Könyvajánló: Mario Vargas Llosa: Izrael/Palesztina – Béke vagy szent háború

2007. szeptember 12. Napjaink egyik legismertebb regényírója, a perui Vargas Llosa politikai és társadalmi kérdésekben is gyakran hallatja szavát, egy jobb- és baloldali diktatúrát egyaránt elutasító, bátor gondolkodó hangját. Ezzel a lebilincselő riportkönyvével valóságos darázsfészekbe nyúl: a sok évtizedes közel-keleti viszályba (Vas István versének szavaival: „a rossz testvérek háborúiba”).

	Mario Vargas Llosa

2005 vége felé beutazta Izraelt és Palesztinát, alkalma nyílt így találkozni több fontos izraeli és palesztin kormánypárti és ellenzéki személyiséggel, politikussal, értelmiségivel, „egyszerű emberekkel”, harcias és békés izraeli és palesztin „aktivistákkal”, ortodox zsidókkal és muzulmán fundamentalistákkal. Utána az El País című madridi liberális lapban tette közzé tapasztalatait, beszélgetéseit.

Harminc éve Izrael támogatója és csodálója a szerző, de tárgyilagosan elemzi a régió elfajult konfliktusát. Nem hajlandó minden palesztint antiszemitának tekinteni, és – az izraeli ellenzékkel összhangban – éppen úgy elítéli az izraeli kormány egy-egy döntését, a hadsereg egy-egy föllépését, mint a palesztin fanatikusok véres merényleteit.

Alig másfél év telt el Vargas Llosa közel-keleti útja óta, de Saron miniszterelnök már kómában, Arafat elnök már halott. Mégsem veszített semmit időszerűségéből ez az okosan árnyalt, drámai helyzetkép.

„Szinte hihetetlen, olyan gyönyörű volt a cionisták hőskölteménye: annyit szenvedtek Európában, majd eljutottak Palesztinába, hogy gyümölcsöskertté varázsolják a sivatagot, és fölépítsenek egy testvéries, szabad és nagylelkű társadalmat – és most ez a szégyen!”

Részlet a kötetből:

„Két hetet töltöttem Izrael/Palesztinában – 2005. augusztus 30-tól szeptember 15-ig –, hogy megírjam ezt a tudósítást. Morgana Lányom már két héttel azelőtt odautazott, hogy lefényképezze, hogy vonulnak ki a telepesek a Gázai övezet huszonegy izraeli településéről, és hogy előkészítse a találkozóimat, amelyek segítségével megírhatom ezt a beszámolót. Elismeréssel és köszönettel tartozom mind az izraeli, mind a palesztin félnek, hogy lehetővé tették, megkönnyítették az utazásomat minden irányban egy olyan területen, ahol rettenetesen megnehezítik, olyakor lehetetlenné teszik a közlekedést a katonai torlaszok, a megfigyelőpontok és a biztonsági kerítések.

Október folyamán jelent meg ez a nyolc cikk a madridi El País című lapban, valamint vagy húsz más latin-amerikai kiadványban. Tudomásom szerint Európában csak a római La Rebublica közölte az egész sorozatot, más lapok, mint a párizsi Le Monde, csak részleteket tettek közzé a tudósításból.

Ahogy megírtam, úgy hozom most nyilvánosságra őket ebben a könyvben, néhány parányi helyesírási vagy szóváltoztatással, amely a legkevésbé sem érinti az írásom eredeti szellemiségét. A függelékben néhány olyan cikkel is megtoldottam őket, amely az utóbbi években Próbakő című rovatomban foglalkozott a palesztin-izraeli konfliktussal.

Számítottam rá, hogy bírálattal is illetik a riportsorozatomat, de meglepett, hogy milyen sokat kaptam belőle – igen heves is volt egyik-másik –, főleg pedig az hökkentett meg, hogy némelyek azt vetették a szememre, hogy átálltam az ellenséghez, noha ismerték Izraellel rokonszenvező életpályámat. Bárki meggyőződhet róla, hogy milyen képtelen vád ez, aki elfogulatlanul olvassa ezt a könyvet. Egy jottányit sem változott az álláspontom: joga van a léthez Izraelnek, meg ahhoz is, hogy védekezzék az elvakultak ellen, akik, Irán vadonatúj elnöke, Mahmud Ahmadinezsád szerint, azt szeretnék, ha „eltűnnék a föld színéről” Izrael. Sok sikere iránt táplált csodálatom sem változott, például hogy figyelemre méltó gazdasági fejlődést és igen magas életszínvonalat ért el, pedig háborúkat viselt, és határain kívül és belül egyaránt fenyegetéssel kellett szembenéznie, továbbá, hogy megőrizte demokratikus rendszerét, amely feddhetetlenül működik, legalábbis izraeli állampolgárok számára.

Bíráltam az izraeli kormányt a palesztin kérdésben képviselt politikája miatt, ám a szabadság- és igazságszeretetnek ugyanazok az elvei ihlették bíráló szavaimat, amelyek nevében Izrael védelmére keltem mindazok ellen, akik azzal gúnyolták, hogy csupán az imperializmus bábja Izrael a Közel-Keleten. És, persze, annak a zsarolásnak sem engedek, amelyhez sok fanatikus folyamodik, és „antiszemitának” mond mindenkit, aki szót emel az izraeli kormány elkövette túlkapások és bűntettek ellen. Szerencsére könnyen bizonyítható ennek a vádnak a gyerekessége, hiszen magában Izraelben is nem kevés kritikus szemléletű izraeli állampolgár van, aki nem tűri, hogy elhallgattassák a türelmetlenek, hiába hozakodnak azok elő örökké azzal az érvvel, hogy mindenki a szabadság ellensége, aki más véleményen van, és azzal vádolják az ilyeneket, hogy elárulják a zsidó népet, és fegyvert adnak ellenségei kezébe. Az a zsidó nép legjobb hagyománya, hogy ellenáll az elnyomásnak és a hazugságnak, és, szerény véleményem szerint, inkább azok a másképp gondolkodók képviselik ezt a hagyományt, mintsem azok, akik szeretnék elhallgattatni őket.

Végtelen lenne azoknak a névjegyzéke, akik segítségemre voltak, hogy megírhassam ezt a tudósítást. Mégis szeretnék megemlíteni legalább két fiatalembert, akinek a közreműködése nélkül az én munkám is, Morgana feladata is sokkal nehezebb lett volna: Stefan Reich az egyik és Ricardo Mir de Francia a másik.”

Izrael igazainak ajánlom ezt a könyvet.

Mario Vargas Llosa, Madrid, 2005. november

***

Mario Vargas Llosa: Izrael/Palesztina – Béke vagy szent háború, Morgana Vargas Llosa fényképeivel, Európa Kiadó, 2007. Fordította: Benyhe János, 158 oldal, 2.100 Ft

(Forrás: Litera)