Kihalóban

Marosvásárhely

A 76 éves Sauber Bernáthnak huszonhárom rokona vált Auschwitz áldozatává. A de­portáláskor az orosz fronton volt mint munkaszolgálatos. Amikor végre alkalmuk nyílt arra, hogy vissza­jöjjenek, a kolozsvári születésű Nagy János századparancsnokuk figyelmez­tette őket, hogy inkább az oroszországi rabságot, fogságot vállalják, mint az itt­honi deportálást! Immár tizenhárom éve Sauber a Marosvásárhelyi Izraelita Hitközség elnöke. Vele beszélgettem.

Mondana néhány mondatot a múlt­ról és jelenről?

A második világháború előtt Marosvásárhelyen a zsidóság a lakosság har­minc százalékát képviselte. Számada­taink szerint ma száznegyvenen van­nak. A háború előtt két templomunk és tizenegy imaházunk volt. Most már csak két templom áll a rendelkezésünkre. Az egyik egy ideig elhagyatott volt, rak­tárnak használtuk. Ma bérbe van adva… A harmincas években a templomokat több mint háromezer hívő látogatta a reggeli és az esti istentiszteleteken. Napjainkban alig tizenöten-húszan… Ezek a testvéreink „már mind megették a kenyerük javát”. A legfiatalabb közü­lük hetvenöt éves! Erre tekintettel az esti istentiszteleteket nyáron sem fél nyolckor, hanem délután hat órakor kezdjük. Vannak, akik nagyon szívesen eljönnének, de már mozgásképtele­nek. A legszörnyűbb az, hogy a bete­gek, akik ténylegesen rá vannak szorul­va a segítségre, egyedülállók. A moz­gásképtelenek és a hozzátartozó nélkü­liek néha arra vannak utalva, hogy a bukaresti vagy az aradi öregek otthoná­ban húzódjanak meg. Az istentisztele­tekre a fiatalok már egyáltalán nem jár­nak. Meg kell elégednünk azzal a két- három gyermekkel, akik még töreksze­nek arra, hogy elsajátítsák a hébert. Hitközségünknél az utolsó barmicvó ezelőtt három esztendővel volt. És a következőre… Nos, erre egyelőre nincs kilátás! A legutóbbi széder megünnep­lésén százhárman voltak jelen.

És a temetők? A templom?

Jelenleg két temetőnk van. Ezelőtt huszonnégy évvel a diktátor felszámol­tatta a harmadikat. A temető helyére építette az egyik legszebb vadászházát! A templom mostani állapota nagyon si­ralmas. A jobb felőli torony alatt meg­repedt a támpillér, s ez veszélyezteti a belső kupolát, rólunk nem is beszélve. Mi naponta itt imádkozunk a templom­ban. Annak dacára, hogy az épület mű­emléknek minősül, nagyon nehéz kö­rülmények között fogjuk tudni megja­víttatni. A renoválás és a restaurálás több mint 150 millió lejbe fog kerülni.

A 89-es „palotaforradalom” után kaptak-e segélyt valahonnan?

Meggyőződésem, hogy mi vagyunk az egyetlen felekezet, mely nem kapott segítséget. Ennek ellenére fenn tudjuk tartani magunkat. Harminchét személy kap rendszeresen segélyt a Jointtól. Ezek az emberek nagyon rá vannak utal­va a segítségre, mert a nyugdíjuk még a létminimumot sem éri el! Vannak olya­nok is, akiknek egyáltalán nincs semmi­féle jövedelmük! Meg kell jegyeznem vi­szont azt, hogy a Zsidó Világkongresszus küldött segélyt – nem nekünk – annak idején a román honfitársainknak…