Kevesebb zsidóság – több szórakozás?

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Közösség, Világ

Zsidó diákszerveződés az amerikai egyetemeken

Hillel, az i. sz. I. században élt tanító és bölcs nevét viseli az az intézmény, amely az angolszász világ egyetemi campusain próbálja tömöríteni a zsidó fiatalokat. A hetvenéves szervezetet an­nak idején azért alapította az akkori szülők nemzedéke, hogy a korabeli campusok nem mindig barátságos vilá­gában a zsidó fiatalok valahol otthon érezhessék magukat. Zsidóságról vallott filozófiájukban a komák megfelelően a vallás játszotta a főszerepet. A vallásos érzület elhalványulásával, az antiszemi­tizmus csökkenésével, az asszimilációs csábítás erősödésével azonban Ameri­kában a Hillel is válságos helyzetbe ke­rült és ma ugyanazokkal a problémák­kal küszködik, mint az ország (és a világ) zsidóságának egésze: a nagy olvasztótégely vagy a „konkurens” vallások és ideológiák vonzásában egyre több fiatal fordít hátat a közösségnek.

A magas asszimilációs rátáért (egy 1990-es felmérés szerint a vegyes há­zasságok aránya Amerikában már 50 százalék fölött van) zsidó körökben manapság sokan a rossz ifjúságpoliti­kát is felelőssé teszik. Az ifjúság, mint önálló politikai alany, 1968-ban lépett színre a nyugati világban, feltehetőleg az egyetemi diákmozgalmak ihlették azt a fiatalokból álló csoportot, akik 1969-ban a Zsidó Föderációk Tanácsá­nak éves gyűlésén magukhoz ragadták a mikrofont és súlyos szemrehányá­sokkal illették a nagykutyákat, amiért a pénzek elosztásánál a fiatalságot, a diák­ságot és általában minden alternatív, újító ötletet súlyosan negligálnak. A pro­testánsnak akkor nem sok foganatja volt, még húsz évnek kellett eltelnie, hogy a középnemzedékhez tartozó leg­befolyásosabb réteg lassan tudomásul vegye: az egyetem az utolsó olyan állo­más, ahol az asszimiláció ellen még az eredmény reményével lehet fölvenni a harcot. (Ekkorra már számos zsidó csúcsvezető gyermeke is boldog ve­gyes házasságban élt.) A diákok ez idő alatt több országos és számtalan helyi szervezetet is alapítottak, de ezek többsége anyagi támogatás híján csendben elhalt, s ami maradt, az sem tudott jelentős befolyásra szert tenni. Egy 1990-es felmérés szerint a 400 ezerre becsült zsidó diákságnak mind­össze 15 százaléka forgolódott a Hillel körül, 60 százalék passzív, de még nem reménytelen eset volt, 25 száza­lék pedig annyira elidegenedett a zsi­dóságtól, hogy gyakorlatilag „le lehetett őket írni”.

*

Megérett már a helyzet a koncepcióváltásra, amikor színre lépett az új el­nök, Richard Joel, aki a megújulás jel­képe lett. A „fiatalság a jövő” jelszavá­val lerohanta a változások szükségét már érző amerikai zsidó mágnások szí- ne-javát, és a megújulás nagykoncep­ciójú programjára több millió dollárt csikart ki tőlük. (25 esztendővel ezelőtt a Hillel éves költségvetése 60 ezer dollár volt.) Ebből már tellett számtalan ala­pítványra, új programok indítására, fél­állású diákaktivisták tömegének munká­ba állítására, új épületekre. Legutóbbi pénzgyűjtő kőrútján Joel már azon kí­vánságának adhatott hangot, hogy sze­retne egy félállású közösségszervezőt minden egyetemi campuson.

