Könyvespolc

Zaft a pamlagon

(Philip Roth: A Portnoy-kór. Fordítot­ta: Nemes Anna. Európa Könykiadó, 1991, 260 old. 210 Ft.)

Erotica satyrica psychoanalitica judaica. Moralizáló férfimonológ, pornográf poénzuhatag, ön antiszemita provokációre­gény. Negyedszázaddal azután, hogy Philip Roth könyve angol nyelvterületen szubkultúrát alapított, végre magya­rul is olvasható a Portnoy’s Complaint.

Míg mi itt Kelet-Európában a hat­vanas években a szocialista forradalom­mal bíbelődtünk, addig New Yorkban egy fiatal jogász, Alexander Portnoy amúgy városi tanácsos és a Columbia Jogi Közlöny szerkesztője magánéle­tében a szexuális forradalom csataterein hadakozott. Súlyos sebeket kapott és osztott, több nője volt, mint ükapákig felmenőén az összes ősének együttvé­ve mégis boldogtalan. Igazi ellenfele azonban nem a fülledt zsidó család, sem pedig a női nem, hanem termé­szetesen saját maga.

Vele tartunk, amikor Portnoy har­minchárom évesen torzképpé vájkálja önmagát, családját és egész közössé­gét, egy dr. Spielvogel nevű pszichoana­litikus pamlagán. A zaftos önmarcan­goló lélekelemzés során, a szülőellene­sen értelmezett freudi mitológiától és saját erotikus hőstetteitől Portnoy kritikátlanul megrészegül, így fokozato­san elveszíti azokat a gátlásait, ame­lyek apja, anyja, felebarátnői és ön­maga tiszteletére sarkallnák.

Portnoy mesél: régi botrányokat, gyermekidomító szülei és férjvadász szerelmei által rendezett konfliktuso­kat él át eleven fájdalommal. A gyer­mekkorából merített epizódok elégsé­gesek valamennyi, a fiát késsel fenyeget­ve túletető Zsidó Anya leleplezéséhez és minden székrekedéses, gyermekét bűntudatkeltéssel nevelő biztosítási ügynök Zsidó Apa trónfosztásához.

„Hiszen a szüleim egyebet sem csi­nálnak, mint áldozatot hoznak értem.” (27.old.) „Apám feje azért fáj folyton, mert állandóan székrekedése van, székrekedése pedig azért van, mert béltraktusát az Aggály, Félelem és Ku­darc Rt. tartja a markában.” (28.old.)

Az ellenfelek sorában aztán sikszék jelennek meg, és Portnoy precíz, ke­gyetlen szavakkal árulja be őket anali­tikusának. A hetedik szexuális menny­országban is zavarja, ha a szeretője nem ismeri ki magát a helyesírásban, így természetesen nem siet a nősülés­sel. A fád izraeli nőkkel viszont az a baj, hogy azok meglehetősen ideolo­gikusán önostorozó gettóhumornak bélyegzik hősünk kiérlelt stílusát.

Portnoy történeteiben nyoma sincs a kötelező faj- és nemközi udvariasság­nak. De a bizalmasan burjánzó vallási sztereotípiákért és főleg a meztelen ne­mi előítéletekért nem sok olvasó hara­gudhat meg, mert a vallomás hiteles, részletes és mulatságos. A faji egyenjo­gúságért dolgozó liberális jogász ősz­inte órái ezek: minden történetét tör­zsi-szexuális színekkel ecseteli, de azt is látjuk, hogy ő szenved a legjobban attól, hogy nincs másik palettája, más­fajta színekkel.

„Bámulatos! Döbbenetes! Mind­egyiknek van pinája! Mindjárt ott, a ruhája alatt.” (98.old.) „Siksze a mi há­zunkba soha be nem tette a lábát, punktum. A takarítónő persze siksze, de ő nem számít, mert fekete.” (79.old.) „Még hogy az én apám sikszékkel dugott? Azt bevallom, ha kényszerítenek, hogy anyámmal du­gott… de sikszékkel? Ezzel az erővel egy benzinkutat is leteperhetett vol­na.” (81.old.)

