Könyvespolc: Jesivák Magyarországon – két könyv alapján (Róna Áser)

(Cvi Moskovits: Jesivák Magyarorszá­gon. Budapest, MTA Judaisztikai Kuta­tócsoport. 55 oldal, 450 Ft)

(Shlomo J. Spitzer: Die Rabbiner Ungarns, 1944. Budapest, MTA Judaiszti­kai Kutatócsoport. 201 oldal, ár nélkül)

Két könyv fekszik előttem. Külön­böző emberek írták őket, de ettől eltekintve szinte azonosak: közel egyszerre jelentek meg, mindkettő az MTA Judaisztikai Kutatócsoport gondozá­sában; a történelem azonos szegmensét, a „letűnt világ”, a két háború közötti ma­gyar zsidóság életét hozzák közelebb az olvasóhoz. Azonos forrás alapján dolgoz­nak: az 1944-es hitközségi összeírás sze­rint sorszámozott helyen tárgyalják az egyes hitközségeket és embereket Mert a két könyv, Shlomo J. Spitzer Die Rabbi­ner Ungarns, 1944 és Cvi Moskovits Jesi­vák Magyarországon című könyvei hitköz­ségekről és embereikről szólnak. De nem akármilyen hitközségekről és nem akár­milyen emberekről. Olyan hitközségek (sorszámozott) nevei vonulnak fel előt­tünk, mint Balassagyarmat (39), Paks (488), Pápa (493) vagy Máramarossziget (365). Olyan helyek, amelyek neveit még ma is áhítattal ejti ki egy brooklyni fiatal haszid vagy egy bné bráki öreg zsidó. Olyan emberek nevei állnak a lapokon, akik messze földön híresek voltak a ma­guk korában és tanítványok nemzedékei nőttek föl kezük alatt, hogy aztán maguk is továbbadják, vagy legalábbis megkísé­reljék továbbadni a tanító, a rabbi tudását és egyszersmind kisugárzását.

Olyan intézmény és olyan embertí­pus elevenedik meg a két könyvben, ami talán a soá, de mindenképpen az ötvenes évek óta nem található Magyarországon: a jesiva és a karizmatikus, jesivavezető rabbi.

Azt mondtam: megelevenedik. És ez így igaz. Hiszen mind a két dolgozatban megtaláljuk a tudományos alaposság mellett azt a kicsi, de nagyon fontos pluszt, amely – a mai (laikus) olvasó számára is – élővé varázsolja a száraz statisztikai tényeket. A szemünk előtt zajlik a jesiva pezsgő élete, ahol a nagy­diákok vizsgáztatják a kisebbeket és a rabbi hetente kikérdezi az anyagot. Vagy havonta. Mert ez a szép a jesivákban, hogy nincsen kőbe vésett „alaptanterv”, csak a rabbi van és az ő szem­élyes kisugárzása. Ő dönt minden, a jesivát érintő kérdésben. A jesiva és a rabbi neve nem válik szét élesen egy­ mástól. És az, hogy mégiscsak van egy vezérfonal, amire a különböző jesivarendszerek épülnek, nos, ez szintén egy dolog, amiben a magyarországi jesivák hagyományt teremtettek.

Cvi Moskovits könyve elején külön fe­jezeteket szentel a litván, illetve a ma­gyar típusú jesivákban érvényesülő tanulási/tanítási módszerek különbségének leírására. Teszi ezt joggal, hiszen a mai magyar olvasó (ha mégoly hozzáértő is, mint amilyen a Komoróczy Géza által szerkesztett sorozat célközönsége) nem okvetlenül van tisztában a sokszor nüansznyi, máskor igen komoly különbsé­gek mibenlétével. Ha egyáltalán tudja, mi az a jesiva. De ezt is külön fejezet tár­gyalja az ókortól napjainkig.

Mind Cvi Moskovits, mind Shlomo Spitzer tudják, mi az a jesiva. Az előb­bi, aki annak idején a Rabbiképzőt is elvégezte, és az utóbbi, aki Bécsben járta iskoláit. Végül mind a ketten Izraelben találtak otthonra, és a Bár lián egyetemen tanítottak-tanítanak. Vissza-visszajárnak Magyarországra, kutatnak, tanítanak; megfordultak az ELTE hebraisztika tanszékén éppúgy, mint a Rabbi­képzőben.

Ajánlom tehát a könyveket azoknak, akik nem tudják, mi az a jesiva, és azok­nak is, akik tudják. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akiket az is érdekel, hogy melyik rabbi kinek a leszármazottja volt, melyik vallási irányzathoz tartozott és ehhez mennyire ragaszkodott a maga hitközségében/jesivájában.

Megtudhatjuk azt is, mennyire tartotta fontosnak egy-egy rabbi azt, hogy a tanít­ványok a klasszikus héber nyelv rejtel­meivel is tisztában legyenek, és azt, ki fi­gyelmeztette a bócherokat arra, hogy ideje levelet írni a szülőknek. Nem egy rabbinak, jesivának a háború utáni „utó­életét” is megtalálhatjuk a könyvekben.

Szomorú aktualitása Cvi Moskovits dolgozatának, hogy egyik utolsó írását olvashatjuk e vékony füzetben. Az író néhány hónapja itt hagyott minket. Emlé­ke legyen áldott.

Róna Áser