Konferencia a zsidóságról

„Zsidóság a magyar történelemben (XIX-XX. század)” címmel nagy érdeklődéssel kísért konferenciáit rendezett a Széchenyi István Szak­kollégium és a Társadalomtudomá­nyi Klub február 10-11-én a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. Az egyetem lapja, a Közgazdász hosszabb beszámolójából idézünk fel néhány fontosabb részletet. (A tel­jes tudósítás a Közgazdász 1990. február 14-i számában olvasható.)

Komoróczy Géza történészprofesszor, az ókori kelet neves kutatója, a zsidóság babiloni fogságára vonat­kozó források állapján vázolt fel né­hány következtetést.

Az egyéni stratégiákra példa, hogy míg a Babilonba került zsidók első generációja ottani neveket vett fel, addig utódaik visszatérnek a zsidó nevekhez, megerősítik időben távo­lodó etnikai hovatartozásukat, gyö­kereiket. A közösségi viselkedést példázza, hogy babiloni bíróság előtt zsidó étien sohasem indított pert.

Az írott zsidó hagyomány tanítja: úgy élhet békességben a fogságba-szétszóródottságba vetett zsidóság, ha részt vesz annak az országnak az életében, ahová került. Ugyanak­kor követik a relatív elzárkózás stratégiáját is. Példáid azzal, hogy a zsidó hagyományra úgy utaló neve­ket vesznek fel, hogy csak azok szá­mára árulják el zsidó voltukat, akik maguk is zsidók.

Az ókortól az újkorig megnyilvá­nuló antiszemitizmusról és antijudaizmusról tartott előadást Nyíri Tamás teológiaprofesszor. A kortársak sohasem értették meg a zsidó kiválasztottság tudatot. Megrekedve a kulturális és gazdasági különbsé­geknél, nem jutottak a zsidó vallás lényegéhez, ami segítette volna ma­gának a népnek a megértését is. Antijudaista módon értékelhető kije­lentés már az Újszövetség szent írá­saiban is található. A próféták kri­tikája azonban nem a zsidóság ellen irányult, hanem a nép felett hatalmaskodók ellen. Sajnos, a magyará­zat nélkül megjelenő szentírás olva­sása így valóban hozzájárul az antijudaizmushoz.

A kereszténység egyik legsúlyo­sabb mulasztása, hogy soha nem kí­sérelte meg a valódi párbeszédet a zsidósággal. Nem igyekezett megis­merni a zsidó vallási értékeiket, hogy el ¡tudja viselni a mást, a másikat. S hogy a zsidóságot korcsnak tekin­tette a keresztény felsőbbrendűségi szemlélet, ezzel előidézője volt a Holocaustnak, amelyhez ily módon a kereszténység is hozzájárult.

A XVIII-XIX. század folyamán az ország népessége nagy növeke­désnek indul. A lakosságon belül a zsidók száma sokszorosára nő – fej­tegette Szabad György történészpro­fesszor. E nagyfokú számbeli gyara­podással indokolják hivatalosan a zsidótörvények bevezetését, mond­ván, meg kell akadályozni, hogy a zsidók elárasszák az országot. Pedig ennék a félelemnek nem volt reális alapja, hiszen 1867 után több zsidó vándorolt ki Magyarországról, mint amennyi bejött. Mi volt akkor mégis számuk növekedésének oka? Egy­részt, természetes szaporodásuk leg­nagyobb volt az országban. Ez köszönhető annak is, hogy vallási okokból erősen tiltották a fogamzásgátlást. Emellett magas volt az új­szülöttek életben maradási esélye.

A reformellenzék felismeri, hogy a zsidóság előbb vagy utóbb min­denképpen asszimilálódni fog. A kérdés csak az, hogy a németséghez vagy a magyarsághoz. Ezért szor­galmazza annyira az ellenzék a pol­gárosodó zsidók magyarsághoz való vonzását. Ebbe az irányba hat a zsidó önasszimiláció is.

Szabó Miklós történész szerint a zsidó polgárság kizárása az úri osz­tályokból azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy Magyarországon az azonos jövedelmű társadalmi ré­tegek eltérő társadalmi presztízzsel rendelkeztek. Ezzel egyidejűleg zaj­lik Budapest metropolissá válása és a vidék „gyarmattá” degradálódása. Innen ered a kozmopolita, idegen, az új burzsoáziát megtestesítő urbánus Budapest és a magyar, népi, „szer­ves” vidék, a két Magyarország el­lentéte, a népi-urbánus ellentét.

Az asszimiláció néhány aspektusát elemezte előadásában Karády Vik­tor, Párizsban élő szociológus. Hang­súlyozta, hogy a magyar-zsidó együttélés fő formája Magyarorszá­gon mindig is az asszimiláció volt, és maradt.

A reformkorban kezdődött meg, a kiegyezéssel gyorsult fel, és a szá­zadfordulóra tulajdonképpen le is zárult. Nyugat-Európa országai nagyjából egységes nemzetállamok voltak, míg Magyarországon az ural­kodó osztály etnikailag kisebbség­ben volt. Mindezek következtében az asszimiláció itt nagyobb teljesít­ménynek számít, mint mondjuk Nyugat-Európában!

1896-tól 1960-ig terjedő adatai egyértelműen cáfolták azt a téves vélekedést, hogy a zsidók tömegesen hagyták volna el vallásukat, nevü­ket, vagy és az önnön köreikből való házasodási – hogy e módon is be­settenkedjenek a magyar nemzetbe. A tények azt mutatják, hogy béke­időben és konszolidált viszonyok kö­zött mindig nagyon alacsony az ilyenfajta asszimilációs aktus (e ko­rokban kevesebben válnak meg zsi­dó vallásuktól, mint ahányan ugyan­ezen idő alatt a protestáns vallásból térnek át másra). Krízishelyzetek­ben természetesen sokszorosára nő a nevet, vallást változtatók száma.

Szőke György pszichiáter kiraga­dott néhány, egyértelműen a Holocausttal kapcsolatba hozható mai tünetet: a gyerek-szülő problémák aktivizálják a fájdalmakat; a szülő pánikba esik, ha gyermekét szem elől téveszti; a csoportos sétálás biz­tonságosabb; toronyház tetején lak­ni jó, mert ha baj van, le lehet ug­rani; az adott kertes házban lakni jó, mert ha valami történne, közel egy követség; a szülők gyermekeik felnövését és a családi otthonból való távozását igen nehezen, végle­ges elvesztésként élik át stb.

Vajda Mihály filozófus azt fejte­gette, hogy mivel a zsidóság hatá­rozott elkülönülése – ha akarja, ha nem – minden bizonnyal fennma­rad a jövőben is, az antiszemitiz­mussal is számolnunk kell. Amíg azonban az „egymást nem szerető” emberek nem árthatnak tömegesen egymásnak egy társadalomban, ad­dig nem beszélhetünk zsidókérdés­ről.

De fennáll a veszélye a zsidókér­dés komoly formában való (újra) felvetésének. Mégpedig akkor, ha a modernizáció befullad: ha egyes dél-európai, illetve dél-amerikai orszá­gok mintájára kialakul a társada­lomban egy szűk felső csoport, a vi­lággazdaságba és a világ gazdagsá­gába bekapcsolódó elszigetelt szek­tor, miközben a másik oldalon tö­megek szegényednek el.