A pénz mellett persze az eszmei mu­níció is lényeges. Az ötven év körüli el­nök a korszellemhez való alkalmazko­dásban látja a megújulás kulcsát. A vál­ság és az asszimiláció állandó emlege­tésétől – ezek ma kulcsszavak a mér­tékadó amerikai nyilvánosságban – az új vezető idegenkedik. „Elég volt a rinyálásból” – mondta egy ízben, ezekkel nem lehet megnyerni a Fiatalságot. Ha­sonlóképpen elégtelennek tartja a ma befolyásának csúcsán álló középnem­zedék azonosságtudattal kapcsolatos kulcsfogalmait: szerinte a vallás, a jid­dis nyelv és kultúra, a holocaust, az an­tiszemitizmus és Izrael nem elegen­dőek az érzelmi kötődés felébresztésé­hez, fenntartásához. Az identitás alter­natív fogódzóit azonban nem vázolja föl, inkább a pragmatikus megközelítés az erőssége: gyerünk, csináljunk pezs­gő közösségi életet, a többi majd jön magától.

E felfogásba belefér a gördeszka­-klub és a gyógymasszázs is, amint ar­ra az ohiói egyetem campusa szolgál­tatja a példát. Az a fontos, hogy a kö­zösségi élet pozitív oldalát hangsú­lyozzuk és nem a tilalmakat és köte­lességeket – például a vegyes házas­sággal meg a szombattartással kap­csolatban. Rendezzünk inkább szép széderestéket, hanukkai gyertyagyújtást, vigyük el a fiatalokat a tópartra „táslich-programra”! (Táslich: Ros Hasana ünnepének egyik szertartása, mi­kor a zsidók morzsákat vetnek a folyó­ba – a bűneiktől való megszabadulás jelképeként.) Nem baj, ha a fiatalokat csak a társasági élet vonzza és nem a zsidóság. Ma már meggyökereztek és jól érzik magukat, jöhet a szellemi táp­lálék is.

Az új felfogás igyekszik megváltoztat­ni a Hillel régről maradt imázsát is, amely szerint ez csak a vallásos diákok szervezete. Politika, kultúra, hagyo­mány, Talmud: mindent bele, ami vonzza az ifjakat. A kóser konyha (akár csak mint gasztronómiai érdekesség); zsidóság és környezetvédelem; sabbati vacsora kezdőknek – csak néhány kira­gadott példa arra, hogy a zsidóság két­ezer éves hagyományából milyen sok elemet lehet kiemelni, újraértelmezni és vonzóan föltálalni. Ez utóbbira igen nagy szükség van, mert az egyetemi campusokon hatalmas a kínálat külön­böző programokból, ideológiákból, azonosulási lehetőségekből, és a zsidó­ság csak úgy maradhat versenyképes, ha megfelelő „marketingszakemberek” gondoskodnak arról, hogy a judaizmus üzenete is eljusson a diákokhoz. Ennek megfelelően ma már korántsem csak a Hillel-házakban, a szervezet hagyomá­nyos székhelyén reklámozzák és bo­nyolítják a programokat, hanem min­denütt, ahol az aktivisták a diákokat el­érhetik: étkezőben, előadóteremben, szabad ég alatt.

A szupermarketek árukínálatát idéző zsidóságkínálat, ahol tetszés szerint le­het csipegetni, a konzervatívabb aktivis­tákat gyakran el is idegenítette: nekik nem volt ínyükre a „felvizezett zsidó­ság”. Az új stílus egyik kulcseleme azon­ban az interaktivitás: a különböző prog­ramok egymással érintkeznek. Aki kez­detben csak a masszázs kedvéért jár a zsidók közé, ha tetszik, megismerked­het a vallás alapjaival és végül eljuthat akár a szatmári haszidok jesivájába is.

*

A nagy nekilendülés következtében a zsidó diákok szervezettsége számos egyetemen 15-ről 50 százalékra ugrott. Különösen figyelemre méltó eredmé­nyek mutatkoznak az ún. „Ivy League” egyetemein (például Harvard, Yale, Princeton), amelyek a legnagyobb presztízsű oktatási intézmények az or­szágban. (Nyilván ide öntik a legtöbb pénzt.) Mindazonáltal a sokkal rugalma­sabbá vált zsidó establishment berkei­ben számosán fejezik ki kételyeiket a hatalmas költséggel felpumpált zsidó diákaktivitás iránt. A szervezettség összességében jóval 50 százalék alatt marad a „tálcán kínált zsidó élmények” ellenére is, miközben például Angliá­ban a szervezettség hetven százalékos egy olyan szövetségben, amelyet a diá­kok maguk tartanak fenn és el.

Címkék:1996-04

[popup][/popup]