Körkérdés a hitközségi választások előestéjén
Szerkesztõségünk az alábbi körkérdést juttatta el a felsorolt személyiségekhez:
Hitközségi választásokat tartanak 2003 tavaszán. A Szombat közelmúltra és közeljövõre vonatkozó körkérdéseivel keresett meg olyan zsidó közéleti személyeket, akik ma hitközségi vezetõk, azok voltak, nevük szóba került ilyen pozíciók lehetséges várományosaiként, illetve más zsidó szervezetek vezetõi, vagy korábban betöltöttek ilyen posztot.
Hogyan értékeli a hitközség munkáját az eltelt választási ciklusban
- – a kárpótlás
-
– a magyar zsidóság belföldi politikai képviselete
-
– a magyar zsidóság külföldi politikai képviselete
-
– az antiszemitizmus elleni fellépés terén?
Ön szerint mik lesznek a megválasztandó vezetõk legsürgõsebb teendõi?
Szükségesnek tart-e személyi változásokat a hitközségi vezetés illetve az egyes hitközségi intézmények élén? Milyen posztokon? Kérjük, indokolja válaszát.
Ön szerint ma milyen a hitközség imázsa a magyar zsidóság köreiben?
Olvasta-e a „Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon” címû, Kovács András által nemrég közzétett felmérést? Miként kommentálná annak eredményeit?
Ön szerint Magyarország EU-csatlakozása mennyiben befolyásolja majd a magyar zsidóság helyzetét?
A kérdéseket a következõ személyeknek küldtük ki:
Alföldy Kata, a Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesületének elnöke
Bán György, a Ronald S. Lauder Alapítvány európai ügyvezetõ igazgatója
Engländer Tibor, a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke
Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a Mazsihisz volt elnöke
Fixler Hermann, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke
Herczog László, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség fõtitkára
Hajósné, Vértes Antónia, a B’nai B’rith Elsõ Magyarországi Páholy elnöke
Korányi László, a B’nai B’rith Elsõ Magyarországi Páholy és a Mazsike volt elnöke
Olti Ferenc, a Mazsihisz alelnöke, az European Council of Jewish Communities alelnöke
Örley Pál, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete elnöke
Peresztegi Ágnes, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány volt munkatársa
Sebes Gábor, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány volt irodavezetõje
Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke
Szenes Iván, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága elnöke
Székely Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület volt elnöke
Szeszlér Tibor, a B’nai B’rith Elsõ Magyarországi Páholy volt elnöke
Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz és a Bzsh ügyvezetõ igazgatója
Szerkesztõségünk az alábbi válaszokat kapta:
„
Hogyan értékeli a hitközség munkáját az eltelt választási ciklusban
– kárpótlás
– a magyar zsidóság belföldi politikai képviselete
– a magyar zsidóság külföldi politikai képviselete
– az antiszemitizmus elleni fellépés terén?
Negatívan. Az elmúlt négy évben nem sikerült új kárpótlási kezdeményezést megvalósítania a MAZSIHISZ-nek.
Az elõzõ ciklusban megindult folyamatokat próbálták folytatni, de megengedhetetlenül lelassult az ügyek intézése.
A hitközségtõl a kárpótlási ügyek intézésének súlypontja egy idõre átkerült a MAZSÖKhöz. Máig sem pontosan tisztázott jogkörrel Sessler György vezetésével létrejött a MAZSIHISZ kárpótlási bizottsága. Ez több ülést tartott és a meghozott döntések alapján a MAZSÖK apparátusa komoly eredményeket ért el a kárpótlás terén, paradox módon éppen ez okozta további mûködésének ellehetetlenülését. Keményen igyekeztek képviselni a magyarországi zsidóság sajátságos szempontjait – ez részben sikerre is vezetett. Az osztrák kárpótlás sikeres befejezése, és ennek a nemzetközi zsidó szervezetek által történt negatív értékelése megpecsételte a kárpótlási bizottság sorsát, a kirobbantott személyi konfliktusok a további érdemi munkát megbénították.
Még szomorúbb a helyzet a hazai kárpótlási ügyekben. Az elmúlt években a személyi kárpótlás kérdésében elõrelépés nem történt. Ennek tudható be, hogy egészen a múlt év õszéig néhány langyos, alázatos kérésen túl, semmiféle akciót sem hirdettek meg, hagyták az ügyet elaludni.
Az elõzõ kormány idején igazi politikai képviseletrõl nem beszélhetünk.
