Könyvespolc: Ajvé, – a Lugosi regényt írt!
(Ajvé. Noran Kiadó 2001. 180 oldal, 1400 Ft)
Persze én már régen tudtam, hogy ebből baj lesz. Remek irodalmi riportok a Magyar Hírlapban, hasonlóan a Mozgó Világ bán. Irodalmi tárcák a Szombatban.
Azt kérdezi a Jancsó Miki bácsi a könyv hátoldalán: „Ki ez a nő?”
Persze nem az a kérdés, hogy ez a Nő ki, azt vagy tudjuk, vagy nem, és ez most nem is annyira fontos.
Most ez a könyv a fontos.
Valami olyat mond a Fiala János a Budapest Rádióban: (érdemes hallgatni hétköznap reggel 9-ig, nagyon jó!), „Kezdődik a Könyvhét, jönnek a meghívók, itt van például Lugosi kollégina, aki könyvet írt, mert tudják, jó, ha a tömegkommunikációban dolgozó legalább 4 lábon áll, könyvet ír, vagy virágot árul, sose lehet azt tudni!”
Ugyan má… Fiala! Nem mindig azért ír valaki könyvet, hogy az a 4 lába meglegyen, Lugosi azért ír könyvet, mert úgy gondolja, hogy van mit mondania!
Meggyőződése, hogy másokat is érdekelnek azok a történetek, amiket leír. Igaz, ezt csak akkor tudja meg az ember, ha már elolvasta az Ajvét. Belátom, ha nem, akkor azt gondolhatja, hogy valóban ez a négy láb közül az egyik.
Pedig ez a könyv valóban az, aminek Lugosi gondolta, egy olyan könyv, amit már sokat olvastunk, de még így soha. Arról már nem is szólva, hogy ismerjük. Néha valóban azt hisszük olvasás közben, hogy ez a lány a Mi családunkban is élt, a történet, amit elmesél, mintha a Mi Anyukánkról, Nagymamánkról vagy Apukánkról szólna. Hogy csinálja ezt Lugosi? Figyel és hallgat, vagy kitalál, netán ezek valóban az Ő családjának történetei? Nem tudom, de nem is érdekel.
Az Ajvé egy olyan zsidó könyv, ami nem csak zsidókról és nem csak zsidóknak szól. Egy család története, a Lugosié, vagy az Enyém, vagy a Tiéd. Lehet akár ez is, akár az is.
Egy kislány tizenévesként, elmeséli élete egy darabját Magyarországon, talán a hetvenes (?) években. Ez a Kádárrendszer már enyhülő évtizede, de a történeteken csak boldogság és öröm szűrődik keresztül, egy kiegyensúlyozott család az „átkos” szocializmusban.
A könyv tisztelgés Dodó, a nevelőapa előtt, aki templomjáró keresztény létére fenntartja és támogatja ezt a mélyen a zsidó hagyományban élő, de nem vallásos családot. A történet Dodó haláláig jut el. De a könyv főszereplőjévé – akár akarta az írónő, akár nem -, furcsa módon a Nagymama válik, ez a jiddise mame, akiről az a giccses dal szól, és akit ismerünk, van akit (sajnos) csak a családi legendákból, és a szerencsésebbje, mint Lugosi személyesen, az életéből. Ezért lesz ez a könyv mindannyiunk története, ezért szól Rólunk is. A Nagymamáról, aki mindent irányít, aki megsértődik, aki mindent tud, aki úgy főz, hogy azt nem lehet utánozni, aki megszabja, mi és hogy legyen és mikor.
Jancsó Miklós még azt írja a könyvről: „Kipattant Zeusz homlokából? Méghozzá teljes fegyverzetben? Nem semmi. Ezenkívül ott van rajta a múzsa csókja. (A homlokán. A Lugosi Viktória homlokán. A múzsa csókja.) Vagy az Örökkévalóé?”
Rajta van, igen, mind a kettő rajta van. Tessenek elolvasni.
Feldmájer Sándor
Címkék:2001-10