„Küldetésem kötelez, s én méltó akarok lenni a bizalomra”

David Kraus – Krausz Dávid – Izrael új magyarországi nagykövetével

beszélget Vadász Ferenc

A magyarországi közvélemény már ideérkezését megelőzően értesült arról, hogy Nagykövet úr a csallóközi Dunaszerdahelyen született. Amióta itt van, sok helyen megfordult, interjút adott a Rádiónak, a Televíziónak és a különféle lapoknak. Örülnénk, ha mondana valamit gyermekkori emlékeiről, családjáról és későbbi izraeli pályafutásáról.

Vallásos zsidó családból származom, őseim több generációja élt, dolgozott, boldogult ugyanabban a környezetben, Dunaszerdahelyen. 1929-ben születtem. Hét fiú- és egy lánytestvérem volt, valamennyien nálam fiatalabbak. A fennmaradt okmányok szerint a kisvárosban az 1774-es összeíráskor százhúsz zsidó család élt. A közösség már akkor iskolát tartott fenn, tudós rabbik és a hitközség tekintélyes emberei vezették őket, iparosaikat, kereskedőiket ismerték a környékbeli falvakban. Keresztények és zsidók sok-sok évtizeden át békességben éltek együtt. Otthon, a szomszéd családok gyerekeivel, a szüléinkkel, barátainkkal magyarul értettük meg egymást, s ezt a nyelvet, annak ellenére, hogy új hazánkban négy évtizede héberül beszélünk, máig sem felejtettem el.

Hadd vessem közbe, hogy mint földije – Komáromban születtem és nevelkedtem -, még egy kis csallóközi tájszólást is felfedezni vélek a kiejtésében.

Ez könnyen meglehet. Harmincnyolc őszéig a szülőházat biztonságos otthonunknak érezhettük, ezt követően a harmónia fokozatosan szétzilálódott. Jöttek a zsidótörvények, zaklatottabb lett a sorsunk, az évszázados nyugalom, az együttélés kötelékei a diszkrimináció következtében megbomlottak. Apámnak negyvenkettőben munkaszolgálatra kellett bevonulnia. A család magára maradt. Két évvel később, negyvennégy koranyarán csaknem háromezer embert zsúfoltak össze a gettóban, ahonnan június közepén a nagymagyariakkal, somorjaiakkal és más környékbeliekkel, nyolc­ezernyi sorstársukkal együtt a több mint két és félezer szerdahelyit is Auschwitzba szállították a vagonok. Családunkból egyedül én éltem túl ott a megpróbáltatásokat.

Minden megsemmisült

Apám csodával határos módon visszatért a munkaszolgálatból, negyvennégyben Aradon szabadult. Családot alapított, két fia született és 1962-től Izraelben folytatta életét. Hatvannyolcban halt meg, Jeruzsálemben nyugszik.

Amikor negyvenötben visszatértem szülővárosomba, megbizonyosodhattam róla, hogy rokonságunkból alig maradt valaki életben, minden megsemmisült, csak a temetőben talált sírkövek emlékeztettek a múltra.

Negyvenhatban megkezdtem előkészületeimet az alijára. Egy évet Olaszországban töltöttem, aztán visszajöttem szerelmemért, Juditért, hogy az új életet együtt kezdhessük el. A mi exodusunk sem volt könnyűnek mondható. Marseillaise-ből egy halászbárkán hatszázan indultunk útnak, fölöttünk angol repülőgépek szálltak, azzal a feladattal, hogy megakadályozzák célba érésünket. Csak sok izgalom és veszély közepette, Ciprus közbejöttével jutottunk el Izraelbe, ahol akkor még dúlt a háború, súlyos harcok folytak Azonnal jelentkeztem katonai szolgálatra. A hadseregből két év múltán a rendőrséghez kerültem. Meggyőződésemmé vált, máig is azt vallom, hogy a mi hazánknak erősnek, legyőzhet ellennek kell lennie, mert népünknek a szétszóródás tragédiákkal teli korszaka után először nyílt alkalma önálló, független államot alakítania, s ennek az ellenséggel körülvett országnak a biztonsága mindennél előbbre való.

