Könyvespolc: Minden változatlan

Minden változatlan

(Isaac Bashevis Singer: A Moszkát család, Fordította: Turczi István, Novella kiadó, 1995. 1780 forint. Isaac Bashevis Singer: New York árnyai, Fordította: Dezsényi Ka­talin, Novella kiadó, 1999. 2490 forint.)

Singer regényhősei nyugtalan Kereséssel töltik idejüket. Egész egyszerűen szólva: nem találják a helyüket Ez a legkeve­sebb, amit elmondhatunk róluk. Céljukat vesztett emberek, akik legtöbbször nyug­talanságuk okaként külső körülményeket neveznek meg, de ezeket a külső körül­ményeket, amelyek negatívan hatnak vis­sza mindennapjaikra, valójában ők terem­tették. Mondhatom így is: Singer hősei mi vagyunk, azok az átlagemberek, akik ma­gunkat szeretnénk nem átlagembernek látni. Feszültségeink ebből fakadnak.

Singer hősei tehát örökké keresnek, meglehetősen nagy feneket kerítve en­nek a keresésnek, de azt se igazán tud­ják, mit is keresnek. Csehovi re­gényhősök valójában, akik abban bíz­nak, hogy „egyszer csak történik vala­mi”, valami olyasmi, amitől életük gyö­keresen megváltozik, méghozzá pozitív irányban. A változást szinte minden esetben az ellenkező nem képvi­selőitől várják. A férfiak a nőktől várnak valamiféle új helyzetet, új lehetőséget, a nők, természetesen, a férfiaktól.

Mindeközben, persze, egy helyben áll­nak ezek a regényhősök, ahogy az egy csehovi hőstől joggal elvárható. Széte­sett világukban nem tudják, nem képe­sek kiismerni magukat. Mert valójában egy szétesett világ képviselői ők, amely szétesett világ, Singer szerint, talán-talán összerakható még a zsidó hagyomány­ból, a vallásból és a bűn nélküli minden­napokból. Vagy, pontosabban szólva, Singer még abban reménykedik, hogy ez a szétesett világ összerakható. Vagy, még pontosabban szólva, úgy tesz, mint­ha reménykedne mindebben.

Singer általunk jelenleg tárgyalt, két, talán legjelentősebb munkája terjedelmi­leg is a nagy családregények közé tarto­zik A Moszkát család, illetve a New York árnyai ikerregények, egymást kiegészítő művek, sőt, mondhatjuk így, egymás folytatásai. A New York árnyai ott folytatódik, ahol A Moszkát család befe­jeződik. Ami időben közte van, az a né­hány év, úgy tűnik, elmondhatatlan.

A két regényben Singer nem keveseb­bet vállal, mint hogy feltérképezi a XX. századot, és el is mondja a véleményét, arról a századról, amelyről egy bármilyen világosan gondolkodó elme csak lesújtó véleményt alkothat; arról a századról, amely Európa számára a döbbenet, a zsi­dóság számára pedig a pusztulás száza­da volt. Magáról a holocaustról Singer nem beszél. Hősei nincsenek jelen a zsi­dó holocaustban, annak történetét nem érinti Singer, rábízza azt a két regény kö­zötti időre: A Moszkát család a holocaust előtti napon véget ér, a New York árnyai pedig a második világháború utáni időszakot mutatja meg nekünk, azt, ami­kor már újra béke van, ilyen módon a holocaustról szó esik ugyan, sőt, túl­élővel is találkozunk a regényben, de magának a regényidőnek a részét a holo­caust nem képezi. Ez nyilvánvalóan tuda­tos döntés Singer részéről.

A Moszkát család regényideje a XX. század elejével indul. A század eleji bol­dog békeidőkből jut el Singer a második világháború kezdetéig. A színhely, termé­szetesen, a Singer-regények kedvenc színhelye, Lengyelország, azon belül is Varsó, a varsói zsidóság sokszínű, virág­zó élete és kora, a XX. század elejének nyugalma, perspektívája.