Az elmúlt idõszakban a Tordai Péter által vezetett MAZSIHISZ súlytalanná vált, a korábban a nem zsidó társadalomban kivívott respektusát, pozícióit lényegében elvesztette.
(Az adminisztráció persze közben tette a dolgát és igyekezett a nem politikai jellegû tárgyalásokon elérni, hogy az állami forrásokból minél nagyobb részt kapjon a hitközség. Az ezekkel kapcsolatban kialakított tárgyalási koncepció sikerre vezetett.)
Az elmúlt kormány idején – amint azt a magyarországi zsidóság túlnyomó része érezte – legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy alig titkolt összefonódás állott fenn a vezetõ kormánypárt és a szélsõjobboldali parlamenti párt között. Az antiszemitizmus elleni fellépés terén a MAZSIHISZ elnöke nem tudott hatékony stratégiát megtervezni és megvalósítatni, mert az akkori kormánnyal gyanúsan jó kapcsolatokat ápolva – úgy tûnik –, feláldozta érdekeinket személyes ambíciója oltárán. Nem merte, vagy nem akarta felismerni az Orbán-kormány idején kialakult összefonódások valóságos veszélyét, és ezért a MAZSIHISZ nem is léphetett fel hatékonyan az így kialakult szituációban, ez pedig megbénította az apparátus ilyen irányú mûködését is.
.
A kialakult rossz szituáció tette szükségessé azt, hogy a cionista szövetség kezdeményezésére, sok év után a különbözõ zsidó szervezetek konzultációkat kezdjenek az antiszemitizmus elleni közös fellépésrõl.
A MAZSIKE kezdeményezését elfogadva, a többi zsidó szervezet is helyeselte a tavalyi gettó felszabadulási évfordulón tartott parlament elõtti demonstrációt.
Ez a gyûlés átütõ erõvel tárta a zsidó és nem zsidó közönség elé azokat az alapos aggodalmakat, amelyeket a magyarországi zsidóság érzett a fellángolt zsidóellenességgel kapcsolatban. Az elmúlt idõszakban ez az esemény volt az, amely egyértelmûen pozitívnak és hasznosnak bizonyult az antiszemitizmus elleni fellépések során.
Ön szerint mik lesznek a megválasztandó vezetõk legsürgõsebb teendõi?
A választások befejezõdése után az újonnan megválasztandó vezetõknek el kell érniük, hogy megkezdõdjön a teljes döntési struktúra átalakítása.
Az adminisztráció most saját belátása szerint cselekszik, hiszen az ügyeket valamilyen módon el kell intézni, mert ezek nélkül az élet nem folyhat.
Meg kell kezdeni a hitközségi alapszabályok felülvizsgálatát oly módon, hogy a kialakuló új struktúra biztosítsa a demokratikus, nyilvános és gyors döntéseket, biztosítania kell azt is, hogy az adminisztráció a döntések meghozatalához szükséges elõkészítõ munkálatokat végezze el és azt tárja a megfelelõ testületek elé.
A változtatásra elsõsorban a választott testületek mûködése terén van szükség.
Szükségesnek tart -e személyi változásokat a hitközségi vezetés illetve egyes hitközségi intézmények élén? Milyen posztokon? Kérjük, indokolja válaszát.
A személyi változások kérdésében az újonnan megválasztott közgyûlésnek kell döntenie, és ezt mindenkinek illik tiszteletben tartani.
Ismerve a Szombat szerkesztõinek „ügyvezetõ igazgatói fóbiáját”, nem akarom megkerülni a kérdést, és mivel az ügyvezetõ igazgató megválasztásáról én is szavazni fogok – egy szavazatom van, mint minden más küldöttnek –, a jelenlegi személyre fogok szavazni.
Ön szerint ma milyen a hitközség imázsa a magyar zsidóság körében?
A hitközség imázsa az antiszemitizmus elleni bátor és koncepciózus fellépés hiánya, az elõzõ kormány idején tanúsított túlságosan is visszafogott magatartás miatt nullifikálódott, a zsidó emberek bizalma megingott a hitközségben.
Az 1990-es évek elejétõl kezdve ezen a téren viszonylagos javulás állott be, bár a MIOK-idõkhöz képest ez nem volt nagy eredmény –, de ezt a MAZSIHISZ elnökének nem sikerült fenntartania, néhány hónap alatt tönkretette. Nehéz munka vár arra, aki ezt a megtépázott csekély tekintélyt helyre kívánja állítani.
Olvasta-e a „Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon” címû Kovács András által nemrég közzétett felmérést? Miként kommentálná annak eredményeit?
