Különféle típusok – eltérő eredmények

Általános- és középiskolák

Különféle típusok – eltérő eredmények

Az 1996/97-es tanévben 1 millió 522 ezren tanultak az óvodáktól a középis­kolákig terjedő iskolahálózatban – 16.5 százalékkal több, mint hét évvel koráb­ban. Az egyetemeken és főiskolákon ugyanakkor 101 ezer hallgató tanult, 38 százalékkal több, mint 1989/90-ben.

Az 1.522 millió gyerek közül 1.248 millió tanult a héber, 274 ezer az arab iskolahálózatban. 293 ezer gyerek járt héber óvodákba, 539 ezer a nyolc osz­tályos általános iskolákba, 150 ezren az ún. „alsó középiskolákba” és 242 ezren a „felső középiskolákba”. Az „alsó középiskolák” a 7-9 osztályt foglalják ma­gukban. Ezeket 25 évvel ezelőtt vezet­ték be, mint egy átfogó iskolaügyi re­form részét. Kiderült ugyanis, hogy bizo­nyos körzetekben és bizonyos társadal­mi közegekben a gyerekek hiába végzik el az általános iskola nyolc osztályát, tanintézeteik viszonylag alacsony szín­vonala miatt nem tudják eredményesen folytatni a gimnáziumi tanulmányokat. Részükre ezért egy átmeneti fokot alakí­tottak ki. A körzeti „alsó középiskolák­ban” többnyire több kisebb helység di­ákjai tanulnak, színvonaluk magasabb, mint a helyi elemi iskoláé és a kilence­dik osztály befejezése után a diákok nagyobb eséllyel folytathatják tanulmá­nyaikat a „felső középiskolákban” (vagyis a 10-12 osztályban), ahol aztán együtt tanulnak azokkal a jó tanulókkal, akik közvetlenül a nyolcadik osztály be­fejezése után kezdték meg a 9-ik osz­tályban gimnáziumi tanulmányaikat. Vagyis az érettségizők 8+4, vagy 6+3+3 osztályt végeznek.

Világi vallásos „független” és arab iskolák

Az általános iskolahálózat nem egysé­ges. Az állami iskolák két ágra oszlanak – a világira és a vallásosra. Működik az ún. „független iskolahálózat” is, amelyet az ortodox pártok és közösségek tarta­nak fenn, valamint az alsó fokú tóra-sze­mináriumok. Ezek számbeli viszonyá­ban igen nagyok voltak a változások az utóbbi években. A világi iskolák diákja­ inak aránya össztanulókon belül 12 év alatt, 1985-től 1997-ig, 72.5 százalékról 64.2 százalékra esett, az állami vallásos iskolások aránya 20.4 százalékról 19.4 százalékra csökkent; a „független” háló­zat és a tóra-szemináriumok diákjainak aránya 8.1 százalékról 15.2 százalékra emelkedett.

Ez a jelenség magyarázatra szorul. Az utóbbi években az ortodox pártok, fő­leg az orientális (szefárd) zsidókat tö­mörítő Sasz párt jelentős mértékben ki­szélesítette iskolahálózatát. Követelése szerint, a Sasz-iskolák ugyanannyi egy főre eső támogatást kapnak az állami költségvetésből, mint az állami iskolák – de a kapott összeget másképpen, sa­ját megfontolásaik szerint használják fel. Míg az állami iskolák szemléltető eszközöket vásárolnak, vagy számító­gépekkel szerelik fel az osztályokat – a Sasz-hálózatban ingyen ebédeket kap­nak a tanulók. Annál is inkább, mert majdnem kizárólag csak a vallással összefüggő tantárgyak szerepelnek az államtól függetlenül összeállított tan­tervben, és ezért a rengeteg segédesz­közre nincs szükségük. A szegényebb rétegeket viszont a gyerekeknek nyúj­tott ingyen ebéd és a meghosszabbított tanórák, tehát a hosszabb ideig tartó felügyelet jobban vonzzák, mint a szá­mítógéppel felszerelt tantermek. Így te­hát gyakran nem vallásos, de szegény sorsú szülők is Sasz-iskolákba küldik gyermekeiket.

Döntésük hosszú távú befolyása rendkívül romboló. 18 éves korukban a Sasz-iskolák tanulói nem képesek le­tenni az érettségi vizsgát, ennél fogva az egyetemekre sem jutnak be. Alantasabb munkákat kell vállalniuk, és ezért a következő nemzedékben újra­termelődik a szülők elmaradottsága és nyomora.

