Kezek, 1944

Grafikusnak a “kéz egyszerre al­kotóeszköz és modell. Porscht Frigyes grafikáin azonban a kezeknek szimbolikus jelentésük is van, amint a kéz ábrájának mindig, akármikor vetették is papírra. A kéz jele ősszimbólum: királyi, sőt isteni jelvény. Az uralkodó, az igazság- osztó, büntető, tiltó vagy fenyegető kéz eredendő emberi fegyver. Spa­nyolországi barlangrajzon fennma­radt korommal körülrajzolt, szét­terpesztett ujjú kéz nyúl az elejteni vágyott bölény felé. A kéz varázseszköz, de a mágia tárgya is. A babi­loni, egyiptomi festményeken, relie­feken és szobrokon mindig tartozik a kézhez valami: jogar, kéve, kard, kulcs vagy lélekkulcs. így maradt ez a keresztény mitológiában is, a szen­tekhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak attribútumaik, amelyeket ke­zükkel mutatnak fel. Tárgy és kéz összetartoznak.

Két kultúra kivétel e téren: a hinduké és a zsidóké. A buddhizmus „mudrákkal”, kézjelekkel meséli el gazdag mon­dáit. Az isteneknek gyakran sok ke­zük van, mert olyan összetett a jel­lemük, hogy azt csupán két kéz esz­közeivel közölni bajos lenne. Más­más szerepe van a bal és a jobb kéz ábráinak. A zsidók egyetlen istene beéri a két kéz egymás felé forduló áldó-védő jelével. Az összezáródó ujjak érintkezése talán azt az egybe- tartozást fejezi ki, amelyet Miche­langelo a Sixtus-kápolnában a Te­remtő és Ádám ujjainak érintése ál­tal kívánt megragadni. A mutatóuj­jak öble a házat, Isten házát és a család házát oltalmazza. Ez így a vi­lágrend, a béke képe. Porscht Fri­gyes fő motívuma is ez a kéztartás, de ő az egyetlen jel alá odavetíti a számtalanban rejlő káosz fenyege­tését. Rejtő, mert titkokról van szó, a lét titkáról, amit tökéletesen elbe­szélni lehetetlen.

Így a művész a fényt hívja segítségül, azt ütközteti a kéz árnyával. Vagy a kéz fényét a káosz sötétjével. Georges de Latour képein süt át az uj­jak között úgy gyertyák fénye, ahogyan itt Porscht a grafika eszközeivel, egysze­rűbb formában kísérli meg ezt az isten­emberi viszonyt felrajzolni. Egyik lapján egy tárgy árnya is megjelenik, a szöges­dróté. Ez, úgy látszik, a történelem igen­csak profán könyveiben végképp a zsi­dóság attribútuma lett. A legtöbb raj­zon azonban egymást, a hitet kereső ke­zek táncát látjuk, az egymásra fedő fe­lületekből születő fény erejét. Kezeket, amelyek a Rend szent geometriája felé tapogatóznak.