Ahogy Singer minderről a boldog bé­keidőről mesélni tud, az egészen egysze­rűen szólva lenyűgöző. Egyébként is el­mondható Singerről, hogy félelmetes mesélő. Láthatóan nem jelent számára problémát a történetfűzés, könnyedén mozgatja szereplőit, nagyszerűen jelle­mez, egy-egy mondattal pontos és plasz­tikus képet rajzol elénk bármelyik hőséről. És nem csupán a hősökről. Sok­kal inkább hőseinek a környezetéről, a zsidó mindennapokról, a szokásokról, a hagyományos életformáról, amely élet­forma napjainkra nagyon is átalakult. Ez a többi Singer-regénynek is sajátja. A lublini mágusnak éppúgy, mint A Sátán Gorajbannak, vagy A rabszolgának. Lenyű­göző és különleges az a környezetrajz, amit Singer elénk varázsol. A Moszkát család tulajdonképpen ezen Singer-történetek hátteréből nő ki.

A regény színhelye tehát a XX. század elejének Lengyelországa, illetve Varsója. Ide érkezik meg Reb Mesulám Moszkát, aki élete végén jár ugyan, de vénségére harmadszor is megnősült, talán azért, hogy a letűnt harmóniát valahogy vissza­varázsolja életébe. Mert Mesulám Mosz­kát nagy családhoz és harmóniához szo­kott, ahhoz, hogy a szigorú zsidó hagyo­mányok szerinti életben jelenlévő bizton­ság és egység, közösség veszi körül. Reb Mesulám Moszkát a XIX. századhoz szo­kott, ahhoz a korhoz, amikor valami mi­att nyugodtabbak voltak a kedélyek. A zsidó erkölcs az, ami Moszkát számára természetessé teszi, hogy nem akar egye­dül maradni, hogy özvegyként újranősül. És a zsidó erkölcs az, ami megbomlóban van, mondja Singer, és amely megbom­lás majd a pusztuláshoz vezet.

Mert ez az időszak már a családregé­nyek végét idézi. Moszkátnak meg kell ér­tenie, hogy a harmónia nem visszahozha­tó. Hiába tér meg tehát új feleségével ál­mai színterére, Varsóba, a család bomlóban van. Ennek a látványos bomlásnak egyik fontos alakja Ávrám Sapiro, Mesulám Moszkát veje, aki már nem tud, nem is akar a hagyományos erkölcsök alapján létezni, ciki azok közé a Singer-figurák kö­zé tartozik, akik céltalannak látják az éle­tüket, és ezt a céltalanságot szerelmi éle­tük tobzódásában vélik feloldani.

Moszkát talán, rövid ideig, az egészen fiatal nemzedéktől várja azt az erkölcsi megújulást, amely a harmóniát vissza­hozza majd. Azt az új hagyományőrzést, azt az új vallási és etikai megtartó erőt, amely nélkül nincs megújulás. És erre a várakozásra cáfol rá a vidékről érkező szegény sorsú Ászá Hesel Banet, akinek váratlan feltűnése megbolygatja a csalá­di békét.

Ászá Hesel figurája mintha Doszto­jevszkij Félkegyelműjét idézné, vagy az orosz író másik híres regényének, A Karamazov-testvéreknek Aljosájáról lenne mintázva. Tény, hogy Ászá Hesel maga a megtestesült ártatlanság. Szegény vidéki fiatalember, akinek nincs egyebe, csak az ajánlása, ami ott lapul a zsebében, és amely ajánlás nem kisebb személyiség­hez szól, mint a varsói nagy zsinagóga tit­kárához, a tudós dr. Semárjáhu Jacobihoz. Ászá Hesel azért jött Varsóba, hogy tanuljon, hogy olyan tudósa legyen vallá­sának, akire majd egyszer felnéznek, aki képes vezetni a zsidókat, aki olyan rabbi­vá válhat, mint amilyen egykori rokona, a híres kisterespoli rabbi maga is volt. Ászá Hesel rémülten látja meg a XX. század eleji Varsónak kavargó, nagyvárosi életét, amikor megérkezik, és rögtön fel is teszi önmagának az alapkérdést: „Ez lenne az a hely, ahol megismerem az isteni igazsá­gokat? Ebben a sokaságban?”

Varsó felfokozott életében, a sokszínű és dinamikus városban az isteni igazsá­gok helyett más igazságok, főleg pedig másfajta örömök ismerhetők meg. A fia­talember, aki szerencsétlenségére éppen a züllött életű Ávrám Sapiróval keveredik barátságfélébe, és általa a Moszkát család leányainak a közelébe, mindenfélével foglalkozik, csak éppen az isteni tudomá­nyokkal nem. Megindul a züllés útján, pontosabban, nem tud ellenállni a sokfé­le csábításnak, aminek eredményekép­pen végül maga lesz a legfőbb csábító.