Egyik kezdeményezõje voltam annak, hogy Kovács András professzor kezdje meg a szociológiai felmérését a magyarországi zsidóság állapotáról. Ez a mû hû képet nyújt a magyarországi zsidóság állapotáról, köszönhetõen a szerzõ által alkalmazott kiváló tudományos módszernek.
A zsidóság vezetõinek az abban írtakat valamennyi rövid és hosszú távú döntésük meghozatalakor figyelembe kell vennie, bár azok számomra semmi meglepõt sem tartalmaztak, az elõzetes hipotéziseimet igazolták vissza.
Különösen jelentõs ez a mû azért is, mert elõször kaptunk valóságos képet a magyarországi – különösen a budapesti zsidóság – területi elhelyezkedésérõl, az elmúlt évtizedek társadalmi mobilitásáról.
Ön szerint Magyarország EU csatlakozása mennyiben befolyásolja majd a magyar zsidóság
helyzetét?
Magyarország EU-csatlakozása nagymértékben és rövid távon nem fogja lényegesen megváltoztatni a magyarországi zsidóság helyzetét. Csak reménykedni lehet abban, hogy középtávon csökkennek a társadalmi feszültségek, és háttérbe szorulnak a xenofób, antiszemita nézetek.
Sajnos, Ausztria példája a legutóbbi idõkben megmutatta, hogy az EU-s tagság nem jelent automatikusan gátat a szélsõjobboldali nézeteket valló csoportok hatalombóli részesedésével szemben.
A holokauszt szörnyû pusztítása folytán ebben a régióban a magyarországi zsidóság maradt meg egyedül önálló tényezõként. Az EU csak lehetõséget jelenthet arra, hogy ezt a szerepünket megpróbáljuk megerõsíteni, és biztosítani azt, hogy meg tudjunk õrizni saját világunkat, s meg tudjunk állni a saját lábunkon.
A „zsidó-parlament” hiánya
A hozzám csak késõbb eljuttatott kérdésekre, sajnos csak röviden és összevontan tudok válaszolni.
Elõször is le kell rögzíteni, hogy itt most a Mazsihisz/BZSH (továbbiakban Hitközség) entitásról van szó, ami nem fedi le az összes magyar zsidó hitközséget.
Tapasztalataim alapján úgy látom, a Hitközség imázsa, renoméja – nem beszélve a vonzerejérõl – a zsidó közélettõl távol lévõ zsidók szemében igen keveset javult az elmúlt években, de mondhatom itt az elmúlt 12 évet is. Pedig kétségtelen eredményeket sorolhat fel a hitközségi vezetõség, amit egyébként minden adandó fórumon meg is tesz. (Tehát nem a Hitközség-imázs Központot hiányolom.) A zsidó közélet hitközségen kívüli szereplõi már általában árnyaltabb képet szoktak megfogalmazni, amiben sokkal több a konkrét kritika és emellett az elismerés is.
Amiben a két kör véleménye megegyezik: ahhoz, hogy a Hitközség hiteles központja lehessen a zsidó hitéletnek (sõt közéletnek), sokkal áttekinthetõbb, demokratikusabb mûködésre van szükség. Ez az igen elterjedt vélekedés és ezzel a Hitközség szerepének megítélése nem fog megváltozni attól, hogy hangoztatóit megpróbálják hatalmi ambíciókkal diszkreditálni.
Alapvetõ kérdésnek tartom a végiggondolt hitközségi stratégia hiányát. Ebbõl következik, hogy ma is alapvetõen a rögtönzések határozzák meg a politikai akciókat, sõt a hitéleti, közösségi fejlesztéseket (vagy nem fejlesztéseket). Természetesen a napi feladatok sokasága adja magát, itt most nem ezekrõl van szó. Amikor például a Mazsök kuratóriumában javasoltam, hogy a rendelkezésre álló néhány tízmillió forintot sokkal hatékonyabban használhatnánk fel, ha nem apróznánk szét a legkülönbözõbb (egyébként érdekes) pályázatokra, hanem stratégailag végiggondolt célokra írnánk ki pályázati programokat, a többségében hitközségi vezetõkbõl álló Mazsök kuratórium többször is leszavazta ezt a javaslatomat. Ugyanezt a megközelítést láthatjuk a Hitközség sokkalta nagyobb forrásainak felhasználásánál. Itt elérkezünk a hatékonyság kérdéséhez: még ha a legátláthatóbb, legkontrolláltabb módon történne is a Hitközség rendelkezésére álló források felhasználása, igen erõsen kérdéses, hogy a közel 3 milliárd forint felhasználása hatékony lenne. Ez már az a nagyságrend, amivel gyökeres változásokat lehetne, kellene elérni a magyar zsidó életben. (Kb. félmillió forint évente minden egyes hitközségi tagra, vagy kb. 30 ezer forint minden magyar zsidóra!!) Nézzük csak meg, hogy ennek a töredékébõl milyen eredményeket ért el a lubavicsi misszió.
