Különös exodus

Még meg sem szólalnak, máris felismerhetők. Mint Jeruzsálemben, Rehovotban vagy Eilatban, itt is mohón vásárolnak banánt, narancsot, csokoládét, s tömött szatyorban cipelik haza. A volt Szovjetunióból érkeztek.

A bolsevik birodalom felbomlásakor a bonni kormány váratlan gesztust tett: a német származású hazatelepülőkéhez hasonló kedvezményt tett lehetővé ottani 15 ezer zsidó számára. Olyan beutazási engedélyt kaptak a minszki, moszkvai, kijevi és a többi főváros német követségen, más városok konzulárasain, amivel letelepedhetnek, a német állam pedig anyagilag segíti beilleszkedésüket, megkönnyíti számukra az állampolgárság megszerzését

És ők, ma már tízezernél többen, akik a megérkezésük utáni hetekben csak ámultak a fogyasztási cikkek gazdagságán, és nem tudtak betelni a vásárlásokkal, néhány hetes tétovázás után keményen dolgoznak, hogy az eddiginél jobb életkörülményeket teremtsenek maguknak. Ugyanakkor inkább akarva, mint akaratlanul megváltoztatják az NSZK zsidó közösségeinek eddigi életét. Erről az új hatásról és a zsidóság általános helyzetéről beszélgettem a düsseldorfi Éva Fábián belsőépítész-lakásfelújító vállalkozóval, két nürnbergi tisztviselőnővel, Hannah Drenglerrel és Avital Sterneckerrel, továbbá a frankfurti Arno Lusingerrel, aki gyára ügyeit családjára bízva történelmi könyveket ír, s a Németországi Cionista Szövetség elnöke.

Együtt jobb

E. Fabian: Düsseldorfban és környékén 3000-3500 „tősgyökeres” zsidó él. Gyökerük azonban nem mély. Alig akad köztünk olyan, akinek szülei, vagy rokonai már 1945 előtt is Németországban éltek volna. Többségünk Európa keleti, déli országaiból származik. Vannak, akik már a deportálásból sem tértek vissza szülőföldjükre, sokan érkeztek a háború utáni években, amikor még el lehetett hagyni Lengyelországot, Csehszlovákiát, Kárpátalját, Magyarországot, Romániát.

Az 1956-os magyar áradatnak kisebb, az 1968-as cseh emigrációnak nagyobb hulláma ért ide. Itt ragadtak leszerelt angol, amerikai, francia katonák, házasodtak ide Izraelből. Bennünket, akik bár nem itt születtünk, idekötnek gyermekkorunk emlékei, iskoláink. Itt nőttünk fel. Az ország gazdasági felvirágzása, a jóvátétel a zsidókat a középosztályba emelte, a második generációsok között sok a diplomás. Nyugat-Európában a számára-

nyolchoz képest itt visel a legtöbb zsidó közhivatalt A Düsseldorfhoz közeli Krefeld közkórházának igazgatója, aki egyébként Magyarországról származik a hitközség elnöke is.

H. Drengler: A kettős közéleti funkció, ha nem is tipikus, de nem is egyedi. A sok udvarias német kolléga, szomszéd, kedves iskolatárs ellenére csak a mieink között, a hitközség termeiben érezhetjük fesztelennek magunkat. Élénk a közösségi életünk, megtartjuk a vallási ünnepekét, részt veszünk egymás családi eseményein.

E. Fabian: Ugyanakkor ez az önkéntes-kényszerű elzárkózás számos problémát teremt. Például: egy kisebb társaságból nehezebb a párválasztás. Ezért zsidó fiúk keresztény lányt vesznek feleségül. Lányaink azonban jórészt csak fajtánkbelinek mondanak igent. És mert kevés a kérő, elmagányosodnak.

H. Drengler: Hasonló a helyzet Nürnbergben is. A lassan idősödő, csökkenő számú hitközséget ambiciózus fiatalok rázzák fel, az újonnan érkezők. Jórészt kisgyermekes családok. Így növekedtünk 320 főről 400-ra. Kezdetben persze csak segítségért jönnek.