A rendőrségnél kezdőként járőri szolgálatot láttam el Haifán, s csak sok tanulás, tapasztalatszerzés után, az akadémia elvégzését követően kerültem tiszti állományba. Már alezredes voltam, amikor Tel-Avivba helyeztek. Aztán a belbiztonsági erők jeruzsálemi, majd tel-avivi parancsnoka lettem, végül országos főkapitány-helyettessé neveztek ki. Nyolcvanöttől kilencvenig tábornoki rangban országos főkapitányként az izraeli rendőrség munkáját irányítottam. Tavaly tértem vissza a civil életbe.

A Magyarországról származó izraeliek, gondolom, büszkék voltak rá, hogy valaki, aki közülük való, ilyen kulcsfontosságú tisztségbe került. Ez csendült ki az Új Kelet című magyar nyelvű hetilap híradásaiból is, ahonnan időnként az Ön munkájának sikereiről is értesülhettünk.

Csaknem háromszázezer izraeli a magyar nyelvterületekről érkezett. Kerültek ki közülük tábornokok, magas rangú katonai vezetők, jó néhányan a tudományos, a művészeti, a gazdasági élet reprezentánsaiként váltak ismertté. Érthető, hogy magyar nyelvű napi- és hetilapjaink megkülönböztetett figyelemmel kísérik tevékenységüket.

Visszatérve a családi életünkre vonatkozó kérdésére: lányom, fiam, öt unokám maradt otthon és feleségem kilencvenegy éves édesanyja. Sokirányú elfoglaltságom miatt unokáimmal a legutóbbi időkig nem tudtam annyit foglalkozni, amennyit szerettem volna. Erre csak idejövetelem előtt nyílt lehetőségem. Remélem, hogy szüleikkel együtt eljönnek majd hozzánk Budapestre. Jómagam tíz évvel ezelőtt hivatalos ügyben jártam itt, aztán két alkalommal látogatóként jöttünk. Felhasználtuk az alkalmat és átmentünk Csehszlovákiába, hogy fejet hajtsunk elődeink még fellelhető nyugvóhelyénél Szerdahely ősrégi temetőkertjében.

Beszéljünk kevésbé szomorú dolgokról. Szeretném, ha elmondaná, milyen érzésekkel, tervekkel kezdte meg diplomáciai tevékenységét, miként kívánja gyarapítani elődjének, Slomo Marom úrnak eredményeit a magyar-izraeli kapcsolatok fejlesztésében. Ismeretes, hogy az itteni zsidóság több részre tagolódik. Vannak – különösen fiatalabbak között -, akik az alija lehetőségeivel foglalkoznak, vannak, akik asszimilálódtak, és vannak magukat kettős kötődésűeknek vallók. Számíthatnak-e az Izraelbe készülők arra, hogy esetleges kivándorlásuk anyagi feltételei, vagyonjogi kérdései a két állam megállapodása szerint tisztázódnak és rendeződnek? Az itt maradók maguk mögött érezhetik-e a zsidó állam erkölcsi-politikai támogatását, szolidaritását?

A zsidóság élvezi erkölcsi támogatásunkat

– Elődöm jól megalapozta a két ál- lám közötti együttműködést, a kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit. Felépült a követség és minden tekintetben készen áll arra, hogy megvalósítsa munkaprogramját, megfeleljen rendeltetésének. Munkatársaimmal együtt a további eredmények elérésébe vetett bizalommal láttunk hozzá tennivalóinkhoz. A hivatalos kapcsolatfelvételek a legszívélyesebb légkörben folytak le.

Arra törekszem, hogy a követség a szükséges elkerülhetetlen biztonsági intézkedések ellenére is ״nyitott” legyen, minden ügyfélnek és érdeklődőnek rendelkezésére álljon. A lehetőségekhez képest anélkül, hogy bármiképpen is beavatkoznánk az itteni belügyekbe, a zsidóságnak élveznie kell erkölcsi támogatásunkat, sorsa iránti érdeklődésünket, szolidaritásunkat.