Fontos hibának (elsõsorban a Hitközség hibájának) tartom, hogy a mai napig nem jött létre semmiféle zsidó-parlament, formális csúcsszervezet, ami minden olyan országban mûködik, ahol jelentõs és sokszínû zsidó közösség él. Ennek hiányát nem pótolják az idõnként megszervezõdõ, majd szétesõ vezetõi vitaklubok.
A Hitközség nemzetközi súlya, ráhatása a minket érintõ kérdések eldöntésére messze kisebb, mint amit a magyar zsidóság lélekszáma, súlya indokolna.
Kívánom, hogy olyan vezetõséget válasszon a Hitközség közgyûlése, amely képes lesz megoldani a fenti problémákat és azt a sok egyéb fontos feladatot, ami a Hitközség elõtt tornyosul.
Nincsenek illúzióim
Mindenekelõtt megköszönöm a Szombat szerkesztõségének, hogy alkalmat ad ezekben a fontos kérdésekben véleményem kifejtésére, noha csak nagy jóindulattal vagyok a kérdések címzettjének tekinthetõ.
Belföldön és külföldön, kárpótlási és más ügyekben – pl. antiszemitizmus elleni harc – csak hiteles emberek, hiteles mondanivalóval képviselhetnék a magyarországi zsidóságot.
Menyire hiteles emberek vezetik a Mazsihiszt? Más történelmi egyházakban elképzelhetetlen, hogy a vezetõi közt legyenek az ateista állampárt volt tagjai. Köztük olyan, aki fegyveres testület tagjaként felesküdött arra, hogy akár élete árán is megvédi a „cionizmus” ellen is harcot hirdetõ pártállamot. Ma volt harcostársuk a miniszterelnök, az egykori D-209-es szigorúan titkos állományú tiszt, aki az annak idején Izraelt és a „nemzetközi cionizmust” a legfõbb ellenségei között számon tartó kémelhárításnak dolgozott. A Mazsihiszt vezetõi többé-kevésbé nyíltan hozzáláncolták az ilyen miniszterelnököt jelölõ szocialista párthoz. Hogyan léphetnének fel ezek az emberek az antiszemitizmus ellen?
Az elõzõ miniszterelnökkel, aki ebbéli minõségében elsõként látogatta meg az újpesti szeretetotthont, aki a miniszterelnöki keretbõl hatvanmillió forintot szánt az auschwitzi magyar kiállítás méltó megújítására, nem voltak ennyire elnézõek. Ezek a vezetõk véleményezésre megkapták az auschwitzi kiállítás javasolt forgatókönyvét (az elõkészítõ bizottságnak egyébként dr. Schweitzer József országos fõrabbi is tagja volt). Mégis, ahelyett, hogy a történészek készítette szakszerû és tárgyilagos bírálatot küldték volna vissza, fenyegetõztek és hozzájárultak ahhoz, hogy a Népszabadságban gyakorlatilag leantiszemitázzák a kezdeményezõ miniszterelnököt. Ugyanígy kedvüket lelték abban, hogy Kövér László akkori miniszter ellen hetekig sajtókampány folyjon egy olyan megjegyzéséért, amit évekkel azelõtt, az Oneg Sabbat cionista klubban tartott elõadásában ejtett el, és amit mellesleg akkor a helyszínen senki nem kifogásolt. Az Orbán-kormány ennek ellenére további fontos intézkedéseket hozott az antiszemitizmus elleni harc jegyében (a holokauszt-megemlékezés bevezetése az iskolákban, a holokausztról szóló könvek eljuttatása minden iskolába, a Holokauszt Múzeum felépítésérõl hozott döntés), de a viszony a zsidóság hivatalos képviselete és a kormány között jóvátehetetlenül megromlott. Így nem volt rá esély, hogy hivatalos formában bármilyen jogos igényt a korrekt elbírálás reményével vethessenek fel. A kormány pedig végképp lemondott arról, hogy a zsidóság képviselõit bevonja pl. az Oroszországban õrzött, a magyar zsidóktól elrabolt vagyon visszaszerzéséért folytatott erõfeszítésekbe. A párbeszéd és a kommunikációs csatornák híján arra sem volt lehetõség, hogy a valóban káros és ostoba kormányzati megnyilvánulásokkal (pl. Dávid Ibolya megjegyzése az FTC megvétele kapcsán, Orbán Viktor kedvenc rádiómûsora, a Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet asszony ellen folyó jobboldali sajtókampány) szemben határozottan és eredményesen kifejthessék a hiteles zsidó álláspontot. A Hitközség vezetése gyakorlatilag pártpolitikai jászmákat folytatott, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az antiszemitizmus elleni harc is pártpolitikai erõtérbe kerüljön. Ma már egyre kevésbé jut bárkinek is az emberi méltóság védelme az eszébe az antiszemitizmus elleni harcról. Sokkal inkább aktuálpolitikai érdekeket szolgáló megbélyegzésrõl, illetve a megbélyegzés miatti jogos felháborodást orvul kihasználó, lassan terjedõ mételyrõl beszélhetünk. Ebben a szándékosan átpolitizált légkörben „természetesen” a kárpótlási igényeket nem tudták sem a kormánynak, sem a nagyközönségnek a megfelelõ formában, méltósággal és igazunk tudatában elõadni.
