Kihalófélben?

David Schneider, a londoni zsidó vígjátékok harmincegy éves csillaga átírta a peszahi Haggadát, hogy az jobban megfeleljen nem zsidó élettársának s élettársa fiának. A Haggadát angolul olvassák fel, péntek esténként és hanukka ünnepén pedig gyertyát gyújta­nak. Schneider, aki saját bevallása szerint „afféle kultúrzsidó, akit lenyű­göz a zsidó történelem és a zsidó kultú­ra”, de nem jár zsinagógába, újabban azon töpreng, vajon körülmetéltesse-e majdan e frigyből esetleg megszülető fiúgyermekét.

– Nagyon is foglalkoztat, miként ma­radhatnék meg zsidónak és hogy gyer­mekeim zsidók lesznek-e. …Az a tény, hogy vegyes (vad)házasságban élek, és hogy gyereket akarok, arra késztet, hogy jobban végiggondoljam: mi fon­tos számomra saját zsidóságomból. Ha csak cseppet is zsidó párom lenne, nem biztos, hogy gyertyát gyújtanék vagy megülném a szédert.

A színész-komikus Schneider, aki Oxfordban végzett és doktoriját a jiddis színjátszás történetéről írta, ahhoz a 20-30 éves nemzedékhez tartozik, amely számára – amerikai kortársaik­hoz hasonlóan – az asszimiláció valós alternatíva, s amely az öndefiníció problémájával küszködik.

*

A Board of Deputies, az angliai zsidó­ság legmagasabb szintű koordinációs szervezete szerint a zsidó közösség létszáma az elmúlt harminc év során 405 000-ről 300 000-re csökkent. A zsi­nagógái esküvőre „jogosultak” közül csupán minden harmadik él ezzel a le­hetőséggel. Ugyan nem készült semmi­féle felmérés, Eldred Tabachnick, a Board elnöke úgy véli, hogy a vegyes há­zasságok aránya akár az 50 százalékot is elérheti, de az optimistább becslések is legalább 30 százalékkal számolnak.

– A vegyes házasságok száma az el­múlt évtizedben nagyon megszaporo­dott… és ez súlyos vérveszteséget je­lent, főleg a fiatalok esetében, akik el­távolodnak a közösségtől. Ugyanakkor közösségünkben a halálozások száma évente mintegy ezerrel meghaladja a szülések számát, más szóval képtele­nek vagyunk létszámunkat akárcsak szinten tartani.

*

– A felnövekvő zsidó nemzedék tag­jai nem érzik, hogy idegenek lennének – állítja Matthew Kalman, a New Moon (Újhold) című yuppie „alternatív” újság szerkesztője. – Nem kell senkinek sem bizonygatnom, hogy a brit társadalom teljes jogú tagja vagyok, nem kell a nevemet vagy az orrfazonomat megvál­toztatnom, sőt még a kipát sem kell le­vennem. A legszentebb szentélybe is beléphetek.

Az antiszemitizmus ugyan nem tűnt el, de már nem jelent komoly akadályt.

– A zsidókat a társadalom minden szintjén elfogadják, főleg a politikai és a gazdasági életben. Ez persze nem je­lenti azt, hogy nem kell résen lennünk – jegyzi meg Greville Janner, a Munkáspárt parlamenti képviselője, aki ko­rábban a Board elnökeként is szolgált.

A helyzet azért nem ennyire rózsás. A Boardnak jelentett antiszemita inci­densek száma az elmúlt évtizedben 85 százalékkal emelkedett, míg egy 1993-as Gallup-felmérés adatai szerint a bri­tek 12 százaléka jobban örülne annak, ha szomszédai között nem volnának zsidók. Ennek ellenére a brit zsidóság nem érez különösebb veszélyt vagy ki­rekesztettséget. Elmúltak azok az idők, amikor Edwin Montagu, Lloyd George 1917-es kormányának egyik zsidó minisztere arra kérte kollégáit, utasítsák el a Balfour nyilatkozatot, mivel a cio­nizmus, úgymond, „zsidó polgártársain­kat idegenné és külföldivé teszi”.

A húsz zsidó parlamenti képviselő közül tizenegyen a Konzervatív Párt tag­jai – talán ez adat mutatja legszemléle­tesebben, hogy a zsidók mára már az establishment oszlopos tagjai. Valamennyiüket egyéni választókerületben választották meg, indulásukat pártjuk választókerületi bizottsága támogatta, mivel zsidó származásuktól függetlenül élvezik a földbirtokos réteg, az üzleti élet, illetve az értelmiségi és magasan kvalifikált elit bizalmát. Negyven évvel ezelőtt csupán tizenhat zsidó ült az an­gol parlamentben, ők is mind a Munkáspárt képviselői voltak.

*

Ez év januárjában pontosan hatvan­hat pár jelentette be eljegyzését a The Jewish Chronicle, a Board hetilapjának hasábjain; ez egyharmaddal kevesebb, mint 1975-ben és tízzel kevesebb, mint 1985 januárjában. 1985-ben mintegy 1000 zsinagógái esküvőt tartottak; tíz évvel korábban ez a szám 1150, míg húsz éve 1740 volt.

Marlena Schmool, a Board egyik tagja szerint ez részben a női szerepkör megváltozásának tulajdonítható. Egyre több nő jár egyetemre, s mind többen döntenek a szakmai karrier mellett, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elődje­ikhez képest több, az élet különböző területein dolgozó – s nemcsak zsidó – férfival találkoznak. David Goldberg, a londoni St. John’s Wood liberális1 zsi­nagóga rabbija szerint is erősödik az a tendencia, hogy a zsidó nők egyre in­kább nem zsidó férjet választanak.

