Közszolgálat-pártszolgálat, 2000 (Moyses)

Közszolgálat-pártszolgálat, 2000

Az ember csak nézi a közszolgálati tévét, és nem győz álmélkodni. A múltkori A HÉT című műsor – melynek tematikája vészes hasonlóságot mutat a Magyar Rádió Vasár­napi újságjával – első percei az izraeli ka­tonák által lelőtt palesztin kisfiút mutatták, majd az izraeli közélet két szélsőbaloldali és meglehetősen marginális figurája tűnt fel a képernyőn. Következett a nyugalom­ba vonult Göncz Árpád, akinek szavait – nyilván a gyengénlátók és hallássérültek kedvéért – a képernyőre is kivetítették, hogy aztán rögvest megcáfolják őket. Mert ugyebár ez volt a két legfontosabb ese­mény, ami a héten történt. A magyar nézőket miépessé átformálni szándékozó pr-szakemberek hátradőlhetnek kipárnázott bőrfoteleikben, hiszen az üzenet egy­értelmű és félreérthetetlen: „Ilyen a zsidók agresszív országa és ilyen a szabad de­mokrata volt köztársasági elnök.” S vajon mi a kapcsolat a két hír között?

A szintén közszolgálati tévé Magyar Sza­lon című kulturális (?) műsora új csemege­ként tálalta Lovas István könyvét és ellá­togatott a bemutatóra, melyet a magyar politikai alvilág jó pár figurája is jelenlétével örvendeztetett meg. Opuszát elvbarát­ja, a hajdani liberális Bayer Zsolt méltatta, aki hosszan sorolta a könyv „erényeit”. Lo­vas azt fejtegette, hogy publicisztikája min­dig talál (ó, csak ezek a tetten ért szavak ne lennének!), ezért is veszik könyveit és tartják fontosnak munkásságát. Az eredeti­leg a Szent Domonkos Rend Tartomány­főnöksége által jegyzett Kairosz Kiadó is ki­tett magáért, a katolikus univerzalizmus helyett – kormánypénzen – Lovast (három könyvét bocsátották már útjára) meg Bayert juttat a (kormány)hívőknek. A gyűlölet terjesztése Szálasitól Rákosiig mindig is jó üzlet volt ebben az országban, a Kairosz is biztosan nyereséges vállalkozás.

A katolikus egyháznak pedig erre szava sincs, pedig ez legalább akkora folt a sze­retet vallásán”, mint a Regnum Marianum éjszaka orvul lefűrészelt fakeresztje. A közpénzen dotált és egyre inkább beva­dult Bayer, vagy a süllyesztőből előkerült Chrudinák és több társa nem önmaguk miatt irritálóak, hiszen a demokrácia nagy tornatermének még őket is el kell visel­nie. A probléma abban áll, hogy a csak gyűlölni tudó, gondolatilag sivár, szélsősé­ges figurák kikerültek a politikai pornólapok fóliával gondosan leragasztott zárt vi­lágából és a kormány médiapolitikájának aktív részeseként aktív közszereplőként rontják el estéinket. Köszönhetően a mo­dem tömegkommunikációnak, betörnek legprivátabb terünkbe, lakásainkba. Pedig a Fideszre szavazók nagy része nem rájuk voksolt, sőt még kíváncsiak sem voltak véleményükre. Mert véleményük nem vé­lemény, mélyen az alatt van.

Még szomorúbb látványt nyújt a kultu­rális műsort konferálok arca. Behízelgő modorú, mosolygós, az „új demokrata” tömegkommunikációs káderkiképzés első lépcsőit sikerrel vett, karrierre vágyó fiatalok, akik láthatóan megdolgoznak a beléjük vetett bizalomért és pénzért. Pon­tosan úgy viselkednek, mint a szocializ­mus évtizedeinek kultúrcsinovjikjai, álbe­mondói és műkommentátorai. Teszik a dolgukat, (fel)mondják, amit megírnak a számukra. Pedig nem áll jól nekik, hiszen Bayer és Lovas „frontharcos testvérekkel” ellentétben, személyiségük még nem vált eggyé a szájukba rágott tartalommal, sőt éles ellentétben áll azzal. Jobb sorsra ér­demes, megvett fiatalemberek. Mi meg, ha látjuk őket, kapcsoljunk át más, béké­sebb csatornákra. Sok mindent túlélt ez az ország ők is elmúlnak egyszer.

Moyses