Könyvespolc: Ajvé, – a Lugosi regényt írt!

Írta: Feldmájer Sándor - Rovat: Archívum

(Ajvé. Noran Kiadó 2001. 180 oldal, 1400 Ft)

Persze én már régen tudtam, hogy ebből baj lesz. Remek irodalmi ripor­tok a Magyar Hírlapban, hasonlóan a Mozgó Világ bán. Irodalmi tárcák a Szombatban.

Azt kérdezi a Jancsó Miki bácsi a könyv hátoldalán: „Ki ez a nő?”

Persze nem az a kérdés, hogy ez a Nő ki, azt vagy tudjuk, vagy nem, és ez most nem is annyira fontos.

Most ez a könyv a fontos.

Valami olyat mond a Fiala János a Budapest Rádióban: (érdemes hallgatni hétköznap reggel 9-ig, nagyon jó!), „Kezdődik a Könyvhét, jönnek a meghí­vók, itt van például Lugosi kollégina, aki könyvet írt, mert tudják, jó, ha a tö­megkommunikációban dolgozó leg­alább 4 lábon áll, könyvet ír, vagy virá­got árul, sose lehet azt tudni!”

Ugyan má… Fiala! Nem mindig azért ír valaki könyvet, hogy az a 4 lába meg­legyen, Lugosi azért ír könyvet, mert úgy gondolja, hogy van mit mondania!

Meggyőződése, hogy másokat is érde­kelnek azok a történetek, amiket leír. Igaz, ezt csak akkor tudja meg az em­ber, ha már elolvasta az Ajvét. Belá­tom, ha nem, akkor azt gondolhatja, hogy valóban ez a négy láb közül az egyik.

Pedig ez a könyv valóban az, aminek Lugosi gondolta, egy olyan könyv, amit már sokat olvastunk, de még így soha. Arról már nem is szólva, hogy ismerjük. Néha valóban azt hisszük olvasás köz­ben, hogy ez a lány a Mi családunkban is élt, a történet, amit elmesél, mintha a Mi Anyukánkról, Nagymamánkról vagy Apukánkról szólna. Hogy csinálja ezt Lugosi? Figyel és hallgat, vagy kita­lál, netán ezek valóban az Ő családjá­nak történetei? Nem tudom, de nem is érdekel.

Az Ajvé egy olyan zsidó könyv, ami nem csak zsidókról és nem csak zsi­dóknak szól. Egy család története, a Lugosié, vagy az Enyém, vagy a Tiéd. Le­het akár ez is, akár az is.

Egy kislány tizenévesként, elmeséli élete egy darabját Magyarországon, ta­lán a hetvenes (?) években. Ez a Kádár­rendszer már enyhülő évtizede, de a történeteken csak boldogság és öröm szűrődik keresztül, egy kiegyensúlyo­zott család az „átkos” szocializmusban.

A könyv tisztelgés Dodó, a nevelőapa előtt, aki templomjáró keresztény lété­re fenntartja és támogatja ezt a mélyen a zsidó hagyományban élő, de nem val­lásos családot. A történet Dodó halálá­ig jut el. De a könyv főszereplőjévé – akár akarta az írónő, akár nem -, furcsa módon a Nagymama válik, ez a jiddise mame, akiről az a giccses dal szól, és akit ismerünk, van akit (sajnos) csak a családi legendákból, és a szerencsésebbje, mint Lugosi személyesen, az életéből. Ezért lesz ez a könyv min­dannyiunk története, ezért szól Rólunk is. A Nagymamáról, aki mindent irányít, aki megsértődik, aki mindent tud, aki úgy főz, hogy azt nem lehet utánozni, aki megszabja, mi és hogy legyen és mikor.

Jancsó Miklós még azt írja a könyvről: „Kipattant Zeusz homloká­ból? Méghozzá teljes fegyverzetben? Nem semmi. Ezenkívül ott van rajta a múzsa csókja. (A homlokán. A Lugosi Viktória homlokán. A múzsa csókja.) Vagy az Örökkévalóé?”

Rajta van, igen, mind a kettő rajta van. Tessenek elolvasni.

Feldmájer Sándor

Címkék:2001-10

[popup][/popup]