Kitiltották az izraeli kormányfőt egy zsidó iskolából

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2008. március 10. Nemkívánatosnak nyilvánították hétfőn Ehud Olmert izraeli kormányfőt a jeruzsálemi Merkaz Harav jesivában, ahol a múlt héten palesztin merénylők megöltek nyolc diákot. Olmert részvétlátogatást tervezett a jesivában.

Mint a vallási iskola egyik elöljárója, Hájim Steiner rabbi az izraeli közszolgálati rádióban közölte, “nem fogadhatnak az iskolában olyan miniszterelnököt, aki a Tóra szelleme ellen cselekszik, és elfogadja, hogy Izrael visszavonuljon Izrael földjének egy részéről”.

A rabbi emlékeztetett: a Szentírás tiltja, hogy akár egy hüvelyknyi földet átadjanak Izrael földjéből a bibliai határokon belül. Ennek kapcsán azzal vádolta a kormányfőt, hogy “szembeszáll az isteni parancsolatokkal”, egyúttal követelte, hogy folytassa a ciszjordániai kolonizációt.

Az 1924-ben Avrahám Jichák Kook főrabbi által alapított jesiva a vallásos cionizmus egyik bástyája, majd az 1967-es “hatnapos háborút” követően a szélsőséges nacionalizmus központja lett. Falai között alakult meg 1974-ben a Gus Emunim mozgalom, a ciszjordániai és gázai övezetbeli zsidó kolonizáció élharcosa.

[popup][/popup]