Itt már új erkölcsök dominálnak. Itt már a rabbinikus tanítások háttérbe szo­rulnak, a szellem helyett a zsigerek ural­ma veszi kezdetét, ami egyet jelent azzal is, hogy a nők irányítás és ellenőrzés nélkül, ösztönösen cselekednek, legalábbis ezt üzeni Singer.

Ászá Hesel, az ártatlan fiatalember hagyja, hogy sodorják az események, aminek eredményeképpen a Moszkát lá­nyok közül kettővel is közeli ismeretség­be kerül, mindkettővel botrányos mó­don. A szenvedély veszi át a főszerepet. Az örökös kielégületlenség és kielégülni vágyás lesz az uralkodó. Az, hogy ha az életünk zsákutcába jutott, akkor ezt az életet úgy lehet jobbítani, hogy új part­nert keresünk, mert vakon abban hi­szünk, hogy vele egészen másokká vá­lunk, egészen másokká lehetünk. Ászá Hesel örökké keres. Hol Adélban, Mosz­kát mostohalányában, hol Hadasszában, Moszkát unokájában fedezi fel azt az iga­zi szerelmet, amivel kiteljesedve az élete is kiteljesedik, és harmonikus lesz. Azt hi­szi, hogy valaki által nyugodhat meg, va­laki által juthat el odáig, hogy alkotni tud­jon, hogy tanulni tudjon, hogy képessé váljon az isteni igazságok tanulmányozá­sára, hogy értelmet adjon életének. Ászá Hesel nyilvánvalóan rossz úton jár.

Ahogy aztán mindenki rossz úton jár a regényben. A káosz, a szétesés lesz ural­kodóvá. Mindenki mindig abban remény­kedik, hogy képessé lehet az életét meg­változtatni, de senkinek sem sikerül. Mert az erkölcs, a zsidó hagyomány eltűnt, ezt üzeni Singer. Nincs érték ebben a világ­ban. Nem érték a család, a gyerek, a munka, a tudás, a vallás, nincs semmi olyan értékmérő, amelynek mentén el le­hetne igazodni. Zsákutcába jut mindenki.

Singer regényeiben vissza-visszatérő motívum a csodavárás. Pontosabban a Messiás eljövetelében való bizakodás. Hogy a káoszból egyszerre éppen a Mes­siás megérkezése fogja kiragadni az em­bereket. A Moszkát családban is az idő teltével a tehetetlen csodavárás erősödik fel. Miközben mindenki tudja, hogy Var­sóban a család helyzete kilátástalan, hogy a háború közeledik, és az a háború borzalmas kimenetelű lehet a zsidókra, aközben mindenki szinte mozdulatlanul várja a csodát. Hogy történik valami. Megtehetnék, hogy otthagyják a fenye­gető valóságot, de képtelenek rá. Képte­lenek bármilyen mozdulatra.

A háború kirobbanásának pillanatá­ban a Moszkát család tagjai a legteljeseb­ben kaotikus körülmények között várják az elkerülhetetlent. A regény utolsó mon­datai, amelyeket Hertz Janovár, a káosz­ban is hitét megőrző tanult zsidó mond ki, Singer véleményét sűrítik egybe: „A Messiás hamarosan eljön. A halál a Mes­siás. Ez a teljes igazság.”

A New York árnyai valójában a pusztu­lás utáni apátia regénye. Ha látszólag ugyanott folytatódik is a zsidóság törté­nete, ahol A Moszkát családban abbama­radt, tudjuk, ez csupán a látszat, nincs, és nem is lehet így. A történet úgy már nem folytatható.

Az új helyszín maga a biztonság, a túl­élés helyszíne, New York, ahol Borisz Makaver és családja élik életüket, más, Amerikában menedéket, életet, életle­hetőséget talált zsidókkal együtt. Ebben a regényben Hertz Őrein tölti be azt a sze­repet, amelyet az előző műben Ászá He­sel képviselt. Ő az a jobb sorsra érdemes tudós ember, aki valójában elrontotta az életét, aki nem képes hivatást és életcélt találni saját maga számára.

