Közöny

Azt hittem, hogy az Izraeli Filmhét a bu­dapesti zsidóság számára közös él­mény, esemény lesz. Azt hittem, hogy minden délután vagy este megtöltik az inkább vetítőterem, mint mozi nagysá­gú, a mindössze 120 férőhelyes Örök­mozgó nézőterét. Azt hittem, hogy bár vannak az adott héten betegek, minden percükben elfoglaltak, a fővároson kí­vül tartózkodók, a hiányos propaganda miatt a programról hírt sem hallók, to­vábbi, felsorolhatatlan okból távolma­radók, mégis eljön a budapesti zsidó­ság. Azt hittem, hogy kíváncsiak a fiatal filmművészetre, vagy csak a filmekben jól-rosszul visszatükröződő izraeli élet­jelenségekre, a hétköznapokra, az utcákra, a hősökre, a linkekre, a kinti sikerre és kudarcra, a gyerekekre, a vé­nekre… Azt hittem, hogy eljönnek né­hány templomkörzetből, akik, míg egy­kor tiltották, bizonyára vonzódtak a til­tott gyümölcshöz; azt hittem, hogy je­len lesz a kulturális rendezvényeken, bálokon megjelenő néhány száz közép­korúból pár tucat; azt hittem, hogy fel­tűnnek az előadásokon a zsidó szerve­zetek Izrael-barát vezetői, vagy legalább a cionisták; azt hittem, hogy a zsidó is­kolákban egy-egy tanár megszervezi osztályát a látogatásra – de nem jöttek!

Mégis, minden előadáson majdnem minden szék foglalt volt. Nap mint nap ugyanazok töltötték a mozit meg: a gyalog zsidók. Találkoztunk továbbá egy darab rabbinövendékkel, egy darab Mazsike-elnökkel és sok-sok fiatallal: zsidóval, kereszténnyel. És raj­tuk kívül a közönnyel!