Kulinária Menta Terasz – Formához a tartalom

-dibbuk- / 2007. augusztus Rögtön szembeötlik a kiváló ízlés, amint a Margit körúton nemrégiben megnyílt Menta Terasz éttermet megközelítjük. Nem hivalkodó, mégis figyelemfelkeltő, barátságos külső, a varázs pedig csak fokozódik, mikor a belső tereket is szemügyre vesszük. Nem spóroltak az anyaggal, mindenből a legmagasabb minőség, különleges hangulatú helyiségek, meleg színek fogadnak bennünket. (Felszolgáló sajnos nem, így egy picit még téblábolunk, mire megkapjuk telefonon foglalt asztalunkat.)

	Az étterem belseje

A lecke fel van adva: a patinás Paksi Halászcsárda romjain újjászülető új vendéglő méltó utód kíván lenni, talán azzal az apró különbséggel, hogy nyilván nem óhajtanak tönkremenni. Az étlap kicsit zavarbaejtő, egyelőre nem sikerült eltalálni a fő csapásirányt, magyaros, hagyományos ételek mellett a tájidegen és procc tigrisrák, vagy az olasz sonkába göngyölt spárga is megtalálható. Főhajtás a nagy előd előtt: dunai halászlé is szerepel a menüben, és egyáltalán nem rossz. A szétázott lebbencstészta-darabok nem hiányoznának, de még így is teljes az élmény. Másik előételünk a tatár beefsteak a leírás szerint pácolt bélszínből készül, az íze gyakorlatilag hibamentes, de az árához képest (2100 Ft) a mérete parányi. A főételekből hiányzik a spiritusz, az a kis többlet, amitől emlékezetes fogás lesz az amúgy finom ételekből. Sóletet kérünk „minden belevalóval” (töltött libanyakkal, sült libacombbal, főtt tojással), és ez utóbbiak tényleg belevalók: füstösek, sósak, szaftosak.

A sólet pedig „csak” finom, de nem kiemelkedő. A mézes-mustáros csirketokány nevű étel elvileg steak-burgonyával érkezik, mi ezt falun csak hasábkrumplinak hívjuk, a tokány önálló kosárkában érkezik, ki tudja miért. Az ötlet nem jó, de az íze igen. A francia sajttorta kísérője a grillázsfagyi, érdekes találmány, furcsa ízkombináció, de inkább jónak, mint rossznak értékelném. A fagyit. A torta viszont már a túloldalra billen; száraz, morzsásan roppan, feledhető. A házi mézes gyömbéres pálinka viszont igazi gyöngyszem, csak meg kell kérni, hogy rázzák föl az üveget, különben úgy járnak, mint mi, akik az egyik körben csak a mézszirupot csíptük el. Összességében persze jó kis hely ez, és még van is hova fejlődnie. De ehhez a konyhának fel kell nőnie a belsőépítész tehetségéhez.