Két polgármester

Ez az írás a Nagyvázsonyban született, legendás férfiről szól. Fantasztikusan hosszú ideig ült a polgármesteri székben. Meg­választása előtt Ben Gurion közvetlen munkatársa volt; a miniszterelnökség államtitkáraként dolgozott.

Mindenkinek, még New York polgármesterének is példát mutatott egyedülálló munkastílusa. Fantáziája, s az ötleteket megvalósító energiája minden munkatársát lenyűgözte.

Jószerével személyesen ismert mindenkit, akivel dolgozott. Építészeket, beruházókat, kivitelezőket, művészeket, tudóso­kat. De legzseniálisabbnak mégiscsak a pénzszerzésben bizo­nyult. Nem volt, aki ellenállhatott volna kérő szavának. Legen­dákat meséltek egy-egy ügyletéről. Ugyanis az ősi város újjá­építése, naggyá tétele elképesztően sok pénzbe került és ke­rül. Az igények sora pedig végeláthatatlan. Terek és pihenőpa­dok, ligetek és virágágyások, sportcsarnok és koncertterem, színházak és könyvtárak szükségeltetnek ahhoz, hogy egy vá­ros szellemi élete fennkölt legyen, hogy falai között a polgárok otthon érezzék magukat, a turisták pedig otthonosan mozog­janak. Mindehhez a pénzt pedig Teddy Kollek teremtette elő. Egyik nagybani „snorerségét” hadd írjuk le e helyen is.

Több mint húsz évvel ezelőtt New Yorkban járt, ahol felke­reste Billy Rose-t, a multimilliomos pénzembert. A szenved­élyes műgyűjtőt, akinek lakásában és kertjében a nívósnál is nívósabb szobrok újra és újra bámulatba ejtették a látogatót. Amikor Teddy Kollek már kétszer elájult, megkérdezte házigaz­dáját, ugyan mit ér ez a kollekció? Nem szánta szójátéknak a kérdést, de a választól újra elájult.

• Százmillió dollárt – hangzott a felelet.

És ekkor Kollek a következőket mondta Rose-nak:

• Kedves barátom, azt kívánom, élj százhúsz évig. De két­ségtelen, hogy az Örökkévaló egyszer magához szólít. S akkor mi lesz a szoborgyűjteményeddel? Széthordják a rokonok? Az örökösök martaléka lesz? Ma elfogadod az ajánlatomat, min­derre nem kerül sor, ellenben a neved fennmarad az idők vé­gezetéig.

Billy Rose megkérdezte, mi az ajánlat lényege. A dolog egy­szerű, felelte Tedy Kollek, ajándékozd a szobrokat Jeruzsá­lemnek. A gyűjtemény egyben marad, a te nevedet viseli a létesítmény, alighanem teret, utcát neveznek el rólad, és így to­vább…

A pénzember először hallani sem akart a dologról. De tíz nap elég volt, hogy megváltoztassa a nézetét. Akkor már nem New Yorkban, hanem Jeruzsálemben hívta fel Kolleket. S közölte vele, a dolog rendben van. Az ajándékozási szerződést ünnep­élyes keretek között írták alá.

A háromezer éves Jeruzsálem pedig megérdemelten jutott hozzá Billy Rose százmilliós hagyatékához.

Ehud Olmert

Ehud Olmert Jeruzsálem mai polgármestere. Jeruzsálem pe­dig a világ egyik fővárosa. Lakosain kívül naponta több ezer tu­rista fordul meg ősi falai között. Az utcákon „crazy” forgalom, az úttest alatt rettenetesen drágán és nehezen fenntartható közművek. Jeruzsálem lüktető, modem város. Dinamikus nö­vekedése mindenkit meghökkent. S mindezek összehangolá­sa, a társadalmi ügyek intézése Ehud Olmert dolga.

A polgármester az izraeli közélet második nemzedékéhez tartozik. Már az édesapja is knesszetképviselő volt. Őt magát 27 éves korában választották meg először a törvényhozás tag­jai közé. Lendületes tevékenysége után senki sem csodálko­zott, amikor miniszter lett. Előbb tárca nélkül, egy kis idő múl­tán az ország egészségügyeinek legfőbb intézője. Ebből a te­kintélyes funkcióból választották meg, méghozzá igen nagy többséggel, Jeruzsálem polgármesterévé.

Ezalatt a nagypolitikában két fordulat követte egymást. Meg­bukott a Likud, azaz a kormányrudat átadta a Munkapártnak, Jeruzsálem politikai életében pedig megbukott a Munkapárt.

