Közöny és remény

Tudósítás a MAZSIKE közgyűlésről

A Hitközség patinás Goldmark-termében tartotta beszámoló közgyű­lését a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület. A helyszín ténye önmagá­ban is fejlődést jelent a szervezetek viszonyában, az azonban koránt­sem, hogy a vezető főrabbit elfelejtették meghívni a közgyűlés előké­szítői, ezért a Hitközség vezetői hivatalosan nem képviseltették ma­gukat az összejövetelen. A túlzott érzékenységre utaló távolmaradást lehet minősíteni, szintúgy az elmaradó meghívást. Az azonban biz­tos: a magyarországi zsidó szervezetek kórusában a MAZSIKE sem énekelhet hamisan, ha mástól összhangra törekvést vár el. De hall­gassuk (lássuk) most a „szólószámokat”:

Az Elnökség beszámolóját dr. Ká­dár Iván tartotta. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesület alapításakor leg­főbb célként a zsidó öntudat erősíté­sét, a magyarországi zsidó kultúra újjáélesztését tűzte ki. Szólt arról is, hogy a MAZSIKE kezdettől fogva nyitva áll minden zsidó előtt, egya­ránt várja a vallásosokat, a nem hívő­ket, a „kettős kötődésűeket”, a cio­nistákat és a magukat nemzetiségnek vallókat.

Eredmények és kudarcok

Sikerként értékelte, hogy az Egye­sület szárnyai alól néhány szervezet önálló életre kelt, hogy egyes elnök­ségi tagok más zsidó közösségek ve­zetői lettek, és ott fejtenek ki aktivi­tást. A tényleges tevékenység ered­ményei közé sorolta a Javne Közös­ségi Iskolát és Óvodát, a gyermekbe­tegségeiből kigyógyult Szombat fo­lyóiratot s a sikeres egyesületi szekci­ókat. A működés hibáit és akadályait abban látta, hogy változó, eddig nem létezett társadalmi körülmények kö­zött működik a Kulturális Egyesület. Visszahúzó erő az anyagi szűkösség. Egyesületünk rendszeres támogatás nélkül működik, a tagdíj a kiadások elenyésző részét fedezik, úgy kell „összekaparni” a létezés költségeit. Az viszont nem külső okon múlott, hogy több elnökségi tag nem vett részt az Egyesület életében. A zsidó szervezetek csúcsszerve felállításának elmaradását fájlaljuk, mert bár a tár­gyalásokon képviselőnk, Gadó György mindent elkövetett a meg­egyezésért, két szervezet ellenállása miatt az nem jöhetett mindeddig lét­re.

Kifulladó körök – reménykeltő tervek

Az Elnökség beszámolóját az egyes klubok, körök képviselőinek hozzászólásai követték.

Magén István a néhány szekció ha­nyatlását okozó összehangolatlansá­got panaszolta. A Chagall-kör vezető­jeként annál több eredményről adha­tott számot, mert sikerült egy képzőművészeti műhelyt teremteni, s 12 kiállításuk társadalmi eseménnyé emelkedett.

Simonyi Péter arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a mind durvább anti­szemita megnyilvánulások ellenére nincs bennünk veszélyérzet. Ennek tudható be, hogy érdektelenség miatt megszűnt a Makkabi önvédelmi kör. Ezzel szemben jól szolgálta budapes­ti tartózkodásuk alatt az orosz alijázókat a Micve mozgalom. Ebbe há­romszázötvenen kapcsolódtak be. Megemlítette, hogy egyes szerveze­tek csak reprezentáltak Ferihegyen, s amíg a „micvések” 1 millió forintot gyűjtöttek össze, addig az akkori

MI­OK ötezer (!) forinttal „segítette” a sorsüldözött menekülőket. Beszéde befejezéseként a tagság nagyobb anyagi támogatását szorgalmazta, s egy szóban megfogalmazta a legna­gyobb veszélyt: az autonóm körök eddig is csupán fanatizmussal létre­hozott eredményeit a vezetők kiful­ladása fenyegeti, a tagság kedvetlenítő közönye miatt.

Virág Teréz, a holocaust túlélőinek és azok leszármazottainak lélektani problémáival foglalkozó ismert pszi­chológus a KÚT, vagyis a Közös Út Találkozó munkásságát ismertette. Az országban csoportjuk is foglalkozik egyedül a népirtás máig követhető hatásával. Betekintést adott a gyó­gyítás lehetőségeibe, az együttlét, a beszélgetés, a „kibeszélés”, az identi­tás megerősödésének jótékony kö­vetkezményeire. Videóra vettek több, egyenként 5-6 órás interjút, de az egyedülálló anyag iránt sem a Te­levízióban, sem saját köreinkben nincs érdeklődés. Nagyobb a nem­zetközi elismerés, mint a hazai. Egy rendelőt szeretnének létesíteni a holo­caust túlélők s mindenfajta negatív társadalmi hatás sérültjei számára. Gyógyító, nevelő, tanácsadó szolgá­latot körvonalazott. Mivel ez az álla­mi egészségügyi szolgáltatás része lenne, elvárják a kormányzat támo­gatását.