A. Sternecker: Mert bármilyen gondoskodó is a német állam, a közigazgatás nem foghatja meg a bevándorlók kezét. Az már a mi dolgunk. Aki a hitközségnél jelentkezik, azzal törődünk. Ez elsőként azt jelenti, hogy az ideiglenes szállástól megszabadulnak, anyagi helyzetükhöz képest a legjobb bérlakást keressük meg számukra, nekünk felesleges, de használható tárgyakkal segítjük a berendezkedést, megtoldjuk a letelepedési segélyt, bútort vásárolunk. Felkutatjuk számukra a munkahelyeket, aki közülünk teheti, gyárában, műhelyében, üzletében alkalmazza őket. Az sem sértő, ha az idősek bejárónőként veszik igénybe a most érkező lányokat, fiatal asszonyokat.

H. Drengler: Itt fekszik előttem a Bonnban kiadott Allgemeine Wochenzeitung, benne a következő felhívás: „A müncheni izraelita hitközség kéri tagjait, hogy segítsék a volt Szovjetunióból menekültek beilleszkedését. Elsősorban bérlakásokra és munkahelyekre van szükségük.” Ez a törődés számunkra kötelesség. Az idősek még emlékeznek arra, hogy milyen nehézségekkel kellett kezdetben megbirkózniuk, mennyit tévedtek, hányszor szedték rá őket.

(Elmondtam beszélgetőpartnereimnek, hogy Magyarországon néhányan, néhányszor már beszélgettünk arról, hogy jó lenne a volt Szovjetunió kivándorló zsidóiból Magyarországra is telepíteni családokat, mert a Budapesten kívüli hitközségek tagjainak száma rohamosan csökken, félő, hogy hamarosan megszűnnek. Tudjuk azonban, milyen nehézségekbe ütközik ez a gyakorlatban. Hiányoznak a letelepedés anyagi feltételei, a lakosság már az erdélyi, szerbiai magyarokat se fogadja jó szívvel.)

Megkülönböztető jóindulat

A. Sternecker: A Német Szövetségi Köztársaság a háború után befogadó állam lett. Letelepedtek itt a fasizmus áldozatai és külföldi kiszolgálói, köztük a nyilasok, majd a kommunizmus üldözöttéi, utánuk a vendégmunkások milliói. Igaz, ma már az állam anyagilag ösztönzi hazatérésüket, jobboldali rasszista szervezkedések, sőt bűncselekmények zavarják életüket, mégis német állampolgárok lettek például ázsiaiak is. így hát a néhány ezer új zsidó nem okoz gondot.

E. Fabian: A németek megkülönböztetett jóindulatot mutatnak irányukba. Ez a múltért való bocsánatkérés, az antiszemitizmustól való elhatárolódás egyik formája.

A. Lustiger: A jelenlegi a második zsidó bevándorlási hullám Oroszországból a II. világháború után. Vagy 20 évvel ezelőtt már kaptak erre engedélyt pár ezren, s ami érdekesebb, a szovjet hozzájárulás. Akkor azok Berlinbe érkeztek és a város nyugati részében telepedtek le.

A cionista szövetség elnökeként csak az egyik szemem nevet ideérkezésüket látva. Kívánatosnak azt tartanám, hogy Izraelben telepedjenek le, mint megtette ezt már 600 ezer társuk a FÁK-ból.

Tudom azonban, hogy velük megerősödik a zsidó jelenlét Németországban, és ez is támogatandó. Fontos az is, hogy a jövevények, még az ázsiai köztársaságokból érkezők is, kulturáltak, legalább szakmunkás képesítéssel rendelkeznek, persze orvosok, mérnökök is. Ez imponáló, még akkor is, ha az ottani képzés miatt ismereteik olykor fogyatékosak. Fogékonyak azonban az újra, kitűnő a társadalmi akklimatizációs készségük. Ez persze nem zárja ki, hogy néhányan orosz mentalitást hoztak magukkal, a vodka szeretetét, s előfordul, hogy olykor csak az áruházak pénztárgépe jelzi a táskájuk mélyén, zsebükben elrejtett holmit. Vannak, akik érkezésük után mindjárt jelentkeznek a hitközségnél, rabbi felmenőikre hivatkoznak, imádkozni járnak egy ideig. Mikor már sínen vannak, felénk sem néznek.

V.E.