Ahol tilos Darwin, Spinoza és a nemzeti lobogó

Ez a probléma, ha nem is ennyire ki­élezetten, de jelentkezik az állami val­lásos iskolák tanulói körében is. Per­sze, ezekben az iskolákban nem csak vallási, hanem világi tantárgyakat is tanítanak. Ez utóbbiakat azonban egy­részt kevesebb óraszámmal, hogy mel­lettük a vallási tárgyak beférjenek a tantervbe, továbbá: vallási tilalmak je­lentkeznek például az élet keletkezé­sével, az emberiség fejlődésével fog­lalkozó előadásokkal szemben, mi több, egyes archeológiái feltárásokat is elhallgatnak. Ennek ellenére a felsőfo­kú oktatásban résztvevőkről kiadott legfrissebb adatok szerint az állami is­kolák világi tagozatán érettségizettek 40 százalékát vették fel egyetemekre, főiskolákra, a vallásos osztályokba jár­tak közül alig kevesebbet, 36 százalé­kot. Itt említjük meg, hogy az arab érettségizők 28 százaléka folytatja ta­nulmányait az izraeli felsőfokú intéz­ményekben. Ezért az állami vallásos is­kolákban még a kifejezetten „világi” tantárgyakat is csak vallásos tanítók ta­níthatják. Darwin fejlődés-elméletét például említeni sem lehet. Az állami vallásos iskola zsidó vallástörténelme nem ismeri Spinozát, nincs Biblia-kriti­ka, hiányzik a világ kultúrtörténetéből a kereszténység hozzájárulása. Nagyon valószínű, hogy egy vallásos középis­kola hetedik (vagyis 11-ik) osztályos ta­nulója nem ismeri Michelangelo vagy Galileo Galilei nevét – és ha ismeri, nem az iskolában hallotta.

A nagy politikai vita – zsidó állam-e, vagy a zsidók állama-e Izrael? – kihat az iskolahálózatokra is. Mert ha Izrael zsidó állam, mint ahogyan az ortodo­xok vélik, akkor minden, ami nem kife­jezetten zsidó, csak másodlagos és megtúrt lehet benne. Ha viszont a vi­lág zsidóinak állama (és szükség ese­tén menedékhelye), akkor Izraelben legitim és elfogadott lehet minden eszme, amelyet a zsidók a diaszpórá­ban az idők folyamán magukévá tet­tek. Mint például a demokrácia. Az ál­lamalapításkor, 1948-ban elfogadott Függetlenségi Nyilatkozat Izraelt de­mokratikus zsidó államnak minősíti. Az ortodox pártok később kétségbe vonták ezt a meghatározást: Izrael csak annyiban lehet demokratikus, amennyiben a demokrácia nincs ellen­tétben zsidóságával – zsidóságának meghatározása pedig vallási jellegű kell, hogy legyen. Ilyen értelemben a nők demokratikus egyenjogúságát nem vállalhatja a vallási meghatáro­zást elfogadó zsidó állam. Az ortodox pártok valóban a Kneszet által jóváhagyott „Emberi jogok és emberi szabad­ságok” alaptörvény ellen szavaztak.

Az iskolahálózatban ez a vita külön­böző módokon nyilvánul meg. A Sasz-hálózatban például nem hajlandók ki­tűzni a nemzeti lobogót, mivelhogy a zászló mint olyan – nem zsidó szimbólum. Csakúgy, mint a néma tisztelgés a Függetlenség Ünnepét megelőző Hősi Halottak Napján. A két hálózat így egyre távolodik egymástól. Nem lehet közös kirándulásokat szervezni – sőt, közös vi­taesteket sem – mert az állami iskolák­ban közösen tanulnak fiúk és lányok, a vallásos iskolák nem hajlandók részt venni „kétnemű” rendezvényeken.

Tovább bonyolítják a helyzetet az arab iskolák. Tantervűket évtizedekig zsidó tisztviselők és zsidó tanfelügye­lők határozták meg. Ennek következ­tében az irodalomtörténetben, példá­ul, sokkal több helyet kapott a zsidó és a cionista költészet, mint az arab és a palesztin. Több izraeli szerző örökí­tette meg műveiben azt a fonák jelen­séget, hogy arab tanulók mély átérzéssel szavalták Bialik a messzi Cionból jött madárkát dicsőítő verseit… Az utolsó évtizedben alapvető változás történt, miután palesztin nevelőket vontak be a tanterv előkészítésébe. Persze, a kölcsönös jóakarat sem tün­tetheti el az izraeli palesztinok alapve­tő identitás-zavarát, amelyet egyik köl­tőjük így fejezett ki: „Országom harcol népem ellen”.

