Közmagyar Kozmoszgyúró babilóniai kalendáriuma

Közmagyar Kozmoszgyúró babilóniai kalendáriuma

II. Február (első fele: SVÁT)

Teve (Gimmel) (3-as) Vízöntő (fény oldal)

Milyen sokat segíthet egy-egy szimbó­lum! Ción héberül jelet, kijelöltet je­lent. Kérdés, hogy tudunk-e bármiről – és főleg a Lét Uráról – bármit jelek, szimbólumok nélkül. „Teve van egypúpú, van kétpúpú… és több!” Mert a harmadik betű a teve, a gimmel. A hár­mas szám. A teve a hátán hordja az élelmét, vagyis önellátó, érett.

Ajándék. Gyümölcs.

A tevéről elnevezett hármas, a gim­mel betű, az ékírásos sorban a tisztán­látás és az érettség helye a világmére­tű őslény szemével nézve.

„A teve…” Az érett értelem azt súg­ja, „egyedül is jó”. Lehetetlenség, hogy az ember egy másik lény utáni vágyakozással töltse az életét, vagy hogy egy másik lény nélkül ne bírja vidáman élvezni az életet. A magányba csak az hal bele, aki úgy dönt, hogy az életet nem lehet szeretni. Lehet.

Aki kapcsolatokra szokik rá, ugyano­lyan addikttá, függővé válhat, mint az alkohol szerelmese. A leszokáshoz meg kell érteni, hogy értékem végtelen – cso­dakincs vagyok -, függetlenül attól, hogy más szeret-e, vagy sem. Kellemes dolog szeretetet, egyetértést kapni – de megvagyunk nélküle, nem követelhet­jük ki a sorstól. Ha megtanuljuk ellensú­lyozni a gyerekkorunkban (az elkerülhe­tetlen csalódások által) belénk rögzült „nem vagyok rendben” üzenetet, s el­kezdjük önfegyelemmel kiépíteni ön­tiszteletünket, előbb-utóbb kellemesebb kapcsolataink lesznek majd. Jobb, ha le­szokunk az önlebecsülésből eredő tökéletességmániáról, ami által magunkban is, másokban is korholista módon min­dig a hibákat vesszük csak észre. Ráadá­sul önértékelésünk legyen mindentől független, hogy ne függjünk mások vé­leményétől, elfogadásától. Erre valók a vallásos jelképek, legendák – hogy az abszolút értékre emlékeztessenek. A ti­beti láma, Milarepa azt írja: „Rászok­tam, hogy egyként szemlélem az életet és a halált, s feledem félni a születést és a halált.” Krisna pedig azt mondja: „Ki az érzéki világból úgy vonja vissza vá­gyait, mint teknős a fejét, lábát – bölccsé az csillapult csupán. Ki érzékei tár­gyán csügg, kísértés ejti foglyul azt, vágy követi a kísértést, a vágyat indulat, harag… De ki szenvtelenül néz át a vi­lág tüneményein, legyőzve önmagát mindig, végül nyugalomra lel.”

Adjunk még több elismerést magunk­nak és másoknak. Őszintétlenül is kelle­mesebb átok helyett áldani, irigykedés helyett adni. A kutya ugat, a tevekara­ván mosolyog. Ahogy a karaván imája mondja: „Kegyelmezz, istenünk, a halál áll a hátunk mögött! Kegyelmezz, iste­nünk, nincs itt nővérünk, s váratlanul közeleg a halál! Bocsáss meg, iste­nünk!” Ki nevezze el először az állato­kat – kérdezte Számáéitól Isten -, te, vagy az ember? Majd én! felelte Számáél, hiszen idősebb és bölcsebb vagyok. Isten ekkor ökröt mutatott neki: „Mi en­nek a neve?” Számáél hallgatott. Talán kuru? Nem, nem, mondta az Úr, és Ádámhoz fordult, de mindig olyan sza­vakkal, hogy az ember értse, mit kell visszhangoznia: „Örök neve az lesz, amit most adsz neki!” Ádám pedig azt mondta: „Ööö… ökör?” Ez az ! Aztán tevét mutatott neki: „Tevén eléd e lényt, talán te néven nevezed?” Ádám habo­zott: „Te… vén…” Igen! Így hívják!

Ezek után Isten megmutatta Ádámnak ivadékai nevét is, egészen Dávid ki­rályig és utódaiig, egészen a Messiásig.