– Húsz éve még tíz betért, nem zsidó házastársból kilenc nő volt. Ma ez az arány inkább fele-fele.

A zsidó kontinuitás másik „mutató­ja”, a hitközségi tagság is aggodalomra ad okot. Az angliai zsidóknak csak mintegy kétharmada tagja valamelyik zsinagógának. Ezek 75 százaléka névleg ortodox, míg a maradék valamelyik reform hitközség tagja.

Nagy-Britannia ortodox főrabbija, Jonathan Sacks szerint – aki mintegy másfél évvel ezelőtt indította útjára a „Lesznek-e zsidó unokáink?” széles kö­rű oktatási programot – végre sikerült el­érnie, hogy a zsidó közösség komolyan foglalkozzon a fiatalokkal. Ám valójában a fiatalok döntésétől függ, hogy lesz-e még angol zsidóság a 21. században is.

Rachel Gaffin huszonhét éves szí­nésznő, egy évvel ezelőtt áttért a kóser háztartásra és szombatonként egy észak-londoni reform zsinagógába jár.

Egyre inkább betartom a vallási elő­írásokat. Hetente egyszer eljárok egy előadásra, melyen egy ortodox rabbi arról beszél, hogyan élhetünk úgy a 20. században, hogy a Tóra előírásait is megtartjuk. Mindig is érdekelt a zsidó­ság. Elkötelezett zsidó családból származom… vagyis az én esetemben nem az történt, hogy kerestem valamit, és rábukkantam a zsidóságra, hiszen az mindig is ott volt. A kérdés inkább az, hogy mihez kezdek vele.

Több tucat fiatal jár erre és az ehhez hasonló outreach-programokra.2 Az igazi problémát azonban az jelenti, megtalálják-e életre szóló párjukat a többi zsidó fiatal között.

Az ember mindig abban reményke­dik, hogy egy-egy zsidó rendezvényen felbukkan az, akire vártunk. Ugyanak­kor mérhetetlenül avítt dolognak tűnik, hogy a már bevált és megbízható génál­lományból válasszunk magunknak partnert – magyarázza Alexander Games, a London Evening Standard új­ságírója, aki a gimnázium után az orto­dox Gateshead jesivában tanult, mi­előtt a cambridge-i egyetem görög és latin szakát elvégezte.

Azok, akik a vegyes házasság mellett döntöttek, szintén válaszút elé kerülnek.

Stephen Chaytownak három lánya van, és fontosnak tartja, hogy gyermekei zsidó nevelésben részesüljenek. Ám felesége, Marysia, aki katolikus és nem tért át férje vallására, azt szeretné, ha a gyerekek a katolicizmussal is megismerkednének.

– Az a szándékunk – mondja Chaytow -, hogy a lányok mindkét vallást megismerjék, és ezáltal képesek legye­nek dönteni. Tudatosítjuk bennük, hogy vannak olyan ünnepek, melyek az apai s vannak olyanok, melyek az anyai örökséghez tartoznak.

A Chaytow házaspár minden ünnepet megtart: hanukkát és karácsonyt, peszahot és húsvétot. Nem ők az egyedüliek, akik megkísérlik összeegyeztetni Rómát és Jeruzsálemet. Jonathan Ro­main, annak a reform zsinagógának a rabbija, amelynek Stephen is tagja, kü­lön szemináriumot szervezett a vegyes házasságban élő párok számára. E sze­mináriumokon (melyeket nemcsak Londonban, hanem az ország más nagyvárosaiban is szerveztek) az elmúlt hat évben mintegy ezer házaspár vett részt. Romain szerint a vegyes házas­ságban élő zsidók fele gyerekkorában zsidó nevelésben részesült.

*

A fiatal zsidó nemzedék számára a legnagyobb kihívást zsidó identitása je­lenti.

– Az I970-es években, amikor mi fel­nőttünk, a zsidó identitásunkat a cio­nista célokért történő fund-raisingben és a szovjet zsidóság jogaiért való kampá­nyolásban éltük ki. Számunkra a zsidó­ság afféle protest, illetve jótékonysági­-adakozó mozgalmat jelentett. Ám ez ke­vésnek bizonyult, amikor arról volt szó, kivel házasodjunk. A legfőbb problémát az jelenti, hogy megtaláljuk az egyre in­kább szekularizálódó társadalomban kí­nálkozó alternatívákat – magyarázza Matthew Kalman. – A fiatal nemzedék most jutott el ahhoz a ponthoz, hogy értelmezze zsidóságát. Egy-egy zsidó vígjá­ték előadására akár ötszázan is eljönnek. De ennek semmi köze nincs a valláshoz. A reformmozgalmat ez legalább annyira kétségbe ejti, mint az ortodoxokat

A közösség vallási vezetői tisztában vannak a kihívással, amit a fiatalok megnyerése jelent, ám még nem dőlt el, hogy sikerül-e megtartani a fiatalo­kat a judaizmus vonzáskörében.

 

A Jerusalem Report nyomán

1 A reformirányzat angliai megfelelője.

2 Outreach: szó szerint kb. utánanyúlni. A kö­zösségből kiszakadtak visszaterelésére alko­tott szakkifejezés – magyar megfelelője még nincsen.