok miatt a vezető­ség végül nem halogatta tovább a tisztújítást. A tagoknak értesítőt küld­tek, hogy december 21-éré összehív­ták a választási közgyűlést. Ebben kö­zölték, hogy „a jelöltekről és a válasz­tás lebonyolítási rendjéről a jelölő- és választási bizottság a későbbiekben további tájékoztatót fog kiadni”. A következő értesítő ezután már nem közgyűlésre, csupán „választásra” in­vitálta az arra érdemeseket. A válasz­tásokat megelőzően három napra ki­függesztették a templomban a 261 ne­vet tartalmazó tagdíjnyilvántartást. (Ebben szerepel egyebek között Hal­mos Benő, aki nem más, mint Halmos Sándor ügyvezető igazgató hároméves fia is.) Aki hátralékát a választási lista elkészítéséig nem rendezte, az nem került a szavazók közé. Az értesítőn Weisz Péter volt az egyetlen elnökje­lölt. A papíron az is olvasható volt, hogy „a szavazólapra más név felírása a szavazat érvénytelenségét vonja ma­ga után”. A szavazólapon viszont már ez állt: „a választónak joga van, ha a jelölttel nem ért egyet, lehúzni és más jelöltet beírni”. Az alapszabály szerint a választási közgyűlésen kellett volna a szavazatszámláló bizottságot meg­választani, mivel azonban közgyűlés nem volt, csak szavazás, e bizottság tagjaira is a kiosztott szavazócédulá­kon lehetett voksolni.

KÉZBEN TARTOTT TISZTÚJÍTÁS

A 10-től 17 óráig nyitva tartó szavazó­helyiségbe csak a választási bizottság által listába vetteket bocsátották be az ott felvigyázó – gondosan kipába öl­töztetett – biztonsági emberek. A hely­színen készített amatőr videofelvétel tanúsága szerint Horowitz Ernő hiába igazolta csekkel, hogy befizette a tag­díjat, nem engedték szavazni. A szava­zatszedő bizottság elnöke (akit koráb­ban sosem látott a hitközség háza tá­ján) közölte vele: azt az utasítást kap­ta, hogy csak a listán szereplő tagokat engedheti szavazni. Két további tag is így járt. Mikor tovább reklamáltak, Halmos Sándor ügyvezető igazgató azt mondta nekik, hogy a csekkjük hamis.

A választás tisztaságát kétségbe vo­nó renitensek igen hangosan léptek fel, ezért az elnökség a rendőrséget is kihívta. Ezek után előbbiek a helyszí­nen tiltakozást szerkesztettek, melyet nyomban huszonhármán aláírtak, s a választási bizottság elnökének meg­próbáltak átadni, aki azonban ezt nem vette át.

Weisz Péter szerint a választások tisztaságát a rendelkezésre álló határ­időig senki sem kérdőjelezte meg. Mészáros József a városi tévében nyi­latkozott arról, hogy 102 érvényes szavazatból 83 jutott Weisz Péterre. A februári hírlevél szerint a jogosult 177 főből 125 jelent meg a szavazáson. Az Új Élet 2004. január 15-i száma sze­rint „nagy érdeklődés mellett zajlott” a választás Debrecenben.

A városi tévé beszámolt a szavazás körüli zűrzavarról, azonban a reniten­sek közül senki nem volt hajlandó a kamera elé állni. (Mint Solymosi Imre később elmondta, nem akartak az ut­cán nyilatkozni, mert úgy érezték, ez a Kisgazdapárt székháza körüli botrá­nyokra emlékeztetne. Stúdióbeszélge­tésben elmondták volna álláspontju­kat, ám a városi tévé nem tért vissza az ügyre.) A választás eredményét az ellenpárt megóvta a bíróságon. Egye­bek közt kifogásolták a mozgó urnás szavazatgyűjtést, amelynek tisztaságát nem állt módjukban ellenőrizni, és azt, hogy a választást egyáltalán nem előzte meg jelölőgyűlés. A fent emlí­tett gazdasági és adminisztratív ügyek miatt már korábban ügyészségi vizs­gálatot kezdeményeztek.

Gadó János

* A Mazsihisz alapszabályában ilyen pont nincs. Feldmájer Péter, korábbi Mazsihisz-elnök, az alapszabály szövegezője úgy tájékoz­tatott, hogy nem tud olyan vidéki hitközségről, ahol e szigorítást alkalmaznák. A Bzsh alap­szabályban viszont szerepel ilyen pont.