Egyik legfontosabb teendőnknek tartjuk, hogy a lakosság több és jobb információt kapjon Izrael életéről, helyzetéről, viszonyairól. Ma szabad minden irányban a tájékoztatás, korlátlan az utazás, a kölcsönös ide- és odalátogatás lehetősége. Szeretnénk ezt minden módon előmozdítani.

Otthon sok súlyos gonddal, nehézséggel kell megküzdenünk. Tízezrével érkeznek hozzánk a világ minden tájáról új bevándorlók. Több mint nyolcvan országból jött embereket kell egy néppé kovácsolnunk. Csak a vallásuk közös, de mind más nyelvű, más mentalitást, más kultúrát hoz magával. Eggyé forrasztásuk nem könnyű feladat. Ehhez évtizedek kellenek. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen különbség van a harmincas években a náci Németországból kimenekültek, a később be­vándorolt magyarok, a mai oroszok, grúzok vagy a Salamon-akció során betelepített falassák, a magukat az ősi zsidó törzsből származtató etiópiaiak között.

Az ország négy és fél évtizede szinte állandó háborús veszélyeztetésnek van kitéve. Az arab államok egyike-másika ma is országunk megsemmisítését tervezi. Az állandó fenyegetettség és készenlét miatt a véderő korszerűsítése állami költségvetésünkben a legnagyobb tétel. Mi sose veszíthetünk háborút, ez számunkra élet és halál kérdése.

Az ma már nyilvánvaló, hogy az utóbbi években Izrael elismertsége megnőtt és ezzel együtt erősödött nálunk is a zsidó állam tekintélye. Mind szélesebb körben tapasztalható elismerés az ott elért gazdasági, kulturális és tudományos vívmányok láttán.

Nagyra értékeljük a magyar állam vezetői, politikai pártjai, intézményei és lakossága részéről irántunk megnyilvánuló rokonszenvet. Antall József miniszterelnök úrnak az ENSZ-hez intézett felhívása, hogy töröljék el az emberi jogokat sértő, tarthatatlan és indokolatlan cionizmus ellenes határozatot, olyan gesztus volt, melyben az Izrael iránti barátság jutott kifejezésre.

Vannak a két állam között olyan érvényes keretegyezmények, melyeket tartalommal kell megtölteni. Hamarosan esedékes lesz a magyar kormány több tagjának látogatása és tárgyalása Izraelben. Göncz Árpád köztársasági elnök urat államfőnk, Hájim Herzog hívta meg. Tavasszal előreláthatólag Jichak Samir miniszterelnök is Budapestre jön.

Népem követeként térhettem vissza

Ami az itteni zsidósággal való kapcsolatunkat illeti: egyetlen lehetőséget sem akarunk elmulasztani, hogy segítsük öntudatosodásukat, történelmi ismereteik gyarapítását, a fiatalok zsidó szellemű iskoláztatását, művelődését. Arra törekszünk, hogy minél több alkalom nyíljék diákok, értelmiségiek, írók, művészek kölcsönös látogatására, tanulmányútjaira. És csak természetes, hogy említett gondjaink és nehézségeink ellenére, Izrael most és a jövőben is szeretettel fogadja mindazokat, akik a bevándorlási feltételeknek megfelelnek, és nálunk kívánják folytatni életüket.

Magamról még annyit: felemelő érzés arra gondolni, hogy én, aki fiatal gyerekként, kiűzöttként hagytam el ezt a földet, népem követeként térhettem vissza egy szabad, demokratikus, lakóinak egyenjogúságot biztosító országba. Küldetésem sokra kötelez, méltó akarok lenni a bizalomra, szeretném kiérdemelni Izrael minden barátjának támogatását a két ország együttműködését építő és erősítő törekvéseinkhez.

– Kedves Nagykövet úr! Szerkesztőségünk és a magam nevében is sok sikert kívánok Önnek!