Emellett Portnoy erkölcsi érzéke túlfejlett. így szinte keresztre feszíti magát igyekezetében: férfi mivoltát (lásd kamaszkori maszturbáció-fantáziák, gyakran váltott partnerek, grupi és más perverziók), vágyait összhangba akarja hozni a szánalmassá gúnyolt, de mégis-mégis tisztelt morális szabá­lyokkal. Alig kapaszkodunk fel a so­ron következő valláserkölcsi-filozófiai magaslatra, máris nyakon önti az olva­sót a kamasz, a férfi és a női test legkü­lönbözőbb nyílásaiból illatozó, vagy nedves halmazállapotban kikívánkozó valamilyen zaft vagy más naturália.

„Mindazonáltal teljességgel képte­len voltam távol tartani mancsomat a pöcsömtől, mihelyt az nekiindult fölfe­lé a hasamon.” (21.old.) „A maszturbálás Raszkolnyikovja vagyok.” (23.old.)

Ezt már de Sade is így csinálta: hősei a kéj csúcsán lihegték el azt, hogy nincs Isten, és akkor, ott ez volt a hab a tortán. Na és? Roth szellemes, ma még nagyhatású könyve is valahogy úgy fog megporosodni, mint de Sade már­ki írási. Egy idő után egyre több olva­sója fogja azt érezni: nem is olyan sze­xi dolog azt fejtegetni, hogy a kósersá­gi szabályok tényleg, de igazán annyi­ra esetlegesek, mint a tányérajkú nége­rek szokásai. És egyre kevesebb ember hátán fog a hideg futkározni attól, hogy Portnoy felszólítja Dr. Spielvo­gel okleveles pszichoanalitikust, hogy (így, nagybetűvel): ,,ADJUK VISSZA A ZSIDÓNAK AZ ÖSZTÖN-ÉNT!”. Rendben van, ha annyira akarja, adják vissza neki.

„Ó, ti zsidó barátaim! Bűntudat súj­totta, mocskos szájú testvéreim! Édese­im! Társaim! Vége szakad-e valaha is ennek a rohadt hányódásnak?” (112.old.) „Rögbi? Ugyan kinek hiány­zik az efféle goj passzió?” (54.old.) „Elegem van már az örökös goj emezből, goj amazból, rosszul vagyok tőle! Kedves szüleim, rokonaim, és baráta­im, akik a bár micvóm megünneplésére gyűltetek egybe, ti faszok, ti korlátolt faszok! – ó, hogy utállak benneteket azért a korlátolt zsidó agyatokért!” (72.old.)

Portnoy időben és szellemiségben valahol Casanova és Woody Allen kö­zött áll. Hasonlít az olasz csábítóhoz, mert erotomán csajozógép, de persze modern kiadásban: gondolati energiá­jának java része önmaga ellen irányul. Szenved – talán mert gyermekkorának milliónyi zsidó tiltása súrlódik benne a kor szellemével.

Woody Allen a Portnoy-regény után néhány évvel tűnt fel a filmvásznon. Közös az önelemzésbe csapó nagyvá­rosi öngúny, de Allen figurái kevésbé egocentrikusan és sokkal kisebb sze­rencsével manővereznek a szerelem veszélyes tájain. Eredetileg a Portnoyból származik az a híres jelenet, amikor a chaplinesen csetlő botló zsidó udvarló bemutatkozik protestáns ba­rátnője szüleinek.

Alexander Portnoynak csak azt kí­vánhatjuk, hogy a terápia során el-elszabaduló asszociációi, amelyek Mó­zes idevágó törvényei ellen Dr. Spiel­vogel Alkotmánybíróságához felleb­beznek végül a megnyugvás révébe vezessék páciensüket.

Futó Péter