Palkovics Klára, Raj Tamás főrabbi távollétében a Buber körben folyó ta­nulásról és a nyugdíjasok összejöve­teleiről számolt be, továbbá javasolta a szülők aktivitását is fokozó gyermekprogramok kiszélesítését. Ugyan­csak a gyerekekkel való több törő­dést szorgalmazta Róna Róbert. Ő hívta fel a figyelmet a kirándulások közösségteremtő erejére, s arra, hogy az egészséget óvó természetjárás egyben „szabadegyetem”, ahol meg­vitatják napjaink problémáit. Bányai Imréné a Nyugdíjas Klubért tett, de magára maradt erőfeszítéseit tárta fel.

Fekete László főkántor arról az ör­vendetes érdeklődésről adott hírt, ami manapság muzsikusok, előadóművé­szek és zenét kedvelők körében jelent­kezik a zsidó zene iránt.

Rózsa T. Endre az Egyesület ellen­asszimilációs szerepét taglalta. Kriti­zálta a sajtót, mert az szerinte keve­set foglalkozik a zsidóság és Izrael dolgaival. Példaként Izrael államfője magyarországi látogatásának ma­gyar sajtóbeli kurtaságát vetette össze a cseh tömegkommunikáció részletes tudósításával Herzog izrae­li elnök prágai látogatásáról. Kifogá­solta, hogy százezer magyar zsidót érintő ügyekben minisztériumi fő­osztályvezetők döntenek, s hangot adott a kárpótlással kapcsolatban an­nak a véleménynek, hogy mi nem ál­lami támogatást kérünk, hanem saját va­gyonunk egy részének visszaszármazta­tását. Szükségesnek tartja, hogy kép­viselőnk legyen a zsidóság ügyével foglalkozó minden hazai és külföldi szervezetben.

A zsidó egység hiánya

Deák Gábor felhívta a figyelmet ar­ra, hogy az új tankönyvek sem értetik meg a diákokkal a zsidóság tragédiá­ját, s az iskola nem kellően alapozza meg az ifjúság előítéletmentes gondolkodását és érzelemvilágát. Figyel­meztetett az egység hiányából adódó veszélyekre, s javasolta – mert csúcsszervet, úgy tűnik, néhány más szer­vezet élén álló markáns személyiség akadékoskodása miatt nem tudunk létesíteni – egy havonta összeülő, egyeztető, s konszenzus nyomán kö­zösen fellépő Zsidó fórum életre hívá­sát. Hasonló véleményen volt Vértes István. Szerinte eredményesebb lesz az együttműködés, ha a zsidó szer­vezetek összességét nem ruházzák fel állandó jogokkal, hanem csak valamilyen aktuális ügyben ülnek össze, s abban is csak teljes összhang esetén döntenek.

Dr. Kelen Dénes a legfontosabb fel­adatnak, a zsidó-keresztény párbeszéd kiszélesítését, propagálását tartotta, Rácz Dániel pedig azt fejtegette, hogy a párbeszéd ne csak teológiai kérdé­seket feszegessen, s a véleménycsere szélesedjen ki a nem hívők körében is.

Sági Zoltán az asszimilációból ki­ábrándultak identitás-keresésének problémáit érzékeltette, majd javasolta, hogy az állam birtokolta zsidó va­gyonból hozzanak létre egy iskolai, neve­lési, kulturális központot. Az egyöntetű tetszést arató felszólaláshoz kapcso­lódott Erdős Györgyné, amikor a közösségi, társadalmi élet akadályáról, egy méltó módon felszerelt klub hiá­nyáról beszélt. Felhívta egyben a fi­gyelmet arra, hogy a kulturális profil szinte teljesen kiveszett az Egyesület működéséből. Várai Emil méltatta az Egyesület alapítóinak érdemeit, s ter­mészetesnek minősítette, hogy közü­lük többen, különféle okokból vissza­vonultak, de az elnökség kötelessé­gének tartotta, hogy hozzájuk hason­ló képességű, önzetlenül munkát vál­laló utódokról gondoskodjon. Hatá­rozati javaslatot terjesztett elő, hogy a korábbi rossz tapasztalatok miatt ne egy-két emberre bízzák a Szombat szerkesztését, hanem egy szerkesztőbizottságra, amelynek élén a főszer­kesztő áll.

Az elmúlt időszak munkájáról szóló beszámolót, a hozzászólások után a közgyűlés elfogadta.

V.E.