Származástól függő műveltségi különbségek

Az iskolázottságban még nagyon is érezhetőek a nemzetiségi és a szárma­zási eltérések. 1995-ben a felnőtt zsi­dó lakosság körében öt százalékot tet­tek ki a négy eleminél kisebb műveltségűek. Igaz, tíz évvel korábban, 1985-ben arányuk még 8.1 százalék volt. Jelentős a különbség a nemek kö­zött: a férfiak között csak 3.5 százalék, akik mindössze 4 általánossal rendel­keznek, a nőknél ez az arány 6.4 szá­zalék. De még sokkal nagyobb a különbség a zsidók és nem zsidók között: az utóbbiak körében a négy eleminél kisebb műveltségűek a felnőtt lakos­ság 14.7 százalékát teszik ki, tehát csaknem háromszor annyit, mint a zsi­dók körében. A nem zsidók között is szakadék tátong a kisebb műveltségű férfiak (9.1%) és nők (20.2%) között. Mélyek a különbségek a skála másik végén, a 16 tanévnél többet tanultak körében. Itt a felnőtt zsidó lakosság át­laga eléri a 15.5 százalékot (a férfiak között 17.4 százalék, a nők között 13.6 százalék), míg a nem zsidó lakos­ság körében a magasan műveltek átla­gos aránya 4.6 százalék (a férfiak kö­zött 5.9 százalék, a nők között csak 3.3 százalék).

Mint már említettem, a négy elemi­nél kisebb műveltségűek aránya a fel­nőtt zsidó lakosság egészének köré­ben 5 százalék. Ez az átlag azonban óriási egyenetlenségeket takar el. Ugyanis az Izraelben született zsidók (tehát a „szabrék”) között az alacsony műveltségűek aránya csak 0.7 száza­lék, az afrikai és ázsiai országokból származók körében 21 százalék (!), az európai országokból és Amerikából be­vándoroltak között 3.5 százalék. Még a második generációban is majdnem kétszer akkora az alacsony műveltsé­gűek számaránya, ha az apa afrikai vagy ázsiai országból származik, mint az Izraelben, illetve más kontinensen született szülők gyermekei között. A skála másik végén, a főiskolai és egye­temi végzettségűek átlagos aránya a zsidó összlakosság között 15.5 száza­lék, addig a „szabrék” aránya ebben a kategóriában 14.9 %, az Európából vagy Amerikából származóké 21.4 szá­zalék – az ázsiai és afrikai országokból származóknak csak 6.3 százaléka éri el a főiskolai végzettséget. A második generációban itt is ugyanolyanok az el­térések, mint az alacsony műveltségű­ek között: izraeli szülők gyerekeinek 14.3 százaléka, európai és amerikai szülők gyerekeinek 26.8 százaléka – ázsiai és afrikai szülők gyerekeinek vi­szont csak 7.8 százaléka dicsekedhet felsőfokú végzettséggel.

Talán azzal lehet vigasztalódni, hogy tíz évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet és húsz évvel ezelőtt még a tíz évvel ezelőttinél is sokkal rosszabb volt. És hogy az elmúlt hét év alatt a nevelésügyi minisztérium költségveté­se a teljes állami költségvetés 6.4 szá­zalékáról tíz százalékra emelkedett, ezen belül pedig a felsőoktatás költ­ségvetése az egész költségvetés 1.4 százalékáról 2.1 százalékra nőtt. Min­dez igaz – de az is igaz, hogy messze van még a problémák megnyugtató megoldása. Talán majd ha a biztonsági kiadások fölöslegessé válnak és rajtuk takaríthatjuk meg a nevelésre szüksé­ges összegeket.

Yehuda Lahav

Izraeli oktatás a nemzetközi statisztikák tükrében
Analfabéták aránya a felnőtt lakosságon belül (százalékban) Anglia 0
Argentína	3,8
Egyiptom	48,6
Franciaország	0
Irak	42
Irán	27,9
Izrael	0
Libia	23,8
Magyarország	0,8
Szaúd-Arábia	37,2
Szíria	29,2
USA	0
Százezer lakosra jutó egyete misták és főiskolások száma 1983 1988				1994
Anglia	1468	2192	2788
Argentína	1748	3268	3076
Egyiptom	1636	1598	1542
Franciaország	2125	2995	3623
Irak	820	1240	1100
Irán	347	852	1148
Izrael	2503	2855	2979
Líbia	663	1548	1570
Magyarország	945	988	1312
Szaúd-Arábia	646	959	1175
USA	5311	5486	5546
Diákok száma az adott korosztály arányában (százalékban) 6-10 10-18 18-24 éves éves éves
Anglia 1988	100	86	29,1
1996	100	94	40,0
Argentína 1988	95	67	37,8
1996	95	67	37,8
Egyiptom 1988	97	76	17,5
1996	98	77	11,0
Francia- 1988	100	85	25,3
ország 1996	100	88	55,4
Irak 1988	99	57	11,6
1996	92	40	11,0
Irán 1988	87	54	9,1
1996	100	69	12,7
Izrael 1988	95	73	29,4
1996	95	89	34,2
Líbia 1988	96	76	7,8
1996	97	87	15,3
Magyar- 1988	95	79	14,0
ország 1996	97	83	16,9
Szíria 1988	89	46	15,8
1996	97	41	14,8
USA 1988	100	91	55,6
1996	100	97	89,9
Forrás: UNESCO Annuaire Statistique, 1997