Borisz Makaver még képviseli vala­mennyire mindazokat az erényeket, ame­lyek a zsidó vallásból és hagyományból fakadnak. Ádáz és elkeseredett harcot folytat mindazokkal, akik csalódásuknak és életuntságuknak adnak hangot, akik a mindennapokban és a felszínes örömök­ben találják meg az örömöket. Csalódása persze teljessé válik, mert lánya, Anna alapjaiban szegi meg azokat az erkölcsi alaptörvényeket, melyeket édesapja kép­visel. A világ Makaver körül összeomló­ban van, Anna törvénytelenné válik azál­tal, hogy elhagyja férjét, és megszökik ap­ja barátjával, Hertz Greinnel.

A csehovi hősök tehát tovább élnek. Minden és mindig változatlan, sugallja Singer. Ahogy az előző regényben is, a szereplők itt is a szerelem megváltásában hisznek, amely szerelemhez mások legázolásán keresztül, a családi törvényeket megszegve jutnak el. Annának, Greinnek végső menedék a szenvedély, legalábbis így tűnik a számukra, persze, nem túlzot­tan hosszú ideig. Grein, a tudós ember valójában a züllés útján van, azon az úton, amely már mindenki számára kö­vethetetlen, egyszerre három nővel is szerelmi kapcsolatot tart fenn, feleségét is hitegeti, szeretőitől sem képes megvál­ni. A káoszban pedig feltűnik az elviselhe­tetlen és bűnös múlt, amely kezelhetet­lenné teszi a jelent Singer szereplői kép­telenek szembenézni a múltjukkal. Grein is menekül, szeretői is menekülnek, An­na sem találja a helyét, Anna apja, Maka­ver is az összeomlás szélén van.

Káosz és kavalkád. Úgy tűnnek fel az újabb és újabb figurák a múltból a re­gényben, mintha valóban egy Felettünk Álló Lény szervezné a bűnösök bünteté­sét. A múlt eltakarhatatlan, üzeni Singer, és a kulcsszereplők újabb és újabb me­nekülési kísérletei szánalmas vergődéssé degradálódnak. New York, a New York-i zsidóság szétesett világa Greint egy várat­lan és radikális gesztusra ragadtatja, amely gesztusnak oka, kétségtelenül, számtalanszor megcsalt feleségének rá­kos megbetegedése, illetve halála lesz. Őrein kivonul a világból az egyik sze­retőjével, eltűnik valahol az Államok kö­zepén egy farmon, hogy megvalósítsa a tiszta, harmonikus életet. Ez sem sikerül. Szeretője is elhagyja.

A regény lezárása tipikusan singeri. Herz Dovid Grein végleg kivonul korábbi valóságából, Izraelbe megy, és megpró­bálja megvalósítani a hagyományhű, tisz­ta, vallásos zsidó életet. A bűn nélküli, megvilágosodott tanító életét kezdi el él­ni Grein, hogy megtisztuljon, hogy véget vessen értelmetlen és cél nélküli létezé­sének. A lublini mágus vagy A rabszolga című ismert regények befejezésének hangulatát idézi Singer újból és újból. Azt sugallja ezáltal, hogy világunk élhetetlen, és mint ilyenből, menekülni kell.

Csak a vallásba, az erkölcsös életbe menekülhetünk, mondja Singer, és így is zárja le regényét. Akaratlanul is elbizony­talanodunk: Őrein menekülései vajon tel­jesen és végérvényesen lezáródtak? Mennyire vehetjük komolyan hirtelen megtérését? Biztosan nem szakad el újra a hagyománytól?

Singer moralista író. Nagyszabású regé­nyei tulajdonképpen valamiféle remény- vesztettségről beszélnek, és arról a Mes­siás előtti világról, amelyről másik híres munkája, A Sátán Gorajban is szólt. Vagyunk-e jobb sorsra érdemesek? A legna­gyobb zsidó mesélő egyelőre azt üzeni nekünk, hogy nem.

Singer az egyetemes irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek alapművei, most már, magyarul is hozzáférhetőek. Külön szerencséje mindannyiunknak, hogy olyan kiemelkedően jó fordítások­ban olvashatjuk ezeket a regényeket, mint amilyet Turczi Istvánnak és Dezsényi Katalinnak köszönhetünk. Azt gon­dolom, hogy ezek a munkák a fordítók­nak is köszönhetően rövidesen olyan alapkönyvei lesznek hazai kultúránknak, mint a nagy elődök, Dosztojevszkij vagy Csehov alkotásai.

Petőcz András