Könyvespolc: Ritka szép könyv

Ritka szép könyv

(Deutsch Gábor: Gyökér, szár, virág. Országos Rabbiképző Intézet – Zsidó Egyetem, Budapest, 1999. 108 oldal, ár nélkül.)

Aki csak egy kicsit is ismeri a fen­tebbi könyv szerzőjét, elfogulttá válik. Ugyanis Deutsch Gábor – vagy ahogy a könyv címadó írásának mondataival magát jellemzi – „a hatvan éven felüli, nem szálfatermetű, reumá­tól alaposan kikezdett férfiú” (97.o.) – különféle minőségű és műfajú szom­szédvárak (Új Élet, Gut Sábesz, Egység) újságírója, egy már régen nem művelt műfaj avatott mestere, szimpatikus em­ber. Ha írásait műfajilag be akarnánk sorolni, talán szentimentális hangvéte­lű (zsidó) memoárnak tarthatnánk. En­nek a műfajnak kevés mestere találha­tó Pannóniában. A szerző – megfelelve a műfaj szabályainak – otthonos a pes­ti jiddiskejt világában, sőt templomjáró ember, mellesleg tud írni: alanyban és állítmányban is gondolkodik, azonkívül modern műveltséggel és világlátással is rendelkezik, és dolgozó éveit egy nor­mál munkahelyen töltötte. Ez így együtt nem mindennapos abban az ország­ban, ahol a zsidóság számának csökke­nése, illetve a klasszikus zsidó tudással rendelkezők számának radikális fogyat­kozása miatt (főleg a rendszerváltás óta) a fentebbi tulajdonságok egy részének birtoklása már biztos főskolai/egyetemi/hitközségi állást és megél­hetést biztosít az illetőnek. Persze ez a sors (és ez Deutsch esetében nem vád) nemrégiben szerzőnket is elérte.

A könyvben négyféle tematikájú írá­sok találhatók. Több írás szól a magyar­-zsidó múlt egy-egy eleméről vagy figurá­járól (pl. Einhorn Edéről vagy Bernstein Béla főrabbiról), vannak olyanok, me­lyek egy-egy zsidó szokás történetével vagy a hagyomány egy-egy elemével (a kipaviselettel etc.) foglalkoznak. Több cikkben olvashatunk a már említett val­lásos zsidó réteg emlékeiről, életmódjá­ról. A negyedik típusba olyan karcolatok tartoznak, melyek egy-egy nevesebb kor­társ személyiség (Gáli József, Kodály Zoltán) zsidósághoz fűződő viszonyát taglalja. A cikkek szándékoltan nem filo­lógiai mélységű elemzések: még a le­gobjektívabbnak tűnő írásokat is áthatja a pedagógiai buzgalom és a kispolgári vallásos zsidóság múltjában otthonra le­lő személyes hang. Jó példa erre, hogy Deutsch Vasvári Pálról is megemléke­zik, de jól tudjuk, hogy a megemlékezés igényét pusztán az motiválja, hogy a szerző kedvenc imaháza a ’48-as hé­roszról elnevezett utcában van.

A szerző mellesleg (néha túlontúl is) szerény ember. Ez nemcsak személyes­kedés: írásait is alázatos hang jellemzi: nem magát tolja az előtérbe, hiszen ő pusztán transzmissziós szíj, közvetítője egy már csak emlékeiben élő, hajdan­ volt világnak, az urbánus és egyben val­lásos zsidó Budapestnek. Ez a város, amikor a benne élő zsidóság még nem turisztikai látványosság volt, bizonyos erzsébetvárosi, józsefvárosi és terézvá­rosi tereken és utcákon összpontosult. Nem csoda, hogy ennek a könyvnek a szereplői nem az Újlipótváros zsidó pol­gári vagy burzsoá családjaiból származó entellektüelek, Bécs, Berlin és Párizs egyetemeinek később baloldalivá/kommunistává vedlett fiai. Itt maga a szocia­lista-kommunista mitológia toposza, a zsidó kisember jelenik meg. A Teleki tér, a Vasvári vagy a Kazinczy utcai templom más és más hagyományőrző rétegek élettere volt, de egyben közösek voltak: a templomokban imádkozó zsidók cipé­szek, rőfösök, villanyszerelők, órások, azaz kisegzisztenciák voltak. Ez a világ mára persze a múlté: a hajdani halasok és hordárok fiai mára vagy feljebb emel­kedtek a társadalmi ranglétrán, és el­hagyták a templomok általuk szűknek vélt világát, vagy kivándoroltak Izraelbe, esetleg Amerikába.

Nagy előnye az írásoknak, hogy hűen ábrázolják-értelmezik a múltat: végre nemcsak holocaust-mártírológiát és nosz­talgikus kádertörténeteket olvashatunk. A fordulat éve, Rákosiék hatalomátvétele sok zsidónak ismét üldöztetést jelentett: nem az azt megelőző tizenegy, de a ko­rábbi négy évhez képest mindenképp. Hagy rabbik és vallási vezetők mellett disszidáláson rajtakapott melamedek, helyüket nem találó hébertanárok, az ál­lamosítások miatt negatívan érintett kis­kereskedők és iparosok, az 1967-es arab-izraeli háború utáni anticionista kampánytól megrettent kisemberek a szereplői a tárcáknak. A szocialista világ itt nem tejjel-mézzel folyó Kánaánként, hanem diktatúraként mutatkozik meg. Deutsch szemszögéből az imaházak zsi­dó kisemberei egyben voltak érdekeltek, hogy – lehetőleg minél kisebb veszteség­gel, de – megtartsák közösségüket, ha­gyományaikat, és átvészeljék a nehezebb időket. Ez a látásmód is egyedülállóvá te­szi Deutsch Gábor megható történeteit, érzelmes visszaemlékezéseit.

(na)