Kínából is érkezett áru Izrael földjére a 12. században

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2008. március 17. A keresztes hadjáratok idején, a 12-13. században Akko kikötőjébe nemcsak a Földközi-tenger partvidékéről, Levantéból, Egyiptomból, Észak-Afrikából, hanem még a távoli Kínából is érkeztek cserépedények – derítették ki a Haifai Egyetem kutatói.

Edna Stern, Michal Artzy és Adrian Boasz azokat az agyagedényeket vizsgálta, amelyek az Izraeli Régészeti Hivatal ásatása során kerültek elő Akkóban, valamint a Földközi-tengerben elsüllyedt hajók roncsai közül – olvasható a Science Daily című angol nyelvű tudományos hírportálon.

Stern szerint a 12-13. században Akko kikötőjén keresztül érkeztek Izrael földjére a keresztény zarándokok. Ez volt az egyik legforgalmasabb kikötő a latin Keleten: kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett mind Európával, mind az iszlám világgal, mind a Bizánci Birodalommal. A vizsgálat során fény derült arra, hogy az Akkóban fellelt cserépáru behozatalból származott.

Az import 44,5 százaléka a Földközi-tenger partvidékéről – Ciprusról, Görögországból és Kis-Ázsiából érkezett. Erős kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki a szomszédos Szíriával és Libanonnal, ahonnan az import 29,3 százaléka eredt. A Földközi-tenger nyugati részéből, így Franciaországból, Katalóniából és Tunéziából jött a behozott áruk 3,3 százaléka. De érkezett cserépáru Akkóba máshonnan is, egyebek közt a távoli Kínából, ahonnan a behozatal 0,2 százaléka származott. Edna Stern szerint, noha korábban a cserépedények importját luxuscikk-behozatalként értékelték, a legújabb kutatások egészen mást mutatnak.

“Az agyagedényeket nem azért hozták be, mert olyan értékesek voltak. A kereskedők az edényekkel a hajó sokkal értékesebb rakománya között fellelhető üres helyeket igyekeztek hasznosítani” – vélekedik a kutató.

[popup][/popup]