A magyar zsidóság ma a közvélemény jó része elõtt olyan közösségként jelenik meg, mint amelynek folyamatos konfliktusa van a MIÉP-pel, a Fradi-drukkerekkel és a szkinhedekkel, folyton elégedetlen a megölt rokonaiért kapott összegekkel, és amely a múzeumokból horribilis értékû festményeket akar elvinni. A zsidóság spirituális tartalma semmilyen módon nem jelenik meg a nyilvánosság elõtt. A keresztény egyházak sok ügyben hallatják a hangjukat, például az abortusz, az eutanázia, vagy akár a valóságshow-k ügyében. A zsidó vezetést viszont még az sem indította szólásra, amikor a munkaszüneti napok praktikus összevonása címén munkanapot csináltak a szombatból. Más kérdés, hogy Schweitzer professzor úr visszavonulása óta nem is nagyon akad, aki hitelesen megadhatná a magyar zsidó választ az egész emberi életet illetõ, súlyos kérdésekben. Arról meg már végképp nem akarok írni, hogy milyen a Mazsihisz vezetõinek a viszonya a temetõhöz, a zsidó iskolákhoz, vagy a kóser élelmiszerellátáshoz. Méltatlan volna a feltett kérdések komolyságához.
A megválasztandó vezetõség legfontosabb feladata ennek megfelelõen az volna, hogy eltávolítsa a zsidóságot a napi pártpolitika erõterébõl, és egyformán jó, de egyben távolságtartó viszonyt alakítson ki a parlamentben képviselt összes párttal. Azt kellene szem elõtt tartani, hogy a pártok jönnek-mennek, de a zsidóság örök. Nem volna szabad, hogy a zsidóságnak kizárólag a kárpótlás összegszerûségével kapcsolatban legyen mondanivalója a nyilvánosság számára. Ehhez persze hit kellene: hit a zsidóság küldetésében, a magyar zsidóság jövõjében.
Azokban a zsidó társaságokban, amelyekben én forgok, a Mazsihiszrõl csak a teljes elutasítás hangján beszélnek. „Imázsról” szó sincs, az túl elõkelõ volna. Igaz, más mérvadó zsidó körökrõl sem hallottam, sem belföldön, sem külföldön, amelyek jó véleménnyel lennének a Hitközségrõl.
A „Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon” címû felmérést olvastam. Legnagyobb erénye, hogy elkészült. Nagy meglepetést nem okozott egyik megállapítása sem, önismeretünk érdekében mégis nagyon fontosnak tartom, hogy a jövõben is rendszeresen készüljön hasonló felmérés.
Az EU-csatlakozás a magyar zsidóságra sem lesz más hatással, mint a lakosság egészére. A lehetõségek és a hátrányok kit-kit egyénenként fognak megtalálni. A provinciális, nyelveket nem beszélõ, a hitközség falain túl nem látó, kicsinyes intrikákba belezápult vezetõség anakronizmusa nyilvánvalóbb lesz még az eddiginél is.
Nincsenek illúzióim. A magyar zsidók ezután sem fogják kikövetelni, hogy mélyen hívõ, elhivatott, képzett, makulátlan jellemû emberek álljanak a Hitközség élén. Nagyjából ugyanaz fog folytatódni a választás után is, mint ami eddig is volt. Csak az idõ fogja eltakarítani a most honos stílust – az egész generációnkkal együtt.
Címkék:2003-03