Kozma Pál festőművész kiállítása

Az első szavak legyenek a tiszteletéi, a köszöntéséi. Kozma Pál tavaly töltötte be 85. életévét. Köszöntsük hát először is azt az embert, aki hihetetlen szívóssággal, akaraterővel, kitartással és szeretettel mindenekelőtt élt; átélte az elmúlt több mint nyolc évtizedet, s megélte azokat a sajnos ritkán boldog pillanatokat és azokat a nem is emberi méretű tragédiákat, melyeket a sors rámért. Nem egyedül rá, de rá is. Kozma Pál élete szinte minden szakaszában célokat, feladatokat látott maga előtt, humánus céltudatossága mindig belülről vezérelte. Ennek is köszönhető, hogy ma is aktívan dolgozó festőt köszönthetünk személyében, aki ugyan már régen nyugdíjas, de aki az alkotómunka, a festés nélkül ma sem tudja elképzelni napjait. Lakásának kisebbik szobája ma is műterem-hangulatot áraszt, ahol az alkotói akarat és érzés betölti a kis teret.

Kozma Pál egész életében valahol a képzőművészét terrénumán mozgott, még ha a szó közismert értelmében nem is lett igazán hivatásos művész. Az élet farkastörvényei arra kényszerítették, hogy más keresőfoglalkozást folytasson. S erről csak a tisztelet és a nagyrabecsülés hangján lehet szólni, hiszen már nem is oly fiatalon megszerezte a jogi végzettséget, s ezt követően nagyra becsült vezető gazdasági munkatársa lett egyik kereskedelmi vállalatunknak.

Mindemellett állandóan képezte magát, kereste a továbblépés művészi, szakmai lehetőségeit, s rajzolt, festett, megteremtve saját festői arculatát. Gyermekkorától vonzódott a vizualitás világához. Esti iskolákba, kurzusokra járt, s ott jeles mesterek közelében fejleszthette eredendően meglevő érzékét, tehetségét. Szívesen emlékezik a Szentiványi Lajos, Balogh András vagy Balogh Jenő körében eltöltött időkre, a nevezetes tokaji tábor éveire.

Sokféle színnel dolgozik, képei ennek ellenére nem tarkák. Vonzódik a tájfeldolgozáshoz. Sokfelé járt az országban, a világban, s az utazási élmények képélményekké is váltak. Különös kompozíciós érzékkel hangolja össze táj és ember együttesét. Sokszor a figurák csak egyfajta jelzésként vannak jelen munkáin, mintegy az ember jelenlétét festőileg és gondolatilag indokolva, ám a kép teljességében nem ők, hanem az egész a fontos, az éggel, a kiterpeszkedő, végtelenségbe vesző tájjal, a fényhatásokkal. Kozma Pál képeiben nem vész el a részletekben, hanem az egész kompozíció teljességében gondolkozik, s ez teszi nagyon összefogottá munkáit. Így akár Lillafüredről fest képet, akár Balatonföldvárról vagy a szeretett tokaji tájról, sohasem csupán azonosítható környezetről van szó, hanem a benyomásról, s ez alapvető festői attitűdre utal.

Ez a kis kiállítás sajnos csak keveset tud bemutatni izraeli képeiből, de ezeknek is van egyfajta többlete, szellemisége. Ezekből a munkáiból kiérezni az alapvetően más természeti, városi környezet egészen egyedi világát, a keleti és az ősi kultúra egyfajta genezisét. Festőileg is más fényeket sikerül képeire varázsolnia, s belőlük érezni lehet, hogy mennyire magába olvasztott élményt dolgoz fel, érzékeny festői eszközökkel.

Van Kozma Pál festészetének egy olyan íve is, melyben egyfajta kubisztikus, szerkezetes gondolkozási irány, másfajta festői törekvés mutatkozik meg. Elsősorban a városi építészeti elemek felhasználásával válik igen fontossá a kép szerkezete, amely azután rendkívül újszerű festői hatások elérésére képes. Kozma Pál tehát nemcsak az érzékenység, hanem az intellektus festője is. Talán a legszuggesztívebb képe az Orfeusz és Eurüdiké, amelyen a görög mitológia e fájdalmasan gyönyörű és katartikusan érzéki történetét dolgozza fel rendkívüli fantáziával és empátiával, igen eredetien.

Végül hadd utaljak akvarellel készített kiváló önarcképére, melyből egy tiszta értelmet sugárzó céltudatos és nagyon érzékeny arc néz felénk. Valamiféle esszenciának is tekinthetjük e festőileg is igen oldottan elkészített munkáját.

Amikor tehát e vészterhes időkben megnyithatjuk Kozma Pál kiállítását, jó érzés tudni, hogy vannak még olyan menedékhelyek, azíliumok a világon, mint a Chagall Galéria, ahol a tiszta és emelkedett művészettel szembesülhetünk.

(Dr. Feledy Balázs beszéde a kiállítás megnyitásán.)