Így Teddy Kollek elbúcsúzott, s helyét át­adta Ehud Olmertnek. Teddy Kollek zsonglőr volt a maga nemében, de a köz­vélemény Ehud Olmertre úgy tekint, mint csodatevőre.

Pontosabban csodákat várnak tőle. El­sősorban azért, mert knesszettagságát fenntartotta.

Jeruzsálem szerelmesei, a város szü­löttei, s azok, akiknek fontos Jeruzsálem jelene és jövője, megnyugodhattak, mert Olmert kijelentette:

– Ha egy újabb politikai fordulat nyo­mán pártom, a Likud, ismét kormányra kerül, én nem akarok újra miniszter len­ni. Maradok Jeruzsálem polgármestere.

Azok, akik ismerik az izraeli nem hiva­talos parlamenti és kormányzati súlyren­det, jól tudják, hogy a jeruzsálemi polgármesteri tisztség felér egy miniszteri tárcá­val.

Ehud Olmert elődje, a nálánál harminc évvel idősebb Teddy Kollek is tudta ezt. Csakhogy Teddy Kollek a Munkapárton belül a balszárny, azaz a „galambok” képviselője volt, Olmert pedig a Likud szélsőségese, a „sólymok sólyma”. En­nek éppen most konkretizált jelentősége van. Az uralkodó Munkapárt azt hirdeti, hogy ragaszkodik az egységes Jeruzsá­lem koncepciójához, ám sokak szerint nem lép fel elég erélyesen a Jeruzsálem óvárosában élő arabok átgondolt és kö­vetkezetes akciói ellen. Ezeknek az akci­óknak nincs más céljuk, mint hogy az ál­taluk remélt és kialakulóban lévő Palesztin államnak Jeruzsá­lem legyen a fővárosa. Ezért az általuk irányított intézmények­nek már most igyekeznek ilyen külső zománcozást adni. Vagy­is Rabin és Peresz kormánya igencsak elnézi ezt a törekvést, miközben Ehud Olmert harcol ellene.

Harcossága – kivált az új politikai fejlemények összefüggé­sében – erősíti országos népszerűségét. Az izraeli polgárok fel­ének körében mindenképpen. Mint ismeretes, az izraeli zsidó felnőtt lakosság, a szavazók fele a Munkapárt, fele a Likud hí­ve.

Ami Ehud Olmert urat illeti, ő személy szerint elutasítja a közvéleménynek ilyen értelmű földarabolását. Szerinte ugyan­is elsőrendű nemzeti ügyről van szó, amikor is az izraeli baloldal semmiképpen sem lehet közömbös, ha a fővárost újra ket­té akarják osztani.

Hozzon bármilyen sok váratlan eseményt a következő idő­szak, s alakuljon így vagy úgy a történelem, most e történelem egyik főszereplője, Ehud Olmert nagy fába vágta a fejszéjét Ugyanis az ő elnökletével kezdte meg működését – s folytatja is nagy elánnal – az a bizottság, amely Jeruzsálem megalapítá­sának háromezredik évfordulója méltó megünneplésére készül. A hosszú ün­nepségsorozaton nemcsak Izrael és a külföld zsidósága jelenik meg, sok-sok ezer turista érkezik a világ minden pont­járól. Olyan látogatók, akiknek Jeruzsá­lem szent város, akiknek a föld egyik fé­nyességét jelenti, akiknek fontos min­den történelmi kockaköve. Az ünnep­ségsorozat programja rendkívül gazdag, sokrétű. Mindehhez méltó Ehud Olmert crédója. Ez így szól:

• Egyetlen ország sem engedheti meg, hogy fővárosát elkonfiskálják. Nekünk nincs más dolgunk, mint hogy a hárome­zer éves csodát, Jeruzsálemet függetle­nítsük a nagypolitikától. Koncentráljunk Jeruzsálemre, és őrizzük meg az egysé­gét!

Az ünnepi események, a megemlékezé­sek, a tudományos tanácskozások, a lát­ványos turistaprogramok szeptember közepén kezdődnek. Csakhogy az is el­képzelhető, ekkorra Olmert már másik székben ül. Bizonyos kombinátorok sze­rint Izrael miniszterelnöki székében. Va­lóban így lesz? – kérdezte e sorok írója a polgármestertől.

• Engem most csak Jeruzsálem foglal­koztat. Ez az egyetlen lehetséges megol­dás ahhoz, hogy a béke városa ügyei rendben menjenek, s rendben felkészül­jünk a csoda, az alapítás, a megmaradás és a fejlődés ünnepére.