S most, amikor önépítő lépésben a Felső Erőt kéne kémem, vegye át terheim egy részét – mert úgy kell nekem ez, mint púp a hátamra -, látom, hogy nem bírok hinni… Bár a zsoltár vigasztal: „Istenem, óvd meg nyelvemet a rossz­tól, ajkamat a hamis beszédtől…” S folytatták, sok millió visszhangzóval együtt, reggel, este, Dávid óta a kilenc­venedik nemzedékben: „Lelkem marad­jon nyugton, ha átkoznak is, legyen lel­kem olyan, mint a por, mindenki előtt!”

FEBRUÁR második fele (újhold után, ÁDÁR hava)

Ajtó (Dalet) (4-es) Vízöntő (árnyoldal)

A Dalet, a Négyes, ajtót is jelent. Hány ajtón megyünk keresztül…

Ez az ajtó a kedvesség ajtaja. A ked­vesség a Jóteremtő, a Létcsináló legfon­tosabb utánzandó tulajdonsága. Nem vé­letlen, hogy Jichák (Izsák) ősapa neve – Jákób-Izrael atyja – Nevetést jelent. Ő még a gonoszokhoz is kedves, lám „vi­rulnak”. Ez a legfőbb erény ötezer éve, kezdve Ádámtól, s a tíz nemzedékkel későbbi Nőéig (aki az állatokkal volt kedves), majd tíz nemzedékkel később Ábrahámig (i. e. 1900), aki milyen ked­vesen fogadta az angyalokat, s megmen­tette Lótot. Hét nemzedékkel később, szépunokájánál, Mózesnél látjuk megint, hogyan tereli a népet a pusztában kedvesen (meg is kapta büntetését, amiért ráü­tött a sziklára, jött volna víz amúgy is).

Még hét nemzedék, és már Dávidnál vagyunk, a fő felkent idolnál. De ne fe­ledjük, mindenkit felkent (héberül másách, görögül krisztein) a pap, aki beval­lotta bűnét (Móz III 14.28)… A zsoltá­rokban azt írja Dávid (37,5): „Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd ő teljesíti… Csillapodjál le az Úrban és várjad őt: ne bosszankodjál arra, aki sze­rencsés, se arra, aki álnok tanácsokat kö­vet. Szűnj meg a haragtól, hagyd el a he­veskedést, ne bosszankodjál, csak rossz­ra vinne!”

Mintha a dél-afrikai Maliban lakó ibók nem a 22 gla-gla jelből teremtett világban hinnének, mintha a regösök nem „melegítő” remegést jelentő szóval neveznék meg magukat. Mintha az azté­kok Tloke Nauke-ja, vagy a khmerek U blej U nonghtauja nem szintén a teremtő kreatív realitásra utalna. És tényleg Dá­vid leszármazottai a talmudi mesterek, Szandelár és Háj gáón s a köztük lévő (II-X. sz.-ig következő) nemzedékek? Hogy Rási a Szandelár rabbi utóda len­ne a XI. században? S az ő utódai a frankhoni Troyes, vagyis Treves nevű – ma Dreyfuss – család, akinek egyik, Klauber családnevű lánya a prágai Löw rabbi, a Maharal mamája lett volna? Akinek egy rokona ismerte a zsidókiűző Aragóniái Ferdinánd királyt, akinek a mamája zsidó volt (Juana Henriquez). Olyanok, mint Krisna, Visnu, Síva utó­dai, leszármazott hercegei… Állítólag a „gólem” szó burkot jelent, s a dávidi lé­lek „burkára” utal, hogy a Maharal né­ma „gólemet készített” agyagból. Ferdi­nánd királyt pedig agyaggal kente be Ludovico lazaretto rabbi, és száján át le­helt bele szent lelket. A hinduk, akik a „visszhangzó” jelentésű Hoduból (hébe­rül ez India neve), az Ábrahám „túlnani” apja szülőföldjéről jönnek, risiket, félis­teni magasságban létező bölcseket tisz­telnek hasonlóképpen… Krisna mon­dotta: „Ki minden lényt barátjának, vilá­gok atyjának tekint, s áldozata, vezeklése tudójának, békére jut.”

A negyedik ajtó az önbecsülésben: a leltár készítése jó és rossz tette­inkről – hogy helyes arányokban lás­suk végre magunkat, s leálljunk az in­dokolatlan, gyerekkori önlebecsülés, korholás visszahangzásával. Hiszen, ahogy az imakönyvben lapozó zsidó Habsburg-ősök szövege mondja: „Mit panaszkodhatunk? Inkább vizsgáljuk meg viselkedésünket és térjünk meg Hozzád, Uram!”